Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-02
6 Tavaszi változásban bíznak Kárpátalján - Jelen állás szerint nem lesz magyar nemzetiségű képviselő a kijevi parlamentben a március végi választások után, az önkormányzatokban azonban jó eredményre számít a nemrég bejegyzett Ukrajnai Magyar Párt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által alapított politikai szervezetnek többek között a Gajdos István nevével fémjelzett Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel is meg kell küzdenie, igaz, ezúttal már egyenlő választási feltételek között. (MN 12.o.) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Emberi jogi jelentés a Mari Köztársaságról − Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége (IHFHR) és a Moszkvai Helsinki Csoport szerdán jelentés t tett közzé az Oroszországi Föderáció területén élő mari kisebbség helyzetéről. A mintegy hatszázezres létszámú, finnugor nyelvet beszélő mari népcsoport mintegy fele a Mari Köztársaság területén él, amelynek hivatalos nyelve az orosz és a mari (Nsz 8.o.) SZÍTOTT INDULATOK DÉLTIROLBAN - Hazafias rendület − Ausztria alkotmányában rögzítse, hogy kiáll a déltiroli német ajkúak védelméért - követelik petícióban az olasz tartomány polgármesterei, megingatva a "világ legjobb autonóm iájáról" kialakult közhiedelmet (HVG 28.o.) Európai csoportterápia − Az európai elitből háromszázan vettek részt a múlt héten Salzburgban az európai identitásról, az uniós értékek kereséséről tartott monstre tanácskozáson − … az Európai Unió nem egyszerűen gazdasági közösség, túléléséhez értékközösséggé is kell válnia. Most ennek a felismerése folyik, ami más szavakkal a kontinens lakosságának euroszkepticizmusát jelenti, válsághelyzetet. Krízist, amelyből azonban van kiút (HVG 64.o.) Várhatóan nem lesz lengyel euró 2009ben – „Lengyelország 20 07ben nem lép be az Európai Unió úgynevezett ERM2 mechanizmusát alkalmazók körébe, így nagy a valószínűsége annak, hogy nem tudja teljesíteni az eurózónához történő csatlakozás 2009es követelményeit sem” - jelentette be a lengyel miniszterelnökhelyettes , pénzügyminiszter a felsőház keddi ülésén. (CENA) „Sztrájkoljanak” – Interjú Lousewies van der Laan holland liberális politikus, az Európai Bizottság egykori bővítési szóvivője, volt EPképviselő – (MaNcs) www.naranc s.hu Cikkek: Az új tanévtől megkezdődhet a tanítás a szabadkai magyar Tanítóképző Karon Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. február 1., szerda (MTI) - Az Újvidéki Egyetem tanácsa döntést hozott az intézmény keretein belül m űködő a szabadkai magyar Tanítóképző Kar megalakításáról, a tanítás az ősszel kezdődő tanévtől indulhat meg benne - írja szerdán a Dnevnik című újvidéki napilap. A Dnevnik szerint kedden ülésezett az egyetemi tanács, és döntött arról, hogy a zombori Ta nítóképző Kar nevet változtat, Pedagógiai Kar lesz, a kar kihelyezett szabadkai tagozata pedig az egyetemen belül önállóan működő magyar nyelvű Tanítóképző Karrá növi ki magát.