Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-02
22 segítségével. Emlékszem, Balogh Edgár is, kommunista optimizmustól vezérelve, mindig nagyon bízott „román barátainkban” – talán egészen a haláláig. Most tovább bizakodhatunk román, szerb, szlovák, ukrán, horvát, szlovén, osztrák barátaink jóindulatában és belátásában. Azzal a különbséggel, hog y most nem kommunistákat aggatunk képzeletben a béke szivárványára, hanem liberálisokat. Így válik a liberális szó megváltásunk reménységének kulcsszavává. Lehet, hogy ez most egy kicsit túl borúlátóan hangzott. Hiszen Eörsi Mátyás a következokben konkrét sikeres példákat hoz optimizmusunk felcsigázására: – Vannak erre nagyszeru példák. Romániában most például egy liberális és más koalíció van hatalmon. Kiváló a viszony. Amit korábbi kormányoknak soha nem sikerült elérnie, most sikerült megvalósítania; a ma gyarságnak egy régi követelése volt: egy fokonzulátus Csíkszeredán. A jó kapcsolatoknak az eredménye, hogy ez meg tudott valósulni, és ezt szeretnénk folytatni a többi országgal is. Horvátországgal ragyogóan javulnak a kapcsolatok. Horvátország európai uni ós tagsága kívánatos, de nem tudjuk még, mikor fog bekövetkezni. A jó kapcsolatokkal lehet eredményeket elérni ott is a magyarság számára. Tehát mindenképpen tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni. Úgy látszik, az SZDSZnek a román kormánnyal való „kituno viszony át” egy cseppet sem zavarja, hogy – a közismert európai példák ellenére – a román honatyák nemcsak székely területi, de magyar kulturális autonómiáról sem akarnak hallani; de az sem probléma, hogy már másfél évtizede vajúdik mind a magyar egyetem, mind ped ig a magyar egyházi ingatlanok visszaadása. Ezeket Eörsi talán a saját fejébol is szeretné kiverni; helyettük (mint nagy vívmányt) a fontos, de az elobbiekhez viszonyítva mégiscsak másodlagos jelentoségu csíkszeredai konzulátus létrejöttét lobogtatja, mint ha ez elfedtetné mindazt, ami az ott élo magyarok hátrányára történik folyamatosan. Köztudott, hogy Ceausescu idejében az állam jelentos anyagi támogatásban részesítette a Kárpátokon túlról Erdélybe települo románokat. Ma nem lehet tudni pontosan, hogy mil yen csatornákon folydogál a pénz (meglehet, az ortodox egyház lett a közvetíto), de tény: általában románok tudják ajánlani a legtöbbet az erdélyi ingatlanokért. Trianon idején az országrészek, települések etnikai összetételének megváltoztatását helytelenn ek nyilvánították. Ma viszont az Európai Unióban is mind nagyobb teret nyero globalizáció demográfiai felfogása szerint a világ lakosságának összekeveredése és a kultúrnemzeti közösségek szétolvasztása a világgazdaság urainak pozícióit erosíto fejlemény. V alószínuleg ezért nemigen mer felszólalni senki az erdélyi magyar települések tervszeru elrománosítása ellen, melynek során az eredeti lakosság a helyi önkormányzatokban rendre kisebbségbe kerül, és nem képes többé ezen a szinten sem megvédelmezni az érdek eit. Eörsi hallgat errol, de lehet, hogy o egyet is ért ezzel a folyamattal. Úgy látszik, a szomszédos országok „demokratikus többségével” csak olyan témákban érdemes „tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni”, amelyekben azért remélheto némi felmutatható siker. Kö zben Eörsi Mátyás úgy tesz, mintha nem tudná nagyon is jól, hogy a románok mindig csak akkor adtak meg bármit a magyaroknak, akkor engedtek csak jogos elvárásaiknak, ha valamely politikai okból kénytelenek voltak erre. Vagyis ez nem attól függött, hogy épp en milyen pártokból állt a bukaresti kormány. Különös, hogy az eloadó a románokon kívül csak a horvátokra tér ki, akiknek a kisebbségi politikája más országokéhoz képest sokkal kevésbé nyomasztó az ott élo magyarok számára. Vajon miért nem a szlovákokat em lítette, ahol például egy olyan új közigazgatási reformot fogadtak el, amely a térkép átrajzolásával megszüntette a magyar többségu megyéket. Vagy talán azért hallgat errol Eörsi, mert tudja: akkor Amerika diplomatái gyozték meg a Magyar Koalíció Pártjának vezetoit, hogy ne lépjenek ki ezért a kormánykoalícióból, vagyis fogadják el az új helyzetet? Következésképp egy nagyhatalomnak a mi ügyeinkbe való, számunkra káros beavatkozását az SZDSZ szerint a magyar diplomácia is engedelmesen és némán kell hogy tudo másul vegye? – Mert a konfliktusok lehet, hogy füstölnek, lehet, hogy nagyon látványosak, lehet érte (sic!) demonstrálni, de eredményre nem vezetnek. És azt tapasztaltuk, hogy a konfliktusokért nem a magyarországi magyarok fejét verik be, hanem sokkal inká bb az ottaniakét, hogyha a konfliktus túl nagy. Tehát éppen ezért, ha visszagondolunk az elmúlt 15 évre, a legtöbb szomszédunkban egy nagyon komoly demokratikus fejlodés következett be, és nekünk ezt kell megragadnunk. És ezekkel a jó kapcsolatokkal lehet lépésrol lépésre eredményeket elérni, és úgy gondolom, ebben vannak sikereink, és nem kell feladni, hogy a jövoben is még küzdjünk ezekért. A fentiekbol kitunik, hogy Eörsi számára a leglényegesebb, a leginkább borünketlelkünket égeto problémák kimondása, a határozott állásfoglalás már füstölgo konfliktus, vagy legalábbis ahhoz vezet. Vajon a magyar diplomáciának miért kellene mindig csak kegyet várnia leplezetlen ellenfeleitol? Teljesen világos, hogy a fejek beverése az erdélyi és különösen délvidéki magy arverésekre utal. Vajon honnan származtak ezek a „konfliktusok”? Magyarországi politikusok, esetleg magánszemélyek „füstölgése” provokálta ki? Vagy éppen maguk a kisebbségben élo áldozatok, talán azzal, hogy léteznek, és ott élnek, ahol a helyüket mások sz eretnék elfoglalni? Az ok véletlenül nem az esetenként állati kegyetlenséggel megnyilvánuló
