Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-27
8 volt mögötte az a kényszerít ő és korlátozó er ő , amelyet a tömegek, vagy legalább a politikai elit alapvet ő kérdésekben kialakult konszenzusa jel ent. NATOtagok lettünk anélkül, hogy megvitattuk volna, mit jelent a NATOtagság - meg is van az eredménye: sorozatosan nem teljesítjük még a saját magunk által vállaltakat sem és a politikai elit egy része ma már egyre nyíltabban vallja, hogy nem is kell , nem is szabad részt vállalnunk a szövetség munkájában. Nagy ellenállásba ütközik éppen ezért minden olyan törekvés, hogy magyar katonákat "veszélyes" külföldi missziókba küldjünk, de a honvédelem egésze sem fontos a politikai elit egy jó részének, még ha fel is használják id ő nként szövetségi h ű ségük bizonyítás á ra az egyik, a nemzeti érzések alátámasztására a másik oldalon. Ezek a h ű ségnyilatkozatok azonban minden részr ő l hamisak, hiszen egymást követ ő kormányok egymással versengve hanyagolták el a honvéde lmet és juttatták oda, ahol ma van, a cselekvésképtelenség és morális válság állapotába és még hiteles koncepciók, és hiteles vezet ő k sincsenek, akik reményt adnának. Csak hiteles katonák vannak, akik ennek ellenére a vállukon viszik a honvédséget, különös en külföldi miszsziókban. Nem folyt komoly vita az európai uniós tagságról sem. Természetesnek vettük - helyesen , hogy nekünk tagoknak kell lennünk, de sosem gondoltuk végig, mit is jelent a tagság. Annak jelent ő ségét vagy - egyébként helyes - jelszavakk al intéztük el (Európához tartozunk, kompország lehorgonyzott a nyugati parton stb.), vagy lesz ű kítettük az uniós tagság jelent ő ségét arra, mennyi pénzt kaphatunk Brüsszelt ő l. Jellemz ő módon az egyetlen kérdés, ami mozgósította a közvéleményt, a költségvet és vitája volt. S éppen ez mutatja, milyen lehet ő ségeink lennének: amikor a közvéleményt foglalkoztató kérdésr ő l volt szó, a kormány és a kormányf ő is megtáltosodott és üdít ő kivételként kemény, kezdeményez ő stratégiát alakított ki és valósított meg - kivé telesen nagy sikerrel. Hagyományos és nyilvánvaló külpolitikai érdekeinket jelent ő területeken is mélyen alulteljesítünk. Egy ideig nyugati partnereink azt várták t ő lünk - mi magunk is ezt terjesztettük magunkról , hogy múltban szerzett tapasztalataink é s ismereteink alapján szakért ő k vagyunk a volt Szovjetunió és f ő leg a Balkán kérdéseiben. A volt Szovjetunióval kapcsolatos mítoszunk azonnal elúszott, a Balkánnal kapcsolatban eleinte még voltak kezdeményezéseink, pontosabban egy, az úgynevezett szegedi f olyamat, amely pozitív szerepet játszott a milosevicsi Jugoszlávia ellenzékének támogatásában, de ez is már régen kifulladt. Magyarország nem tényez ő az Európai Unió vagy a NATO Balkánpolitikájának alakításában. Pedig ez nem törvényszer ű : nálunk kevésbé t ermészetesen - és kevésb é büszkén és kevésbé hangosan - Balkánszakért ő országok, mint például Szlovákia, sokkal jobban benne vannak a Balkánpolitikában. Az elmaradt vita a közvéleménnyel azt is eredményezte, hogy igazából sose került sor nemzeti érdekein k meghatározására. Mindig az min ő sült nemzeti érdeknek, amit az adott kérdésben valaki annak nyilvánított, de azt a közvéleménnyel sose vitattuk meg, így nem is kerülhetett sor arra, hogy nemzeti érdekeink mögött nemzeti konszenzus alakuljon ki. Ez még oly an alapvet ő kérdésekben sem történt meg, mint a NATO és az európai uniós tagság elnyerése után annak meghatározása, mire is akarjuk használni ezeket a kétségkívül korszakos jelent ő ség ű eredményeinket. Így nem is igazán használtuk ki ő ket és még ma sem igaz án tudjuk, mit akarunk kezdeni a tagság kínálta lehet ő ségekkel. A minél nagyobb EUtámogatás elnyerésén kívül nem volt olyan kérdés, amely komolyabb érdekl ő dést váltott volna ki a politikai elitben. Ezért kerülhetett sor arra, hogy nem is értettük meg való jában, mit is jelent a NATO- és az Európai Unió- tagság. Így nem is alakulhatott ki konszenzus. Ehelyett állandósult a vita, amelyben a baloldali kormányokat szüntelenül Washington és Brüsszel elvtelen kiszolgálásával vádolták, míg a jobboldali kormányokka l kapcsolatban folyamatosan a szövetségesi kötelezettségek elhanyagolásának vádja merült fel. Hiábavalónak bizonyultak egyes, egyébként kiváló külügyminiszterek kétségbeesett er ő feszítései ennek a vélekedésnek az eloszlatására, még ebben sem sikerült komoly párbeszédet kialakítani a politikai elittel és még kevésbé a közvéleménnyel. Mindezek következtében Magyarország jelent ő s mértékben leértékel ő dött a külföld szemében. Mindez a zonban nem valamilyen sorsszer ű elrendeltetés. Az új kormánynak és az ellenzéknek komoly er ő feszítéseket kell tennie ennek a helyzetnek a feloldására. Nemcsak azért, mert az országról alkotott kép fontos, hanem azért is, mert enélkül képtelenek leszünk az el ő ttünk álló gazdasági feladatok megoldására. Annak érdekében, hogy Magyarország elfoglalja méltó helyét Európában, új külpolitikai, jobban mondva külkapcsolati stratégiára van szükség. Ehhez mindenekel ő tt azt kell eldöntenünk, milyen szerepet kívánunk já tszani a térségben, Európában és a világban és vállaljuke az ezzel járó terheket annak érdekében, hogy élvezhessük az el ő nyöket. Ez azt jelenti, hogy világosan el kell döntenünk, hajlandóak vagyunke bizonyos pénzösszegeket szánni külföldi segélyekre, ren d ő ri és katonai m ű veletek finanszírozására és hajlandóak vagyunke megbízhatóan részt venni ezekben a m ű veletekben, akkor is, ha katonákat kell küldenünk "veszélyes" területekre. Ezt a vitát le kell folytatni a politikai elit és a közvélemény részvételével , hiszen nem lehet minden egyes alkalommal állandó bizonytalanságban tartani partnereinket, hogy mire számíthatnak részünkr ő l és meddig. A vitának, természetesen, többféle kimenetele lehet. Dönthetünk úgy is, hogy a válaszunk nem, de akkor ne tegyünk úgy, mintha fontos szerepl ő k lennénk, és f ő leg ne várjuk el, hogy mások annak kezeljenek minket. Ha viszont úgy döntünk, hogy nem csak befelé forduló ország akarunk lenni, akkor vállaljuk, hogy mi is megtesszük, amit mások is megtesznek ezért. Felül kell vizsgá lni a külkapcsolatok
