Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-09
17 Másfél évtizednyi kulturális befektetést tessék visszaszívni. Mert ha ezek után is értelmiségihiányban szenvedünk, akkor teljesen felesleges bármit újragondolni és kezdeni. Minden úgy rossz, ahogy van, és a legjobb mindent most rögtön abbahagyni. Persze, lehetne ez a március 15i beszély egy elsietet t protokollmegnyilvánulás. Sajnos nem az. Sólyom László újra megszólalt. Május 4re hívta össze azokat a határon túli magyar embereket, akiket határon túli kérdésekben illetékesnek tart. A cél pedig „megismerni szomszédainkat”, felmérni a magyarságtudatot . Azzal nincs mit kezdeni, hogy a magyar köztársasági elnök az ismeretlen szomszéd státuszában határozza a határon túli magyar közösségeket. Ez van, ismeretlenek vagyunk, és ezen, ennyi idő után, már nem lehet már segíteni. Azt azonban joggal lehet sérelme zni, hogy megint Budapesten dől el: ki az illetékes határon túli ügyekben. Megint kiszámíthatatlan preferenciák szerint köt a magyar politika alkukat arról, kivel tárgyal és kivel nem. Megint érdektelen, hogy a határon túliak kit bíztak meg saját képvisele tükkel. Persze háboroghatunk azon, hogy az elnöki bejelentéssel ellentétben semmi sem változik, minden marad a régiben. A határon túli közösségek közösségi akarata, a képviselet legitimitása, a meglévő intézmények tisztelete és erősítése a továbbiakban sem lesz kérdése a magyarmagyar viszonyokban. A lényeg azonban az lenne, hogy a magyar bel- és külpolitika megértse, nincs kis magyarmagyar jószomszédi barátkozás, nincs a térség egészére vonatkozó politikai koncepciót helyettesítő magánnemzetpolitikai str atégia. Nincs magyar feltámadás középkelet európai perspektívák nélkül. Azaz: egy ilyen nemzeti, szeparációs elképzelés nem több egy rosszízű utópiánál, amelynek a reális gazdasági, kulturális, politikai kapcsolatokhoz semmi köze. Nem lehet és nem kell em ancipálni. Üveggyöngyöket, támogatáspolitikát tessék otthon hagyni. Befektetők, partnerek, üzletfelek, fogyasztók, munkáltatók jöhetnek. A térség, a határon túli közösségek is, haladnak a maguk modernizációs útján. Az a kérdés, hogy össze lehete hangolni ezeket a modernizációs folyamatokat. S ha igen, kinek milyen előnnyel és hátránnyal jár? Emancipáció helyett integrációra van szükség. És itt Magyarország középkelet európai integrációjára (is) gondolunk. vissza Imaestlá nc az önálló magyar egyetemért Erdély.ma [ 20060508 - 11:00:18 ] A 2006os esztendő a Nemzeti Ökumenikus Imaév jegyében zajlik, melyet a nemzet lelki megújulása céljából hirdettek meg. Az imaévhez kapcsolódva, az erdélyi magyar ifjúság május 9ére im aestláncot hirdetett meg Erdély több településén, az önálló állami magyar felsőoktatásért. Csíkszeredában az imaestet május 9én, kedden, délután 6 órai kezdettel tartják a Milleniumi- templom előtti téren. Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus imaestre a r eformátus Vártemplomban kerül sor holnap délután 6 órai kezdettel. Nagyváradon az imaestet ugyancsak délután 6 órakor kezdik az újvárosi református templomban, ahol a történelmi magyar egyházak képviselői – Tőkés László református és Tempfli József katoli kus püspökök, valamint Mátyás Attila evangélikus és Papp Gy. László unitárius lelkipásztorok – imádkoznak a magyar egyetemi oktatásért. Kolozsváron a főtéri evangélikus templomban kedden este 7 órai kezdettel igét hirdet Bartos Károly református ifjúsági lelkipásztor. Imát mondanak: Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus, Pap Géza református és Szabó Árpád unitárius püspökök, valamint Jakab Gábor katolikus szentszéki tanácsos – esperes. Az estet kulturális műsor zárja, melynek keretében fellép a Református- és a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa, valamint a Magvető együttes. Temesvár - Szent Rita Piarista templom este 7től. Gyergyószentmiklós - esperesi plébániatemplom este 7től. További erdélyi városok, ahol kedden megszervezik az imaestet: Szatmárn émeti, Nagykároly, Székelyhíd, Nagyenyed Az imaestlánc védnökei: Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, Tőkés László református püspök, Tempfli József római katolikus püspök Szeretettel várjuk magyar népünket, ifjainkat erre az alkalomra. Várunk mindenkit, aki nemzetünkért, ifjúságunkért, egyházainkért, felelősséget érez és vállal. Jöjj el és buzdíts másokat is a részvételre, hogy