Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-13
10 Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2006. február 10., péntek (MTI) - A magyar állam az idén mintegy 13,6 milliárd forintot fordít a határon túli magyar közösségek támogatására, ebből az Illyés Közalapítvány (IKA) mintegy 800 millió forinttal rendelkezik, e közintézmény az erdélyi magyarság intézményi, kulturális, szellemi életének támogatására a költségvetés 45 százalékát fordítja majd - mondta pénteken Marosvásárhelyen Pomogáts Béla, az alapítvány elnöke az IKA kibővített kuratóriumának marosvásárhelyi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Az alapítvány a határon túli közösségeket képviselő alkuratóriumok vezetőivel közösen döntött az idei támogatási összegek céljáról, a támogatandó célkitűzésekről. A tanácskozáson jelen volt Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke, Kiss Elemér, a Szülőföld Alap elnöke, részt vettek az erdélyi, a kárpátaljai, a szlovákiai, a vajdasági, a szlovéniai és az ausztri ai alkuratóriumok vezetői is. Az ülésről szóló, az MTI bukaresti irodájába is eljuttatott közlemény szerint Pomogáts Béla elmondta: az Illyés Közalapítvány a közösségek létszámának arányában osztja szét az összegeket, ennek megfelelően az erdélyi magy arság intézményi, kulturális, szellemi életének támogatására a költségvetés 45 százalékát fordítják majd. Pomogáts elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a rendelkezésre szánt összeg csökkent az elmúlt évhez képest, de értékelése szerint némi vi gaszt nyújt, hogy megalakult a Szülőföld Alap, amely maga is jelentős összeggel, közel egymilliárd forinttal támogatja majd a határon túli közösségeket. A tisztségviselő elmondta: az alapítvány az idén egyebek között az Európai Unióhoz eljuttatott tám ogatási kérelmek önrészének támogatását, a nemzeti önazonosság megőrzését szolgáló oktatási, kulturális és egyházi intézmények működését, az új létesítmények építésének finanszírozását, valamint a kulturális rendezvények és a magyar információs társadalom kiépítését célzó kezdeményezéseket támogatja. Az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón kemény szavakkal bírálta Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét az általa vezetett Székelyudvarhelyért Alapítvány elszámolásaiban tapasztalt súlyos hiányok mi att. Kifejtette: a székelyudvarhelyi alapítvány a civil központ létrehozására kapott támogatásoknak eredetileg csupán mintegy tíz százalékát használta fel rendeltetésszerűen, az IKA felszólítására azonban ez az arány némileg javult. "Az Illyés Közalap ítvány csupán azért nem indított pert az ügyben, mert nem kívánt egy erdélyi magyar civil szervezetet perelni egy bukaresti bíróságon" - szögezte le Pomogáts, aki egyben cáfolta Szász Jenő azon állításait is, miszerint a Székelyudvarhelyért Alapítvány pert nyert volna az Illyés Alapítvánnyal szemben. Pomogáts az említett esettel összefüggőnek nevezte azt az értesülést is, miszerint Szász Jenő a székelyudvarhelyi árvízkárosultak megsegítésére küldött magyarországi adományok jelentős részét nem a rászorulók t ámogatására fordította, mi több, a pénzadományok egy jelentős részét magánbankszámláin helyezte el. Markó Béla romániai miniszterelnökhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke - aki egyben az Illyés Közalapítvány erdélyi alkurat óriumának elnöke is - az ülésen úgy értékelte: a támogatási rendszereknek elsősorban azon az elven kell alapulniuk, hogy a támogatások elosztásakor ne döntsenek az érintett közösségek feje fölött, és e tekintetben a marosvásárhelyi kihelyezett ülés példaér tékűnek tekinthető. Üdvözölte, hogy az ülésen született határozat értelmében az alkuratóriumok az idei támogatási összegek mintegy 52 százaléka fölött dönthetnek, a budapesti központi kuratórium így értelemszerűen az alapítvány rendelkezésére álló összeg 4 8 százalékát adminisztrálja majd. vissza Román szociáldemokrata politikusok óva intik a magyarországi pártokat, hogy Románia rovására kampányoljanak Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2006. február 10 ., péntek (MTI) - A magyarországi pártok ne Románia rovására folytassanak választási kampányt - erre figyelmeztetett pénteken egy bukaresti sajtóértekezleten két ellenzéki szociáldemokrata politikus, Titus Corlatean és Adrian Severin. Corlatean és Seve rin európai parlamenti megfigyelőként nyilatkozott erről a témáról. A Rompres hírügynökség által idézett szociáldemokrata politikusok arra kérték a magyarországi pártokat, hogy választási kampányuk során mellőzzék a nacionalista megnyilvánulásokat mind Erd ély, mind pedig a csángók témájában, mivel ezek könnyen válhatnak manipuláció tárgyává a szavazó közönség körében. Hangoztatták: a román politikai pártok a 2004es választási kampányuk idején tiszteletben tartották a magyar kormány kérését, hogy ne ha sználjanak fel nacionalista témákat a szavazók meghódítása érdekében. Corlatean ennek kapcsán utalt arra, hogy az Európai Parlamentben a minap levetítették a Made in Romania, A csángó diaszpóra gyermekei Romániában című filmet, mégpedig Schöpflin György fideszes magyar képviselő kezdeményezésére. "Maga a film nem zavart bennünket - mondta a szociáldemokrata politikus , de a meghívón sértő megállapítások voltak olvashatóak azzal kapcsolatosan, hogy Romániában miként tartják tiszteletben a kisebbségek jogait" (a nyilatkozó ki nem mondottan ezt is egyfajta "kampánytémának" tekintette, a tud.).