Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-15
12 kormánystratégia révén van remény a hadrévi etnikai együttélés jobbra fordulására. Szerinte erre a helyi lakosság határozott hajlandóságot mutat, másrészt a román kormánynak az együtt élő nemzetiségek „kibék ítését” célzó közösségépítő programja több, mint amire Strasbourg Bukarestet kötelezte. A programnak azonban ellenzői is vannak: Cristian Radu Georgescu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt Maros megyei szenátora szerint a hadrévi projekt újabb konfliktusok at gerjeszthet a helyi közösségen belül a romákkal szemben alkalmazott pozitív megkülönböztetés miatt. vissza Törékeny tűzszünet Baszkföldön 2006. május 15. (8. oldal) Sobieski Ta más Továbbra is az önrendelkezést és a területiséget tekinti a békefolyamat kulcsának az ETA. A szervezet a baszkföldi Gara című lap vasárnapi számában megjelent riport szerint elengedhetetlennek tartja azt is, hogy az ETAfoglyok végre visszakerülhessene k szülőföldjükre. Úgy vélik, az ETA már megtette azt, amit vártak tőle – azaz a tűzszünet bejelentését – , és most a másik félen – vagyis a madridi kormányon – a sor, hogy újabb engedményt tegyen. José Luis Rodríguez Zapatero, a spanyol szocialista kormányf ő azonban még mindig azt várja, hogy a terrorszervezet bejelentse: felhagy a fegyveres harccal. A két ETAtag azonban hangsúlyozta, hogy nagy felelőtlenség lenne, ha visszafordíthatatlan folyamatnak tekintenék a tűzszünetet. Kijelentették, hogy „a folyamat semmiképpen nem folytatódhat, amennyiben tovább folynak az államapparátusok támadásai”. Arnaldo Otegi, a Batasuna – az ETA politikai szárnya – karizmatikus vezetője egy hete újabb gesztust tett a terrorszervezet áldozatainak. Bocsánatot kért tőlük, amiért – szavai szerint – a merényletekkel „azt adták értésre, hogy mások szenvedése nem számít nekik, mert csak a cél számít”. A spanyol kormány üdvözölte a gesztust, azonban kevésnek érezte, és a döntő bejelentésre vár. A Batasuna elsősorban azt reméli a tárgy alásoktól, hogy négy év után ismét engedélyezzék működését, és indulhasson a következő évi helyhatósági választásokon. Ha valóban így történik, a Batasuna akár meghatározó – a baszk szocialistákat is háttérbe szorító – szerepet tölthet be Baszkföld politik ai életében. A két éve kormányra került Rodríguez Zapatero számára pedig az a tárgyalások sikerének tétje, hogy a szocialisták fölözzék le egy esetleges békemegállapodás hasznát, és 2008ban másodszor is megválasszák az általános választásokon. vissza Kormányzásra készül az MKP − A magyar párt programja hangsúlyt helyez DélSzlovákia gazdasági fejlődésére 2006. május 15. (9. oldal) Neszméri Sándor A június 17re előre hozott parlamenti választásokra készülve Révkomáromban tartotta kampánynyitó és programalkotó közgyűlését szombat on a Magyar Koalíció Pártja. A téma fontosságához mérten igen rövidre, alig kétórásra sikeredett a kongresszus, igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy a magyar párt ezúttal új módszerrel készítette el programját. A program összeállításához a javaslatokat a p árt járási és megyei szervezetei adták, ezt „gyúrta” egységes javaslatba az elnökség, majd miután elfogadta azt az országos tanács, a dokumentumot újratárgyalhatták és véleményezhették a regionális szervek. Ilyen körülmények között igazi vita eleve nem vol t várható, s az sem volt meglepő, hogy a választási programot egyhangú szavazással fogadta el a 316 közgyűlési küldött. A programot, amely ezúttal hangsúlyosan foglalkozik DélSzlovákia gazdasági fejlődésének lehetőségeivel és a szociális feszültség, minde nekelőtt a munkanélküliség arányának csökkentésével, Bugár Béla terjesztette a közgyűlés elé. Részletesen szólt az úthálózat fejlesztési tervéről, az Ipolyhidak újjáépítéséről, a tervezett ipari parkok kialakításáról, a kis- és középvállalkozók támogatásá ról, a mezőgazdasági dotációs rendszer átalakításáról, valamint arról, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) öt százalékkal kívánja csökkenteni a tbjárulékokat, az egységes társasági és személyi jövedelemadót pedig egységesen 17 százalékra szeretné csökkent eni az eddigi 19 százalékról. A párt elnöke azonban leszögezte: „Semmit nem adunk fel korábbi, kisebbségvédelmi céljainkból, amelyeket partnereink politikai akarata híján nem tudtunk megvalósítani. Vagyis: az európai kisebbségi nyelvi chartához kell igazít ani az anyanyelvhasználati jogokat Szlovákiában, el kell fogadni az átfogó kisebbségi törvényt, jogszabállyal kell garantálni a kisebbségi kultúrák támogatását, valamint erkölcsi és anyagi kárpótlásban kell részesíteni a benesi dekrétumok, azaz a kollektí v bűnösség elve alapján meghurcoltakat.”