Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-05
23 helyzetéről s az ő jövőképükről. A kezdeményezésnek csak akkor volt értelme, ha azt határozott folytatás, azaz a tájékozódás után – az alkotmányos jogkörök keretein belüli – politikai szerepvállalás is követi. Bízzunk benne, hogy a körn yezetvédelem terén közismerten hajthatatlan államfői hozzáállás a nemzetpolitikában is érvényesül. vissza Megbüntetnék a hanyag polgármestereket Háromszéken - A határon túli magyar sajtó szemléje MNO 2006. május 4. 17:59 Szerkesztő: Kurkó Noémi Az Európai Parlament egyes képviselői a szlovákiai magyarok diszkriminációját aggodalommal figyeli – idézi Bernat Joan I Marí katalán képviselőt a felvidek.ma. Egy hónapos előkészítési munkálatok után folytatódhat az északerdélyi autópálya építése – írja a transindex. Büntetni fogják a polgármestereket Háromszéken György Ervin prefektus úgy döntött, a hét végétől büntetni fogja a hanyag polgármestereket. Mint mondta: a helyi földosztó bizottságok alig dolgoznak, a törvény szabta határidők rég lejártak, tulajdonképpen már januártól kiróhatták volna az első bírságokat, ám abban bíztak, e nélkül is beindul a munka. „Nem így történt”, ezért az eddigi eredmények összesítése után, a napokban eldöntik, kit büntetnek — nyilatkozta György Ervin. Hozzátette: a polgármesterek „körülbelül 40 százalékos hatékonysággal dolgoznak, és ez elfogadhatatlan”. A prefektus a tervezett bírságoktól várja a munka felgyorsulását, hiszen az érintett polgármestereknek a saját zsebükből kell kifizetniük a tí zmillió lejes büntetést, s ha továbbra sem haladnak elvárható ütemben az igénylések elbírálásával, megismételhetik a szankciót – adja hírül az erdely.ma. Folytatódhat az északerdélyi autópálya építése Hamarosan folytatódhat az északerdélyi autópálya ép ítése azt követően, hogy a kivitelező amerikai Bechtel cég aláírta a munkások alkalmazásáról szóló szerződést. A cég és a munkásokat képviselő szakszervezet közötti egyezség megkötése hetek óta húzódik, mivel a kormánynak tartozása volt a kivitelezővel sze mben. Ez most rendeződött, így az amerikai vállalat elszánta magát a munkások alkalmazására. Kezdetben nyolcszáz személyt alkalmaznak, ha pedig a kormány valóban 300 millió eurót költ az idén a munkálatokra, akkor a dolgozók száma elérheti a négyezret. Min t a Bechtel szóvivője, Bogdan Sgârcitu elmondta: egy hónapos előkészítési munkálatok után teljes gőzzel folytatódik az északerdélyi autópálya építése – számol be a transindex. Macovei és az RMDSZ eltérő eszközökkel harcolna a korrupció ellen A korrupci ó elleni küzdelem közös céljait eltérő eszközökkel véli elérhetőnek az RMDSZ és Monica Macovei igazságügyminiszter - fejti ki egy interjúban Kelemen Hunor RMDSZes képviselő - utalva arra, hogy a miniszter asszony egy nagyon erős ügyészi szemléletet próbá l ráerőszakolni a teljes rendszerre. Ez a szemlélet azonban nem számol az alapvető emberi szabadságjogokkal, nem válogat az eszközökben, ezt viszont az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja - szögezi le a képviselő. Mint mondta: Macoveinek volt néhány jelentős k ezdeményezése, ezeket az RMDSZ teljes meggyőződéssel támogatta is. Más kérdés, hogy a miniszter az alkalmazás során kudarcot vallott, amiért elsősorban ő a felelős – jelentette ki a képviselő. A miniszter nemrégiben tett megjegyzésével kapcsolatban, melybe n a korrupcióellenes harc "fékezőjének" minősítette az RMDSZt, Kelemen Hunor elmondta: már jó ideje érzékelhető a Szövetség ellen irányuló erőteljes támadássorozat. Hozzátette: „azzal már hiába jönnek, hogy ellopjuk Erdélyt, üldözzük a románokat stb., mos t a korrupció a sláger" – írja a transindex. Európa és a kisebbségi jogok képviselőinek küzdelme A kolozsvári Szabadság nevű napilap összeállításában arra a kérdésre kereste a választ: minek köszönhető, hogy az európai képviselők nem tulajdonítanak megfe lelő figyelmet a nemzeti kisebbségek helyzetével kapcsolatos kérdéseknek, amit nagy valószínűséggel a május 16i, Románia uniós fölkészültségét értékelő országjelentés is tükrözni fog. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a tavaly év végén elfogadott Mosc ovicijelentésben