Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-16
6 A brüsszeli nyilatkozók sürgették azt is, hogy az EU az alkotmány holtponton lebegésének idején se álljon tétlenül az intézményes kérdések megoldásában, illetve a lakossági gondok orvoslásában. Az alkotmánnyal kapcsolatos várakozás ugyan az emlí tett okok miatt szükséges, az említett területeken ugyanakkor "sürgősen" cselekedni kell - hangoztatta például Borrell. Az alkotmány kérdése sok tekintetben összekapcsolódik az EU további bővítésének témájával. Az elmúlt időben több uniós politikus ut alt annak szükségességére, hogy megvizsgálják az unió felszívóképességét, bővítési tempóját. E folyamatnak szenvedő alanyai lehetnek a mai tagjelöltek (köztük Horvátország), ám az is egyértelművé vált, hogy a lényegében még az előző bővítési hullámhoz tart ozó Bulgária és Románia csatlakozását ez már nem érinti. Borrell például emlékeztetett arra, hogy az EP a héten minden eddiginél pozitívabb állásfoglalást fogadott el a két ország időbeni csatlakozásáról. Várhatóan a pénteki zárónyilatkozatban az állam- és kormányfők is megerősítik a jövő évi csatlakozást, de ismételten figyelmeztetnek a még hátralévő reformok folytatásának elengedhetetlenségére is,. Borrell sajtótájékoztatóján szóba került az Európai Parlament kettős székhelyének ügye (a testület jele nleg teljes plenáris üléseit Strasbourgban tartja, ugyanakkor minden más tevékenység - bizottsági és frakciómunkák, egykét napos plenáris ülések - Brüsszelben zajlanak). Eredetileg úgy volt, hogy az EPelnök kérésére a csúcson ezzel is foglalkoznak, ám Bo rrell most úgy vélte, hogy a tagországokban "nincs meg az óhaj" a téma megvitatására. Így ismét lekerült a napirendről az a lehetőség, hogy az EP teljes egészében Brüsszelbe költözzön át. vissza Unalmas kampányfinis − Többfé le koalíció képzelhető el Szlovákiában Népszabadság • Szilvássy József • 2006. június 16. Szlovákiában a tavaly módosított választási törvény eltörölte a kampánycsendet és a voksolások előtti rendezvényekre költhető pártpénzek felső határát. Ennek ellenére soha sem volt a választás finisében ennyire unalmas a választók toborzása, mint az elmúlt napokban. A politikusok csupán a parlamentben és a tévévitákban több tucatszor hallott vádakat vagdosták újra egymás fejéhez. Robert Fico, a kormányhatalomr a törő Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) elnöke újra csak azzal gyanúsította Mikulás Dzurinda miniszterelnököt, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) vezetőjét, hogy neoliberális gazdaságpolitikájával a felsőbb százezreket támogatta a csaknem ötmil lió gyalogpolgár rovására. Mire a kormányfő immár hagyományosan azzal riposztozott, hogy vetélytársa populista és demagóg. Pavol Hrusovsky, a szlovák kereszténydemokraták (KDH) nevében figyelmeztette Vladimír Meciart, hogy ők bizony továbbra sem feledik az országlása idején véghezvitt politikai gyilkosságokat. Mire a háromszoros exkormányfő megismételte ezerszer látott produkcióját, s kikérte magának, hogy bárki is így beszéljen az önálló Szlovákia atyjával. Kevés újdonsággal szolgálnak a lózungoktól hemz segő pártprogramok is. Igazi ütközőpontokat csupán az adók jelentik. A jobboldali pártok mindenképpen szeretnék megőrizni az egykulcsos, tizenkilenc százalékos adót, amelyet a Magyar Koalíció Pártja az elkövetkező megbízatási időszakban évente egyegy száz alékkal csökkentene. A KDH úgy tartaná egyben a családokat, hogy minél tovább élnek egymás mellett a házastársak, annál kevesebb adót kellene fizetniük. Robert Fico viszont megtiltaná a még állami tulajdonban levő stratégiai vállalatok magánosítását, vissz aállítaná az alacsonyabb áfát az alapvető élelmiszerekre és a gyógyszerekre, eltörölné az orvosi ellátásért, valamint a kórházi étkezésért jelenleg fizetendő önrészt és azonnal közhasznú társaságokká nyilvánítaná az egészségügyi intézményeket. Ismét beveze tné az osztalék, újdonságként pedig a "milliomosadót". A liberális ANO pedig az egyházi bevételeket is megadóztatná. Ám még ezek a javaslatok sem váltanak ki különösebb érdeklődést a gyalogpolgárok között, sokkal inkább az ingyensör és a kortesgulyás. E zért a szombati voksolásra buzdító mai kampányzárókra neves külföldi politikusokat hívnak a legnagyobb pártok. Robert Fico Jirí Paroubeket, a cseh szocdemek elnökét látja vendégül, Dzurinda kormányfő pedig Wolfgang Schüssel osztrák kancellárt. l Autóbale setben meghalt csütörtökön Ján Langos, a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője. Az élete hatvanadik évében elhunyt Ján Langos a rendszerváltást követően a szövetségi gyűlés alelnöke, majd 1992ig, Csehszlovákia kettéválásáig a szövetségi állam bel ügyminisztere volt. Ezt követően 2002ig a szlovák Demokrata Párt (DS) elnöke volt, majd a Nemzeti Emlékezet Intézetének élére került. (MTI) vissza