Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-16
15 Bugár Béla a Magyar Rádiónak elmondta: a kampányban józanságot, önmérsékletet vár a pártoktól és a médiumoktól egyaránt . A vonatkozó törvények módosítása miatt ugyanis idén nem lesz kampánycsend a választások előtti órákban, s hogy már el is kezdődött a kampány, azt bizonyítja a magyar politikusok és személy szerint Bugár Béla elleni támadások megszaporodása. Alkotmányjo gászok ugyanis kétségbe vonják, hogy a parlament elnöke helyettesíthető, ennek ellenére a pártok nem adják szavazatukat a legkézenfekvőbb megoldásra, nevezetesen, hogy a magyar Bugár Bélát házelnökké megválasszák. Ebből a szempontból éretlen a szlovák poli tikai elit – mondta Bugár Béla. Szlovák indulatok Párkány miatt A szlovák nemzeti pártok élesen tiltakoznak Csáky Pál miniszterelnökhelyettes javaslata ellen, amely a szlovák történelmi személyekről elnevezett helységek esetében is lehetővé tenné a tör ténelmi magyar elnevezés használatát – jelentette az InfoRádió pozsonyi tudósítója. Az 1994es „táblatörvény” szerint azoknak a településeknek a nevét lehet a kisebbségek nyelvén is használni, amelyekben a nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya elér i a 20 százalékot. Nem tartoznak a szabályozás hatálya alá azok a helységek, amelyeket – sokszor minden történelmi összefüggés és indok nélkül – szlovák személyiségekről neveztek el. Ilyen például Stúrovo, azaz Párkány, vagy Hurbanovo, magyarul Ógyalla. Ezeken a helyeken hiá ba vannak a magyarok túlnyomó többségben, a törvény csak a szlovák elnevezés használatát engedélyezi. Csáky Pál szlovák miniszterelnökhelyettes szerint a rendelkezés diszkriminálja az érintett helységek lakóit, ráadásul ellentétes az ország alkotmányával és számos nemzetközi egyezménnyel is. A kormány kisebbségi ügyekért is felelős alelnöke már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a nemzeti kisebbségek nyelvén használatos helységnevekről szóló törvény módosítására tett javaslatot, amely megengedné a régi, magyar történelmi elnevezések használatát is. A bejelentést követően a nemzeti pártok élesen tiltakoztak. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke szerint Csáky sértegeti a szlovákokat, arrogáns és érzéketlen a szlovák nemzettel szemben. A tiltakozáshoz csatla kozott a Vladimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, valamint az államfő, Ivan Gasparovics korábbi pártja is. A kormánykoalició több politikusa nem tartja szerencsésnek, hogy Csáky Pál éppen az előre hozott választások előtt vetette fel ez t az érzékeny témát, amely szerintük nacionalista indulatokat válthat ki. vissza Kisebbségi törvény: tologatják a határidőt - A határon túli magyar sajtó szemléje MNO 2006. február 15. 13:19 Szerkesztő: Ádám Kata A mai nappal el kellett volna készíteniük a romániai bizottságoknak a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatos jelentésüket, ám a határidőt egy hónappal kitolták. Az MTV és a Duna Televízió egymást túllicitálva ígér együttműködést az erdélyi tévé elindításáért felelős alapítványnak. Február 25én tanácskoznak a közös délvidéki magyar autonómiakoncepcióról a pártok és a civilek. Kisebbségi törvény: kitolták a határidőt A kisebbségi törvénytervezetről szóló jelentés elkészítésével megbízott három romániai parla menti szakbizottság még egy hónapig dolgozhat közös jelentésén. A jogi, a tanügyi és az emberjogi bizottságnak február 15ig kellett volna elfogadnia a jelentés szövegét. A határidő meghosszabbítását a jogi bizottság kérte, és a képviselőház vezető testüle te jóvá is hagyta. A három szakbizottság így minden kedden szakaszonként vitatja meg a kisebbségi törvénytervezet szövegét. Tegnap csak a címet és az első szakaszt sikerült elfogadni, változatlan formában. A második szakaszt, amely a romániai kisebbségeket államalkotó tényezőként határozza meg, elhalasztották, mert a