Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-03
7 Julija Timosenko, aki a "narancsszínű forradalom" idején m ég Juscsenko mellett állt, de a kormányfői tisztségről tavaly szeptemberben történt menesztése óta a szakított vele, a második helyen végzett 22 százalékkal. A Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk a harmadik helyen végzett a szavazatok mindössze 14 száz alékával. Egyetlen párt sem kapott annyi szavazatot, hogy egyedül parlamenti többséget tudjon létrehozni. Timosenko kizárta, hogy nagykoalíciót hozzon létre Janukovics pártjával. Juscsenko elégedetlenségét fejezte ki a Mi Ukrajnánk választási eredm énye miatt. Az elnök a választások "keserű leckéjének" nevezte, hogy a demokratikus erők külön indultak a választásokon. Az elnök közölte: kész együttműködni mind a parlamenti többséggel, mind az ellenzékkel. A radikális baloldali Natalja Vitrenko veze tte Népi Ellenállás pártszövetség aktivistái szombaton mintegy 140 sátrat vertek fel Kijevben a központi választási bizottság épülete mellett a szavazatok újraszámlálását követelve. Az ellenzéki pártszövetség az előzetes végeredmény szerint 0,07 százalékka l maradt a 3 százalékos parlamenti küszöb alatt. Vitrenko szerint - aki egyben a 2002 óta parlamenten kívüli Ukrajnai Haladó Szocialista Párt vezetője - a szavazatokat a "hatalom lopta el", hogy a Népi Ellenzék ne kerüljön be a parlamentbe. vissza Az újabb Fideszkormány Trianon emléknapot vezetne be az iskolákban - Pokorni Zoltán Budapest, 2006. április 2., vasárnap (MTI) - Trianon emléknapot vezetne be az iskolákban az újabb Fideszkormány - közölte a Fidesz hivatalos h onlapján Pokorni Zoltán, aki szerint a budapesti Szabadság téri szovje t emlékmű helyére vissza kell állítani a Trianonszoborcsoportot az országzászlóval. "Miután a Fideszkormány által az iskolákban bevezetett kötelező holokauszt emléknap beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, elérkezettnek látjuk az időt, hogy a magya rság nagy tragédiája, Trianon is hasonló megítélés alá essen" - írta a Fidesz alelnöke. Mint rámutatott, "bár utóbbi történelmi tényt nem kérdőjelezheti meg senki, mégis fontosnak tartjuk, hogy a felnövekvő nemzedék tisztában legyen a népünket ért igaz ságtalansággal és azzal, hogy a határon túli magyarok is nemzetünk egyenrangú polgárai kell legyenek, még ha a határokat el is tolták a fejük felett". Ha a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség győz a választásokon és kormányt is tud alakítani, első intézk edései között lesz, hogy a közoktatásban elrendeli a június 4ei megemlékezéseket - jelentette ki Pokorni Zoltán, akinek közleménye azzal zárult, hogy "a Szabadság téri szovjet emlékmű helyére pedig vissza kell állítani a Trianonszoborcsoportot az országz ászlóval". vissza Bécsben folytatódnak a koszovói tárgyalások, Belgrádnak és Pristinának engedményeket kell tennie - HÁTTÉR Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. április 2., vasárnap (MTI) - Bécsben hétfőn megtartják a koszovói tárgyalások harmadik fordulóját, a megbeszéléseken ezúttal is az ENSZ irányítása alatt álló szerbiai tartomány decentralizációjáról, a hatalmi jogkörök megosztásáról és az önkormányzati rendszer átalakításáról lesz szó, de ezú ttal kemény vita várható, mivel napirendre kerülnek újra azok a kérdések, amelyekben eddig nem közeledett a belgrádi és pristinai küldöttség álláspontja. A tárgyalások első február 21i és második, március 17i fordulóján egyaránt a decentralizációval kapcsolatos kérdésekről volt szó. Nagy vonalakban megvitatták azt, hogy az önkormányzati reform keretében milyen hatáskörökkel rendelkezzenek a helyhatóságok az egészségügy, az oktatás, a kultúra, az igazságszolgáltatás és belügy területén, szó volt az önk ormányzatok finanszírozásáról, kölcsönös kapcsolatáról, illetve a "szerb" helyhatóságok kapcsolatáról Belgráddal. A harmadik tárgyalási fordulón továbbra is a kisebbségek szempontjából létfontosságú decentralizációról lesz szó. Közvetlenül a tárgyaláso k előtt Albert Rohan osztrák diplomata - a koszovói státustárgyalások lebonyolításával megbízott Martti Ahtisaari helyettese - háromnapos látogatást tett Koszovóban. Ott átadott az albán és a szerb vezetőknek egy dokumentumot, amely összegezte, hogy eddig milyen témakörökben volt egyetértés, és konkrét rendezési javaslatokat fogalmazott meg azokban a kérdésekben, amelyekben a vélemények nem közeledtek. Eloszlatva minden kétséget Rohan leszögezte, hogy Koszovót nem fogják entitásokra osztani, és Belgrád szándékával ellentétben a szerbek nem kapnak területi autonómiát. A decentralizáció folyamatában - azután, hogy rendeződött a tartomány jogállása - új önkormányzatok alakulnak, jobbára azokon a településeken, ahol 7080 százalékos többségben szerbek laknak . Lehetőség lesz "szerb" helyhatóságok kölcsönös kapcsolataira és Belgráddal való kapcsolattartásra is, sőt, az önkormányzatok együttműködhetnek a külfölddel, és segélyeket is kaphatnak. Pristinai sajtóértesülések szerint a javaslatok között szerepel az is , hogy a helyi önkormányzatok