Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-23
9 A bolyaisok úgy látják, "tizenöt évnyi eredménytelen tárgyalás után az erdélyi magyarság kifogyott a politikai eszközökből, és érdekei érvényesítése végett más módszerekhe z kell folyamodnia". Ezt azzal az érvvel támasztják alá, hogy jogait Európa legtöbb kisebbségének nem sikerült tárgyalásos úton kivívnia, s a hétfői döntés azt bizonyítja, hogy "ez az erdélyi magyarságnak sem fog sikerülni". Éppen ezért kezdeményezték a ma gyar oktatók közgyűlésének összehívását, az egyetem döntéshozó szervei munkájának bojkottálását, azt, hogy vonják meg a bizalmat az egyetem vezetésével kollaboráló magyar oktatóktól, "és ha ez sem elégséges, a magyar közösség folyamodjon a polgári engedetl enség eszközeihez". Ugyanakkor azt javasolták, hogy "a magyar állam vonjon meg minden, pályázati úton folyósított támogatást azoktól az erdélyi magyar egyetemi oktatóktól, akik a romániai magyar felsőoktatás önállósulása és fejlesztése ellenében tevékeny kednek". Az RMDSZtől pedig azt kérték, vesse latba befolyását, "hogy sürgős kormánydöntés szülessen a magyar természettudományi, humán tudományi és társadalomtudományi kar létesítéséről". vissza Zászlóshajó sekély vízben Népszabadság • Pomogáts Béla • 2006. február 23. Az Illyés Közalapítványt, amelynek három esztendeje elnöke vagyok, a magyar támogatáspolitika "zászlóshajójának" szokták mondani. Nagyon megtisztelő a minősítés, hiszen hallatára az ember valamilyen büsz ke csatahajóra gondol, mondjuk a hajdani OsztrákMagyar Monarchia Viribus Unitis elnevezésű "dreadnought"jára, amely a háború végén dicstelenül pusztult el az Adrián. A hajó neve is jelképes lehet: "egyesült erővel" - nos, lehetne ez az Illyés Közalapítvá ny jelmondata, talán vele jár az a balsejtelem is, miszerint a támogatáspolitika, úgymond, "zászlóshajója" előbbutóbb az osztrákmagyar "zászlóshajó" sorsára jut. A közalapítvány helyzete ugyanis, akár bevalljuk, akár nem, megrendült az utóbbi esztendőb en. Mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány költségvetési juttatásainak radikális szűkítése miatt. Három esztendeje az alapítvány költségvetési kerete valamivel több mint egymilliárd forintot tett ki, ez tavaly nyolcszázmillió forintra, az idén ugyanennyire csökkent. Jóllehet az inflációt sikerült elismerésre méltó módon megfékezni, nyilvánvaló, hogy a jelenlegi keret jóval kisebb, mint a három esztendővel ezelőtti. A magyar támogatáspolitika "zászlóshajójának" igen sok feladata van: a kisebbségi nagyberuhá zások (iskolák, kulturális központok, egyházi létesítmények) építésétől kezdve a határon túli magyar kulturális intézményrendszer működésének támogatásán át a különféle tanácskozások, összejövetelek, ifjúsági táborok finanszírozásáig. Mindez valóban magasr endű küldetés lehetne, ám a "zászlóshajónak" nincs elegendő fegyverzete és üzemanyaga, ezért jóformán arra kényszerül, hogy a sekély vízben vesztegeljen, és csupán kisebb part menti manővereket hajtson végre, esetleg attól félve, hogy előbbutóbb egy amoly an kikötői "állóhajó" helyzetébe szorul vissza. Ráadásul azt is el kell viselnie, hogy a partról folyamatosan gyalázzák és fenyegetik. Azokról a rágalmakról beszélek, amelyeket a mögöttünk lévő hetekben kellett elviselnie a közalapítványnak az ún. székelyu dvarhelyi ügyben. A történet röviden a következő. Még az előző kuratórium (amelynek magam is tagja voltam) egy Székelyudvarhelyen tevékenykedő alapítvány számára megítélt közel 40 millió forintot egy ún. civil központ létrehozására. Ez az alapítvány megv ásárolt egy kisebb és rendkívül elhanyagolt épületet egy elmenekült szekus tiszttől, aki valószínűleg törvénytelenül tette rá a kezét a házra, ennek valódi tulajdonosa ugyanis korábban Svédországba távozott. (Mindezt az Erdélyi Riport bőségesen feltárta és dokumentálta két esztendeje.) A ház vételára a helybeli szakértők szerint nem lehetett több, mint hárommillió forint. Az Illyés Közalapítvány 2003ban bejegyzett kuratóriuma arra kényszerült, hogy pert indítson a székelyudvarhelyi alapítvány ellen a civ il központnak tervezett épület vélelmezett vételára és az átutalt támogatási összeg közötti feltűnő eltérés (37 millió forint) miatt. Tekintettel arra, hogy a pert román bíróság előtt kellett volna lefolytatni, amit a budapesti kuratórium több tagja erkölc sileg elfogadhatatlannak talált (egy kuratóriumnak lehetnek morális szempontjai is!), és tekintettel arra, hogy a székelyudvarhelyi alapítvány a per megindulása után - nyilván nem függetlenül ettől a körülménytől - rendbe hozatta és új épületrészekkel kieg észítette a korábban vásárolt szerény és rozzant házacskát, a
