Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-14
10 megb e széléseit biztosítja. Önkormányzati szinten is szükség van ugyanilyen konzultációkra - tette hozzá az RMDSZ eln ö ke. Markó megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc valóban elmondta - a L ászló Boglár kormányszóvivő által idézett - véleményét, miszerint "kompromisszumképtelen és megállapodásokat felmutatni képtelen Máértet nem fog ösz- szehí v ni". Ezzel kapcsolatban az RMDSZ elnöke a találkozón elmondta szervezete álláspontját, miszerint a Máért csak a k kor nem működik, ha magyarországi politikai pártok szembefeszülésének a terepévé válik. Akkor ugyanis val ó- ban ellehetetlenül ez a fórum, az elmúlt időszakban ezt lehetett is tapasztalni - mondta Markó. Hozzátette: az RMDSZ a továbbiakban is h asznosnak tartana egy ilyen együttműködési keretet, de csak akkor, ha a magyarorsz á- gi pártok is képesek lesznek úgy leülni egy asztalhoz, hogy ne az egymás elleni politikai küzdelem eszközévé t egyék a Máértet. A budapesti találkozó résztvevői abban is megegyeztek: a jövőben több konzultációra is sor kerül különböző fo r mákban, hogy megállapíthassák az együttműködés különböző prioritásait. vissza Kasza József derűlátó a miniszterelnökkel folytatott találkozó után Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. június 13., kedd (MTI) - Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt rem é- li, hogy a Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök által javasolt változások révén átláthatóbb lesz a határon túl i m a gyarok támogatási rendszere, rendszeresebbé és tárgyilagosabbá válik a kapcsolattartás a magyar kormány és a határon túl i magyar szervezetek vezetői között. Kasza József az MTInek kedden elmondta, hogy Gyurcsány Ferencnek a jelentősebb határon túli magyar poli- t i kai szervezetek vezetőivel tartott hétfői budapesti megbeszélésén a kapcsolattartás javításáról és a határon túli m a gyarokat érintő támogatási rendszer változásáról volt szó. Szerinte a határon túli magyar vezetők "nagyon ke llemes és célratörő" beszélgetést folytattak a miniszterelnökkel, "nagyjából mindannyian pozitívan értékelték és fogadták" az általa ismertet ett változásokat. A változásokkal kapcsolatban Kasza, a legnagyobb vajdasági magyar párt elnöke azt emelte ki, hogy a kapcso- la t tartás kö z vetlenül miniszterelnöki felügyelet alá kerül, és átláthatóbb lesz a támogatási rendszer. A pártelnök szerint "átal akítással és lé t számcsökkentéssel" ennek a célnak lesz alárendelve a Határon Túli Magyarok Hivatala is. Kasza azt reméli, hogy a beharangozott intézkedések révén, illetve a miniszterelnöki felügyeletnek köszönhet ő- en tisztább lesz a határon túli magyarok támogatási rendszere. Megjegyezte, hogy "az elmúlt időben annyira elbur- já n zott a határon túli magy a rokkal foglalkozó magyarországi adminisztráció, hogy a bábák közt elveszett a gyerek, az intézményvezetők kiskirály oknak ére z ték magukat, és úgy is viselkedtek". A délvidéki magyar politikus szerint szó volt a Magyar Állandó Értekezletről (Máért) is. Kasza rámutatott arra, hogy az elmúlt időszakban a Máért a hatalmon lévő pártkoalíció és az ellenzék egymásnak feszü lésének lett szín- h e lye. "Ez a fórum nem lehet magyarországi belpolitikai csatározások porondja, a Máértnak a megértés, a nemzet- str a tégiai kérdéseket érintő megbesz é lések fórumává kell válnia" - mondta. Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (M NT) elnöke a távirati irodának nyilatkozva ugyancsak poz i tív beny o másokról beszélt, "jó üzenetnek" nevezte azt, hogy a kormány megalakulása után a miniszterelnök igen gyorsan sort kerített a találkozóra, amelyen többek között jelen volt Szili Katalin, az O rszággyűlés elnöke is, illetve mindazon magyarországi politikusok, akik fontos szerepet játszanak a határon túli magyarokkal történő kapcsolatta r tásban. Józsa szerint a miniszterelnök határozott igényt fogalmazott meg a támogatáspolitika rendszerének á ttekintésére, a kapcsolattartás szerkezeti átalakítására. Gyurcsány Ferenc hangsúlyosan megfogalmazta azt az igényt, hogy M agyarországról senki se szóljon bele a határon túli magyarok politikai közéletbe, de a határon túli közösségek polit ikai képviselői s e szóljanak bele a magyar belpolitikai - elsősorban választási - élet "forgatagába". Józsa külön k iemelte a miniszterelnök felhívását, miszerint azokkal a dolgokkal kell törődni, amelyek összekötik a magyarorsz á- gi és határon túli magyarokat, és nem azokkal , amelyek szétválasztják őket. A miniszterelnök arról is szólt, hogy a határon túli magyar közösségek gazdasági versenyképességének növelése legalább olyan fontos - vagy fontosabb - mint az ö n azonosság fenntartására való képesség - mondta a délvidéki magya r politikus. vissza Csak megállapodás reményében hívják össze a MÁÉRTet 2006. június 13., kedd 10:39