Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-02
17 magukat a jobbközép ellenzéktől. Ehhez a polit ikához a budapesti kabinetek komoly támogatást és bíztatást kapnak külföldről. Így a vajdasági magyarság Szerbián belül nem tudott olyan jogokat kivívni magának, amilyeneket Belgrád a nemzetközi közösség támogatásával saját határon túli közösségeinek követ el. Következtetés: A vajdasági magyarság a volt Jugoszlávia egyetlen olyan népcsoportja, mely nem ért el komolyabb eredményeket nemzeti önazonosságának megőrzése terén. A kisebbségi politika vajdasági sikertelensége következménye annak a magyar külpolitiká nak is, mely nem támogatja megfelelő módon a határon túli magyaroknak identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseit. Nem kizárt, hogy a vajdaságihoz hasonló kudarc hamarosan megismétlődik a romániai, ukrajnai és szlovákiai magyar pártok esetében is. vissza Az új szerb alkotmánytól Vajdaság teljes autonómiát vár Bojan Kostreš vajdasági parlamenti elnök szerint az új szerbiai alkotmánnyal Vajdaságnak vissza kell kapnia teljes autonómiáját, a törvényhozási, végrehajtói és a részbeni igazságügyi hatalommal egyetemben, továbbá az alkotmányban meg kell határozni a tartomány bevételi forrásait és vagyonát is. Kostreš egyébként támogatja a köztársasági illetékesek javaslatát, hogy folytatni kellene az alkotmány ké szítését, s reméli, hogy nem csak sajtókacsáról van szó. Úgy véli, hogy Európa nem nézi majd jó szemmel, ha az új alaptörvény nem lesz demokratikus jellegű, s nem követi a decenztralizálás elveit, írja a Beta. vissza Autonóm iaműhelyeket hozna létre az MPSZ [ 20060602 - 07:55:44 ] A hazai magyarság képviselőinek összegezniük kéne, azokat a jogos igényeket és üzeneteket, amelyeket mindenki el tud fogadni autonómiaügyben – fogalmazott csütörtökön Nagyváradon Csuzi István, az Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei szervezetének elnöke. Kifejtette, erre már csak azért is szükség volna, mert a brüsszeli illetékesek is jelezték: csak akkor nyújthatnak hatékony támogatást, ha a romániai mag yarság egységes igénnyel lép fel. Példaként a kolozsvári Babes – Bolyai Tudományegyetem ügyét hozta föl, amelyben a közelmúltban ellentétes nyilatkozatok hangzottak el. „Szükséges lenne, hogy olyan értelmiségi csoportosulások, műhelyek jöjjenek létre az au tonómia ügyében, amelyek kidolgozhatnák az autonómiaigények alapjait. Nagyváradon kialakulóban van egy ilyen pólus, és a múlt hétvégi marosvásárhelyi autonómiakonferencia azt mutatja, hogy az RMDSZen belül is létezik az önrendelkezés mellett elkötelezett csoportosulás. Ezek között lenne szükséges a párbeszéd kialakítása” – vélte Csuzi István. vissza Balogh Levente, Krónika Értelmiségi fórum a Bolyai Egyetemről [ 20060602 - 07:48:05 ] Értelmiségi fórumra került sor Bukarestben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) és az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) kezdeményezésére, amelyen román politológusok, szakemberek is részt vettek – tudta meg a Szabadság Hantz Pétert ől, a BKB alelnökétől. – A magyar felsőoktatás jövőjéről és a Bolyai Egyetemről esett szó. Azért tartottuk Bukarestben, hogy a román értelmiségiek is bekapcsolódhassanak a vitába, hiszen a kolozsvári rendezvényekre elsősorban magyarok jöttek el – nyilatk ozta a Szabadságnak Hantz. Hozzátette: a fórumon többek között jelen volt Ecaterina Andronescu, Dinu Zamfirescu, Gabriel Andreescu, Andrei Dorobanţu, Smaranda Enache, Cătălin Avramescu, Kötő József, Matekovics János, Murvai László, Bíró Béla. A beszélget ést Boros Zoltán moderálta. A BKB részéről Bodó Barna elnök is részt vett a találkozón.