Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-22
3 Bush Budapesten - aki teheti, meneküljön! - 17 év után ismét hivatalos látogatásra érkezett szerda este Magyarországra az amerikai elnök. George W. Bush az 1956os forradalom 50. évfordulójára jön - annak ellenére, hogy márciusban még összekeverte '56ot 1848cal , de alighanem vált majd néhány szót Sólyom Lászlóv al és Gyurcsány Ferenccel a vízumkérdésr ő l, a guantanamói fogolytáborról és a Kiotói Egyezményr ő l is. (STOP) R OMÁNIA Plénum előtt a kisebbségi törvény − A közel hét hónapja húzódó és igen kevés eredménnyel kecsegtető bizottsági viták után a jövő héttől egyenesen a K épviselőház plénuma elé kerül a kisebbségi törvény tervezete. Élve a házszabály adta lehetőségekkel az RMDSZnek sikerült tegnap elérnie ezt, hogy a parlament alsóháza ne várja meg a jogi, az emberjogi és az oktatási szaktestület közös jelentését. Márton Á rpád frakcióvezető javaslatára a tervezet szövege a közel nyolcszáz benyújtott módosító indítvánnyal együtt az első napirendi pontja lesz a Képviselőház jövő keddi ülésének (ÚMSZ) Javuló kolozsvári etnikumközi viszonyokat mutatott ki egy közvéleménykutatás − „Noha még nem nevezhető multikulturálisnak Kolozsvár, a város lakosságának etnikumközi viszonyaiban javulás tapasztalható, és a kincses város jó esélyekkel pályázik arra, hogy nemzetközileg is a multikulturalitás mod elljévé váljon” - így összegezhető annak a közvéleménykutatásnak az eredménye, amely magyarok és románok véleményét dolgozta fel (MTI) Kezdődhet a román szekusbál − Az egyik szekus kiáltja a másikra: - Te rohadt szekus! Így lehe t jellemezni mindazt, ami e napokban Romániában történik (Nsz 9.o.) Erdély: bírság a gyűlés szervezőinek − Összesen húszmillió lejre (százötvenezer forintra – A szerk.) büntette a csíkszeredai csendőrség a vasárnapi Székely Nemz etgyűlés két helyi szervezőjét. Árus Zsolt, a Gyergyószéki és Simon Sándor, a Ditrói Székely Tanács elnöke azért kapott egyenként tízmillió lejes büntetést, mert a nyilvános gyűlés huszonöt perccel később ért véget a bejelentett időponthoz képest (MN 19.o .) Egy nemzetgyűlés margójára - Autonómia: a katalánoknál bővül, a Székelyföldön büntetik − „Ha őszintén beszélünk, reális esélye csak a tömbmagyarságban megmaradt székelységnek van az autonómiára. Az összes többi magyarla kta régióban ugyanis nincsenek meg az ehhez szükséges népességi, társadalmi, kulturális feltételek. A Székelyföld autonómiája éppen ezért össznemzeti ügy, de most nagyon úgy néz ki, hogy (megint) magukra hagytuk őket. Talán még nem késő melléjük állni, his zen nem kérnek mást, mint ami Európa szerencsésebbik felén már régen természetes” • − Lukács Csaba cikke (MN 7.o.) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Albert Rohan szerint Koszovó függetlensége a fizetség a milosev ici rezsim bűntetteiért − A bécsi szerbalbán tárgyalások lebonyolításával megbízott ENSZdiplomata, Albert