Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-08
9 A balkáni összekötőc soport újabb lépéseket követel Pristinától a kisebbségek helyzetének javítására Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. június 7., szerda (MTI) - A balkáni összekötőcsoport újabb követelményeket támasztott Pristinával szemben: a hat nagyhatalom képviselőiből álló nemzetközi testület a kisebbségek helyzetének javítását szolgáló feladatok végrehajtását várja a koszovói albán vezetőktől - jelentette szerdán a belgrádi és a pristinai média. A híradások szerint a koszovói kormányhoz t ovábbított követelmények tulajdonképpen kiegészítik, illetve pontosítják az ENSZ által három éve elfogadott és sokat bírált demokratikus normarendszert, amely túl idealisztikusra sikerült ahhoz, hogy rövid időn belül teljesíteni lehessen a benne foglaltaka t. Az újabb követelménycsomag 13 pontból áll, javarészt a kisebbségek, azon belül is a szerbek helyzetének és biztonságának szavatolására vonatkozik. A kontaktcsoport hat hónapot ad a követelmények teljesítésére. A nemzetközi testületben részt vevő nagyhatalmak - az Egyesült Államok, Oroszország, NagyBritannia, Németország, Franciaország és Olaszország - követelik Pristinától, hogy különítsen el további eszközöket a menekültek visszatérésének elősegítésére, és június végéig készítsen tervet ötezer lakás használatba vételéről az ENSZ koszovói vagyonügynökségének felügyelete alatt. A koszovói hatóságoknak szeptemberig kell tömegközlekedési tervet készíteniük, amely lehetővé tenné a kisebbségek biztonságos utazását. A követelmények között szerepel a ki sebbségi nyelvhasználat és a vallásszabadság megteremtését célzó törvények elfogadása. A koszovói intézmények feladatként kapták azt is, hogy lássanak hozzá a 2004 márciusában történt szerbellenes erőszakkampány idején kárt szenvedett ingatlanok felújí tásához vagy a tulajdonosok kártalanításához. Segíteniük kell az ENSZkormányzatot (UNMIK) a bűntények elkövetőinek felkutatásában. A pristinai állami tévé idézte Agim Ceku koszovói kormányfőt, aki szerint a kormány azonnal hozzálát a feladatok végreha jtásához, mihelyt megkapja az útmutatásokat. Ceku szerint a kormány végrehajt mindent, amit tőle követelnek, hogy ezzel is felgyorsuljon Koszovó jogállásának meghatározását célzó folyamat. vissza Magyar EPképviselők Markó B élával találkoztak Brüsszelben Brüsszel, 2006. június 7., szerda (MTI) - Az Európai Parlamentben dolgozó fideszes, KDNPs és MDFes képviselők a szervezet minden fórumán egységesen léptek föl a romániai magyarság érdekeinek képviseletében - hangsúlyozt a szerdán Brüsszelben Szájer József, az előbbi törvényhozókat tömörítő magyar néppárti képviselőcsoport vezetője, miután a frakció tagjai megbeszélést folytattak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjével, Markó Bélával, valamint Borbély Lászlóval r omániai területfejlesztési miniszterrel. Az MTIhez eljuttatott közlemény szerint Szájer hangsúlyozta: a magyar néppárti képviselők mindent megtettek azért, hogy a tagországok képviselői, az európai intézmények szakértői megfelelő, reális képet alkotha ssanak az erdélyi magyarság helyzetéről, törekvéseiről. A határon túli magyarság jogainak biztosítása olyan közös érdek, amely összehangolt munkát igényel minden érdekelt fél részéről. A nemzeti kisebbségek érdekérvényesítése az Európai Unió keretei között csak akkor lehet sikeres, ha azt a határon túli magyar szervezetek is képesek megfelelő súllyal felvállalni. A magyar képviselőcsoport közleménye szerint Markó Béla meggyőződését fejezte ki, hogy Románia 2007. évi uniós tagsága segíti az erdélyi magya rság érdekeinek hatékony képviseletét. Markó egyben köszönetet mondott az EP képviselőknek a magyar közösség érdekeiért való következetes fellépésért. Hangsúlyozta, lehetnek különbségek a retorikában és a stratégiában, de a fő célok megegyeznek. Fontos Rom ánia minél korábbi csatlakozása az EUhoz. Az RMDSZ nem lát ellentmondást az európai integráció és a kisebbségi autonómia között. A közlemény szerint a találkozón egyetértettek abban, hogy a következő hat hónap döntő jelentőségű, s a csatlakozás előtt álló Romániára még komoly feladatok várnak. vissza Hallgatag miniszterek meghallgatása − Hiller: Nagy viták lesznek, de vállalom - Simicskó tartózkodó bizalma Szekeresnek Népszabadság • Munkatársainktól • 2006. június 8. Valamennyi miniszterjelölt megkapta a kellő támogatást tegnap a szakbizottsági meghallgatásán, ahol kiderült, hogy az igazságügyi tárca megy a Belügyminisztérium jelenlegi Roosevelt téri épületébe, áttekintjük a NATOvállalásainkat, Hiller István pedig ren dezni akarja az Operaügyet.