Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-03
24 „Az autonómiát nem kikiáltani kell, hanem a statútumot kell elfogadtatni törvényes úton. Az SZNTben ez a célkitűzés, hogy törvényesen érjük e l az autonómiát – fogalmazott Ferencz. A kiáltvány lényege az autonómiatörekvés megerősítése lesz, másra gondolni „vagy butaság, vagy szándékos diverziókeltés” – fogalmazott. A nagygyűlésnek semmilyen törvénybe ütköző mozzanata nem lesz, egyszerűen egy d emonstrációrol van szó a közösségi demokrácia szellemében – érvelt. – Amint elkezdtünk szervezkedni, azonnal látható volt, hogy bizonyos köröket zavar a kezdeményezésünk – meséli Ferencz. Ennek ellenére nem tartanak rendbontástól, helyszíni provokációtól , de „saját embereink biztonsága érdekében” önkéntes felügyelők vigyáznak majd a rendre, és a rendfenntartó erők támogatására is számítanak. Az önkéntesekkel kapcsolatban kifejtette: őket az udvarhelyszéki székely tanács biztosítja, létszámuk csak a helysz ínen derül ki, hiszen a tömeg nagysága határozza meg, hány önkéntesre van szükség. A felügyelők karszalagot fognak viselni, feladatuk lesz jobb belátásra bírni a bekiabálókat, provokátorokat, elszigetelni őket a tömegtől – természetesen fizikai erőszak a lkalmazása nélkül. Kérdésünkre, hogy teszneke valamit annak érdekében, hogy eloszlassák a tévhiteket és a félelmeket, amelyeket a félretájékoztatás okoz, az alelnök kijelentette: a kiáltvány szövegét román és angol nyelven is a sajtó rendelkezésére bocs átják a rendezvény után. Korábban az SZNT többször is hangoztatta, hogy az RMDSZt is szívesen látják a rendezvényen. Ezzel kapcsolatban Ferencz elmondta: hivatalosan egyetlen politikai szervezetnek sem küldtek meghívót – sem az RMDSZnek, sem az MPSZne k, sem a magyar törpepártoknak – , mivel a rendezvény teljesen nyitott, és mindenkit szívesen látnak – lévén, hogy „az autonómia az a közös ügy, amely esetében nem az a fontos, hogy ki szervezi a rendezvényt”. Ugyanakkor Ferencz sérelmezte, hogy az RMDSZ gyakorlatilag rászervezte az SZNTs nagygyűlésre saját udvarhelyi március 15i ünnepségét, amely Bunta Levente megyei tanácselnök bejelentése szerint ugyancsak 12 órakor kezdődik. Az SZNT hivatalos kérése három nappal ezelőtt érkezett meg – számolt be K omoróczy Zsolt, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője. Mint mondta, a helyi engedélyek intézését felvállalták, de a konkrét szervezési kérdések (a nagygyűlés forgatókönyve, a meghívottlista) nem rájuk tartoznak. A rendőrségtől még nem kértek engedélyt, de Komoróczy úgy véli, ez a korábbi évekhez hasonlóan idén sem fog akadályba ütközni, mivel nem politikai rendezvényt, hanem tömegdemonstrációt szerveznek. – Nagyon jó viszonyban vagyunk az udvarhelyi rendőrséggel, eddig sem voltak kifogásaik a március 15i ünnepségekkel kapcsolatban – mondta a szóvivő. A nagygyűlés programjának összeállítására Gazda Zoltán sepsiszentgyörgyi színészt kérték fel. Gazda hangsúlyozta: nem az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnökeként, hanem a művelődési élet szer eplőjeként kapta ezt a felkérést. A programfelelős elmondta: a forgatókönyv összeállításában fontos szempont volt, hogy elsősorban helyiekre, és ne magyarországi meghívottakra támaszkodjanak. Így a díszszónok, Raffay Ernő történész mellett egyetlen nem erd élyi fellépője lesz a rendezvénynek. Gazda elmondta: eredetileg Szörényi Leventét kérték fel egy rövid előadásra, de ő elfoglaltságai miatt nem tud jelen lenni a rendezvényen, így helyette az Illés zenekar „jogutódjának” számító fiatal zenekar fog fellépni . Beszédet Szász Jenő fog mondani (mint a házigazda Székelyudvarhely polgármestere, és nem mint MPSZelnök – teszi hozzá Gazda), valamint Tőkés László püspök és Csapó József SZNTelnök, aki az erre az alkalomra készült kiáltványt fogja felolvasni. Szin tén Csapó fogja átadni az SZNT idei nagydíját a vargyasi önkormányzatnak, amely Strasbourgig vitte az autonómia ügyét. A tavalyi díjazott, Bardócz Ferenc szintén beszédet mond.