Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-20
5 A romániai Miért szerint szem előtt kell tartani a határon túl élő magyarok megbecsülését Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2006. április 20., csütörtök (MTI) - Szem előtt kell tartani a határon túl élő közel ötmillió magyar megbecsülését, nem szabad felhasználni őket sem most, sem a jövőben a már divatossá vált népszerű nyilatkozatok érdekében - ezzel a kéréssel fordult a magyarországi ifjúsági szervezetekhez intézett nyílt levelében a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöksége. Az MTI bukaresti irodájába is eljuttat ott levél címzettjei: Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke, John Emese, az SZDSZ Új Generáció elnöke, Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal elnöke, Loppert Dániel, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának elnöke és Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke. Bor boly Csaba Miértelnök és Kovács Péter társelnök megállapítja: "Az utóbbi hetek tanu lságosak és olykor meglepőek is voltak számunkra". Szerintük a "demokrácia fokmérőjének" tartott választás, szerencsés módon, az éretten gondolkodó szavazópolgároknak köszönhetően, szertefoszlatta a kétpártrendszerrel járó valamennyi veszélyt, amely nem cs ak az anyaországi magyaroknak okozott volna komoly sebeket, hanem minden bizonnyal a határon túl élő magyarok soraiban is további feszültségeket gerjesztett volna. "Tudva, hogy az általatok képviselt szervezetek oroszlánrészt vállalnak a még versenyben lévő pártok kampányában, azzal a kéréssel fordulunk hozzátok, hogy tartsátok szem előtt a határon túl élő közel 5 millió magyar megbecsülését, ne hagyjátok felhasználni őket sem most, sem a jövőben a már divatossá vált ´népszerű nyilatkozatok´ érdekében" - írják a Miért vezetői. A romániai magyar sajtóban eközben újabb kommentárok látnak napvilágot a magyarországi választásokról. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) egyik írásában Dávid Ibolya érdemeire hívja fel a figyelmet, emlékeztetve például arra, hog y az MDFelnök kitartásának, céltudatosságának, kiváló jogászi érveléssel ötvöződő diplomáciai érzékének köszönhetően az aradi Szabadságszoborcsoport annak idején kiszabadult börtönéből. Az írás szerzője vitába száll a Háromszék egyik múlt heti vezérc ikkével. Ez utóbbi szerint Dávid Ibolya a sokéves toplistás politikusi szépségverseny adataitól indíttatva a hiúság vásárának adózik, pálfordulást hajt végre, a szerző még azt is sugallta, hogy Csíksomlyón majd legközelebb kifütyülik, miközben nagyasszonyi kalapja alatt vagy fölött kötik meg a koalíciót. Az ÚMSZ kommentátora ezzel szemben leszögezi: Dávid Ibolya nem forog, vannak elvei. A politikust továbbra is ugyanúgy tisztelik Erdélyben és a Székelyföldön, mint bármikor - írja a szerző. A lap egy más ik kommentárjában azt írja az MDFről: "Megértük ezt is, van egy párt a nagyvilágban, pontosabban Magyarországon, amelyik elvekre épülő programot akar, de nem akarja a politikai hatalmat". Nem lehet deficittel indulni egy versenyben - írja a szerző , a ha talom megszerzésére (vagy megőrzésére) tett kísérlet az egyetlen igazán indokolható dolog, amelyet egy politikai párt tehet. Ha nem hisz abban, hogy képes megszerezni a hatalmat és képes életbe léptetni a programját, bármely politikai erő megérett a felosz lásra - állapítja meg a kommentátor, aki ugyanakkor "megnyugodva" fogadta Dávid Ibolya kijelentését, hogy majd a második forduló után - ha olyan az eredmény - még lehet szó tárgyalásokról. Ez a mondat a szerző szerint nagyon kifinomult hatalommegszerzési praktikákról tanúskodik. vissza "Kasza területi autonómiát akar, a többiek ellenzik" − A Blic cikke a magyar nemzeti pártokról Kasza területi autonómiát akar, a többiek ellenzik – felcímmel jeletet meg cikket a belgrádi Bli c napilap. Az újságíró szerint a vajdasági magyarok politikai pártjai különbözőképpen látják a vajdasági magyar kisebbség helyzetét: A legbefolyásosabb, a Vajdasági Magyar Szövetség, a megyr többségű északvajdasági községek területi autonómiáját szorgalmazza,a többi párt viszont megelégszik személyi elvű autonómiával az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás területén. Kasza József, a VMSZ elnöke a megoldást a területi és a személyi elvű autonómia kombinációjában látja a szerbiai alkotmány keretein belül. Szavai szeri nt területi autonómiája lenne nyolc vagy kilenc magyar többségű északvajdasági községeknek, a szórványban élő többi vajdasági magyar pedig perszonális autonómiát kapna. "Ez nem egy olyan álláspont, amelytől nem lehet elmozdulni, mert szerintünk a megoldás t csak megállapodás szülheti. Erről már komoly tárgyalásokat folytatunk a Szerbiai Demokrata Párttal (DSS) és a Demokrata Párttal (DS). Megfelelő megoldást szeretnénk találni, európai autonómiákat véve példaként: a katalán autonómia, vagy DélTirol autonóm iája Olaszországban", nyilatkozta Kasza a Blicnek. A napilap ismerteti a Vajdasági Magyar Demokrata Párt személyi autonómiakoncepcióját is, megállapítva, hogy az nem követeli a magyar többségű községek területi elkülönülését. A lap arról is beszámol, hog y Ágoston András