Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-22
19 Mindezzel együtt a kolozsvári egyete men működő magyar karok önállósulásának kérdése ismét terítékre került, mégpedig olyan eszközök felhasználásával, melyeket leginkább a 90es évek elejére voltak jellemzők, amikor a román demokrácia – emlékeznek még? – törékenyen eredeti volt: a magyar okta tók nyílt levele, ellennyíltlevél, amelyet romániai és idegenben élő személyiségek írtak alá, és végül levél az államelnöknek, a miniszterelnöknek és az Európai Bizottság elnökének. Ezenkívül pro és kontra érvelések a sajtóban. Nehezemre esik megérteni , hogy miért akar a magyar oktatók egy része önálló állami magyar egyetemet. Hogy hatékonyabban képezhessék saját elitjüket? De hát megtehetik: minden területen léteznek magyar specialisták és értelmiségiek. Ettől eltekintve, az elitképzés területén a romá niai egyetemek (függetlenül a tanítási nyelvtől) nem képesek „mindent megtenni”. Mi értelme van például a mérnöki tudományokat, a fizikát, az informatikát vagy a biológiát csak magyarul tanulni, amikor a diák, ha tökéletesíteni akarja a tudását, USAbe li, vagy franciaországi egyetemeken teheti meg, hírneves tanárok vezetése mellett, színvonalasan felszerelt laboratóriumokban, anélkül, hogy érdekelné, hogy a speciális terminológiát nem anyanyelvén tanulja (amely problémát különben is gyorsan meg lehet ol dani egy szótárral). A tiltakozó levélben a magyar oktatók a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negatív példáját hozták fel, amely elutasította a magyar nyelvű kurzusok bevezetését. Ez egyszerűen nevetséges, és egyszerű zenerajongóként a világ egyik nagy, de igaz közhelyéhe z térek vissza: még a zene egyetemes nyelvezete sem mentes az etnikai meghatározottságoktól? Miben segíti a Konzervatórium diákját az, ha a szolfézst vagy a zenetörténelmet magyarul tanulja? Ha hangszeres akar lenni egy filharmóniában (legyen az Kolozsvár, Bukarest, Budapest vagy Chicago) – semmiben. Ha szólista akar lenni, és megvan hozzá a szükséges tehetsége, akkor a tudását svájci, németországi, vagy más helyeken működő képzéseken kell tökéletesítse, híres szólisták keze alatt (akik lehetnek oroszok, zsidók, amerikaiak, japánok), akikkel angolul fo g beszélni. Ha „csak” iskolai zenetanár lesz (amely foglalkozás úgy egészében szükséges és tiszteletreméltó), nem hiszem, hogy gondja lenne abból, hogy hogyan magyarázza el a diákoknak, akár románul, akár magyarul, a skálát, a hangjegyeket, a ritmusjelz éseket, mint pl. „allegro”, „adagio”, vagy „scherzo”, vagy esetleg hogyan fordítja le Berlioz Fantasztikus szimfóniájának címét. Akkor tehát miért? Az önálló magyar egyetem kérdése számomra történelmileg meghaladott kérésnek tűnik, amely sokkal inkább a múltbeli frusztrációkon alapul (amelyben teljesen együtt érzek a magyarokkal), mintsem jövőképek megtervezésén. Az akadémiai körök ugyanis napjainkban egyre inkább nemzetköziekké váln ak, óriási mozgási lehetőséget biztosítva diáknaktanárnak egyaránt, és amely a jövőben csak bővülni fog. A magyarok – a kultúrájuk, a romániai közéletben szereplő jeles értelmiségijeik – iránt érzett minden tiszteletem ellenére is egy ilyen kérés számom ra haszontalannak, és a magyar fiatalok érdekeivel ellenkezőnek tűnik. Egy olyan korban, amikor francia professzorok angolul tartanak Berlinben konferenciát, és olasz professzorok franciául tartanak előadássorozatot Bécsben, egy önálló magyar egyetem a n yelvi egyoldalúság szigetének előnyben részesítésére kárhoztat – mindamellett, hogy mindenki jobb munkahelyről álmodik, és a legjobbak „odakint” szeretnének tanulni, hogy tökéletesíthessék a tudásukat, legalább egy fél év, ha nem is mesteri vagy doktori fo kozat erejéig. Nem elég a "mi" „provincializmusunk”, a miénk, többségieké, akiknek nagy része örökké vágyakozva néz Nyugat felé, folyton azt kérdezgetve, hogy „miért nem vagyunk mi olyanok, mint ők”. A romániai magyarok, akiknek megadatik a lehetőség, hogy folyamatos nyitásban éljenek az anyaország felé (és ez által nyitottakká váljanak a teljes középeurópai szellemiség