Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-13
14 kormányból. Hasonlóan gondolkodnak a szintén kormánytag G17 Plusz párt tagjai is, noha a tömörülésből eddig senki sem követte a kormányfőhelyettesi posztról távozott vezetőt, Miroljub Labuszt. Podgoricában közben dúl a kampány a május 21i referendum eredményének eldöntéséért, s egyelőre mind az elszakadás, mind a status quo hívei biztosak a győzelmükben. Milo Djukanovics kijelentette, hogy a független Crna Gora a Balkán élharcosa lehetne, ha azonban nem sikerül az elszakadás, végveszélyb e kerülne a montenegrói identitás. A népszavazást egyébként maga Djukanovics kezdeményezte, aki szerint nem működik megfelelően a Szerbia és Montenegró közötti államszövetség, a kis tagköztársaság pedig annál többet veszít, minél tovább marad a szövetség t agja. A csodás tengerpart láttán akár igazat is adhatunk a podgoricai álmodozóknak, kérdés azonban, hogy működőképes lesze majd az új intézményrendszer, s a hivatalok egyáltalán le tudnake rendben válni Belgrádról. Ehhez persze a szakadároknak először me g kellene szerezniük az ötvenöt százalékos támogatottságot, amely nélkül nincs függetlenség. Sajátos helyzet ez, hiszen megeshet, hogy a szavazók több mint fele, de kevesebb mint ötvenöt százaléka támogatja majd a függetlenséget. (A közvéleménykutatások s zerint tizenkét százalékos előnyre számíthatnak az önállóság hívei.) Miközben Belgrád a múlt árnyaival küzd, a podgoricai kormány pedig már az uniós csatlakozást tervezgeti, mindenki megfeledkezik arról a montenegrói férfiról, aki az archív felvételeken a katonai egyenruhát viselő Ratko Mladics mellett tűnik fel. Mladics állt a seregek élén, az elnök pedig 1996ig Radovan Karadzsics volt, akinek hollétéről valóságos legendák keringenek. Az ő személye éppolyan gátja lehet Montenegró előrelépésének, mint Mlad ics Szerbiáénak. Azt rebesgetik, levágatta a haját, szakállat növesztett, s a montenegrói szerb papok oltalmát élvezi. Látták feltűnni például Montenegró közepén, egy Niksics melletti hegyi kolostorban, Ostrogban, de ezt ott mindenki tagadja. Mindenesetre aki a be nem avatottak közül megpillantotta a menekülő szerb vezetőket, már nincs az élők sorában. Közéjük tartoznak azok a szerb kiskatonák is, akik Belgrád környéki szolgálatteljesítésük közben – egy katonai objektumot őriztek – olyat láttak, amit nem ke llett volna. A torkukat vágták át. A hallgatás oka más elképzelések szerint az, hogy Karadzsics egyezséget kötött Richard Holbrooke egykori balkáni különleges megbízottal, aki ígéretet tett, hogy nem kell Hágába vonulnia, amennyiben lemond és eltűnik a szí nről. Nyugati körökben persze senki sem ismeri el e forgatókönyv hitelességét, ám tény, hogy az elnöki székben Karadzsicsot követő, azóta tizenegy éves svédországi börtönbüntetését töltő Biljana Plavsics is tett rá utalást a perében. Ezek fényében nehéz el hinni, hogy a balkáni bűnösök elleni vádemelés óta a Nyugat ne tudta volna elfogni a két egykori vezetőt – ha már Belgrád ezt láthatóan nem akarja. Mladicstól és Karadzsicstól függetlenül sem biztos, hogy Montenegró elszakadása gördülékenyen megy majd, his zen a kötelékek sokkal erősebbek, mint azt sokan gondolnák. A podgoricai parlamentben helyet foglaló kicsiny tömörülés, a Szerb Néppárt egyik politikusa, Andrija Mandics például így fogalmazott: az erőszak is eszköz lehet, amennyiben belekényszerítik a tag köztársaságot a leválásba. A képviselő úgy véli, Montenegróban egyre jobban diszkriminálják a szerbeket, ami elfogadhatatlan, ám amennyiben Montenegró függetlenné válik, mozgalom bontakozik ki a két terület újbóli egyesítésére. Belgrád és Podgorica különös házasságát és a felek módszereit jellemzi Dusko Jovanovics, a Dan című montenegrói lap néhai unionista főszerkesztőjének esete. A férfit két esztendővel ezelőtt mészárolták le a nyílt utcán, Djukanovics kormányfő pedig azóta sem tudta lemosni magáról a vá dat, hogy ő állt a gyilkosság mögött. Tény, hogy a politikusi múlttal is rendelkező főszerkesztő legendásan jó kapcsolatot tartott fenn Belgráddal, a mértékadó Dan pedig rendre az elszakadás ellenzőinek adott hangot. A várható kettéválás egyes diplomaták s zerint BoszniaHercegovinában és Koszovóban is felerősíti majd a függetlenedés vágyát, s az ismét egyre feszültebbé váló légkör a szélsőségesek malmára hajthatja a vizet. Ilyen helyzetben pedig nehezebb elképzelni, hogy Ratko Mladics és Radovan Karadzsics – múltjukat elárulva – feladják magukat, és bevonulnak valamelyik scheveningeni luxuscellába. A hírek szerint a volt parancsnok inkább a halált választaná. Kívülről nézve persze felfoghatatlan, miért védik és tisztelik oly sokan a legkegyetlenebb bűnösöket . Vitathatatlan, hogy Ratko Mladics nem hős, hanem tömeggyilkos, népszerűségét azonban hiba lenne egyszerű barbársággal indokolni. Persze nincs az a büntetés, amely elégtételt jelenthetne a sok tízezer áldozat hozzátartozói számára, a képet azonban árnyalj a, ha egy pillanatra a szerbek helyzetébe képzeljük magunkat. Kevesen beszélnek ugyanis azokról a szerb civilekről, akik éppolyan elszenvedői voltak a másik fél kegyetlenkedéseinek, mint a bosnyákok és a horvátok. Jelképértékű, hogy a mostari hidat nem a s zerbek, hanem a horvátok rombolták le. A szerbek ellen harcolók a szabadságukért küzdöttek – mondják sokan, ami igaz is lehet, de nem gyógyír a fiaikat elvesztő anyáknak. És ne feledkezzünk meg arról a tucatnyi belgrádi újságíróról sem, akik az 1999es NAT Obombázáskor az állami televízió épületében haltak meg munkájuk végzése közben.
