Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-14
4 dott" , ezért megérett már az átsze r vezésre. A lényeg az, hogy a határon túli közösségek gazdasági támogatásban részesüljenek, mondta Kasza, mert ellenkező esetben a kiván- do r l ás és nem a beolvadás fogja felszámolni őket (ÚMSZ) Lássuk végre a kártyákat! − „Hogy a piszkos anyagiakon túl magának a kapcsola trendszernek az átformálása is szükséges, azt sem vitatom. Lehet, hogy hatékonyabbá, vitálisabbá te hető a Határon Túli Magyarok Hivatala – ugyan ennek esélyét a szor osabb irányítás helyett a széleskörűbb döntéshozatali önállóságban látnám – , áttekinth etőbbé tehető a közalapítványok működése (akár a háromból egyet kialakítva), s az sem vitás, hogy a dönt ésképtelen vitafórummá vált Máért helyettmellett új formákat is ölt- he t nek a két- vagy többoldalú kapcsolatok, a politikai jelleg mellett szakmaicivil han gsúlyok felé elmozdulva. Azokról a lehetőségekről se feledkezzünk meg, amelyeket a Szili Katalin háze lnök által több éve kezdett parlamenti képviselői együttműködés, a Mama- papa, ille t ve Sólyom László tavaszi, folytatást ígérő szakmai konzultációi kínálnak. Jó lenne t o vábblépni ebből a sejtetésekkel teli átmeneti időszakból, jó lenne már, ha a dön- tésh o zók, vállalva a nyílt vitát, végre kiterítenék a kártyáikat az asztalra” • − Szűcs László cikke (Erd é lyi Riport) Gyurcsány: ne szóljanak bele! - „Most kell lépni” , avagy az összmagyar intézmén yrendszer fe l számolása - „Azt kérem, ne av atkozzunk be a magyar nemzeti közösség egyegy részközösségének tagjaként, határon belül vagy kívül egy másik részközösség belső viszonyaiba” – olvasható Gyurcsány blogjában. (MNO) Gyurcsány: Nem kell a jelenlegi Máért - A Máért „kimúlását” előrevetítő kijelentés azon a vacs o rával összekötött tárgyaláson hangzott el, amelyet a magyar miniszterelnök hétfőn este tartott Budapesten a határon túli magyarság vezetőinek részvételével. (E rdély.ma) Bugár sze rint Gyurcsány nem beszélt a MÁÉRT megszüntetéséről - Bugár Béla a kö zszolgálati Szlovák Rádió Magyar Adásában elmondta: a megbeszélés elején Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy célja a határon túli magyarokhoz fűződő kapcsolatok rende- z é se. Elmondása szer int a kormányfő közölte: nem akar egyedül dönteni, ezért tartja fon- to s nak, hogy megismerje a másik fél véleményét is. (Felvidék.ma) Duray Miklós a HTMH jövőjéről - Végleg megszűnhet a Határon Túli Magyarok Hivatala - A találkoz ó részleteiről azt ott elhangzottakról valós, ám nem hivatalos té- ny e ket Duray Miklós közölt lapunkkal. Az MKP ügyvezető alelnöke elmondta: a Hat á- ron Túli Magyarok Hivatala (HTMH) mint önálló intézmény megszűnik, a jövőben a M i niszterelnöki Hivatal alá lesz besorolva, korlátozott jogkörrel. A hivatal a kancellá- riam i niszter mellett működő szakállamtitkárság alá lesz rendelve, a hétfőn este elhan gzottak szerint Gémesi Ferenc lesz a szakállamtitkár, Komlós Attila pedig a hivatal igazgatója. Hogy milyen lesz íg y a feladatköre nem lehet tudni, pusztán az valószínű, hogy az alka l mazo t tak kétharmadát elbocsátják. (Felvidék.ma) Magyarmagyar kapcsolatok: Önvizsgálatot tartani - A kancellárián eddig három álla mtitkár seg í tette a kül, a n emzet- és a biztonságpolitikai területen a miniszterelnököt. Az MTI úgy tudja, hogy július 1től ezeket a feladatokat egy személyben Gémesi Ferenc fo g ja ellátni. (Vajdaságma.info)