Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-05
11 mérője. Az európai kultúrának csak multikulturális, interkulturális megközelítése lehetséges - szögezte le a biztos , tegyük érzékennyé Európá t a sokszínűség iránt, úgy, hogy ezzel megőrizzük, erősítsük egységét. Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy a nyelv az identitás alapvető része, a nyelvi sokszínűség megőrzése kiemelt feladata Európának. Ehhez az unió hatékony segítséget jelent, ezért az i ntergroup továbbra is mindent megtesz azért, hogy nagyobb figyelem és több európai forrás jusson a kisebbségi nyelvek, ident i tások megőrzésére. Tabajdi külön kiemelte, hogy a kisebbségek számára az anyanyelvi oktatás alap, közép- és felsőoktatási szintjén ek biztos í- tása létszükséglet. Tabajdi zárszavában fontosnak tartotta, hogy az Európai Unióban biztos először foglalkozik érdemben a nyelvi sokszínűséggel. Ez, ha nem is közve t len kisebbségvédelem, de fontos hivatkozás a nemzeti kisebbségek és a regionális nyelvek számára. Gál Kinga szintén felvetette az oktatás fontosságát. Rákérdezett, hogy a biztos egyetérte az oktatás fontosság á- val, ezen belül a középiskolai, illetve felsőfokú anyanyelvi oktatás és az Európa Tanács ajánlásának érvényre jutt atásával . Válaszában Figel ismételten a charta mielőbbi - az összes tagország által történő - elfogadását hangsúlyo zta. - A Nyelvi Charta teljes körű elfogadásához ilyen és ehhez hasonló szakmai tanácskozásokon keresztül juth atunk el. Fontos, hogy az európai polit ika szereplői megfelelő súllyal tudják véleményüket a hazai döntéshozók előtt is képviselni - mondta Gál Kinga képviselő a s szony az MTIhe eljuttatott tájékoztatás szerint. Elkezdődhet a Szeku átvilágítása Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. április 5. Látványos vereséget szenvedett tegnap Traian Basescu román államfő, akinek engednie kellett az egykori román titkosszolgálat, a Securitate átvilágításának ügyében. Egykori pártjának kép viselője, Corneliu Turianu, akit egy héttel ezelőtt választottak meg a testület elnökévé, kedden lemondott tisztségéről, s az átvilágító bizottság (CNSAS) élére Claudiu Secasiu, a Nemzeti Liberális Párt képviselője került. Keddig nem látszott valószínűnek, hogy a Securitate valós átvilágítása, egyesek szerint csaknem kétmillió egykori ügynökének néven nevezése eg yhamar megtörténik. Románia 1999ben fogadott el törvényt a Szekunak becézett intézménynek dolgozó besúgók leleplezéséről. A kormánykoalíció két héttel ezelőtt Constantin Ticu Dumitrescut, az átvilágítási törvény atyját kérte fel a Szeku iratait kezelő hatóság vezetésére, s a politikus igent mondott. Amikor azonban a CNSAS 11 tagú testülete a múlt héten az intézmény vezetőjét választotta, a koalíci ós Demokrata Párt küldöttei, az elle n zéki Szociáldemokrata Párt és a szélsőséges NagyRománia Párt képviselőivel összefogva, Dumitrescu helyett Turianut, a demokrata párti politikust választották meg elnöknek. Róla többen azt állították, hogy a Securitatén ak dolgozott. Dumitrescu közölte: a demokrata árulás nem idegen Basescutól, akinek "tudta nélkül semmi nem történik". Hozz á- tette: ha az államelnök nem oldja meg a helyzetet, benyújtja lemondását. A Nemzeti Liberális Párt és elnöke, Calin Popescu Taricean u miniszterelnök is az államfőt és a demokrata koalíciós partnert bírálta. - Nagy csalódást jele ntett számomra azt látni, hogy továbbra is létezik konspiráció, amely me g próbálja elkendőzni az igazságot a 45 évnyi romániai kommunizmusról. Basescu azonban ta gadta a v á dakat, s azt állította, nem szólt bele a CNSASelnök választásába, Turianut pedig demokratikusan válas z tották meg - tehát ő lesz az elnök. Korábban Basescuról is előkerültek titkosszolgálati akták, amelyek kollaboránsi minőségét bizonyították, de sokak szerint nem minden került akkor napvilágra. Tegnap Basescu személyesen jelent meg a CNSASnál, amelynek székháza előtt több száz tüntető lehu r rogta és kifütyölte. A testületi ülésen Turianu lemondott, Secasiut megválasztották elnöknek, s ezzel Dum itrescu is egyeté rtett. Távozásakor az államfő nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. A romániai sajtó számára első perctől nyi lvánvalóvá vált: a rajtaütésszerű helycserére azért volt szükség, hogy a Securitate irattára ne kerüljön olyanok kez é- be, akik esetleg titkait nyilvánosságra hoznák. Rákócziszobrot kapott Kassa A magyar kormány Rákóczi – szobrot ajándékozott Kassának a fejedelem születésének 330. évfordulója és kassai újratemetésének 100 . évfordulója alkalmából. Az emlékművet a hét elején Vass Lajos a Nemzeti Kulturális Örö kség Minisztériumának politikai államtitkára adta át. II. Rákóczi Ferenc egész alakos szobrát Győrfi Sándor Mu nkácsydíjas szobrászművész formázta meg. A több mint két méter magas bronz szobor a kassai városfal egyik bá s-