Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-10
19 fogalom, a „kulturális autonómia”. Aztán a „kulturális autonómiát” az „auto nómia” szinonimájaként kezdték használni; s így végül eljutottunk oda, hogy ma már szinte mindenki mást és mást ért autonómia alatt. Pedig hogy mekkora különbség van a két autonómiatípus közt, az néhány európai példán nagyon jól nyomon követhető. Európa le gismertebb kulturális autonómiája Finnországban működik. Az ország 5,2 millió lakosából csupán min tegy 300 ezer svéd, a svédek mégis önálló oktatási rendszerrel, három államilag finanszírozott egyetemmel, hat színházzal, saját svéd nyelvű laktanyával és eg y önálló egyházmegyével rendelkeznek. Nyelvüket minden olyan településen hivatalosan használhatják, ahol ők alkotják a lakosság legalább nyolc százalékát, vagy létszámuk eléri a háromezer főt. (A 180 ezres Vantaa lakosságának például csupán három százaléka svéd, a svéd nyelv mégis hivatalosan használható.) Csakhogy – és ez itt a lényeg – a finnországi svédek mindennek ellenére: fogynak. A 2004. december 31i adatok szerint Finnország lakosságának ma már csak 5,5 százaléka svéd, holott arányuk 1930ban még 1 1, de még 1950ben is 8,6 százalék volt. S hogy ennek mi az oka? A második világháború után a kivándorlás és az iparosítás következtében jelentősen megváltozott a korábban túlnyomóan svédlakta tengerparti régiók lakosságának összetétele (Vantaában 1950 és 2000 között 22 százalékról csökkent három százalékra a svéd lakosság aránya), s ezzel egyidejűleg nagy mértékben – ötven év alatt a duplájára – nőtt a vegyes házasságok sz á- ma. A svédek csak napjainkban szembesülnek vele, hogy dacára minden támogatásnak, az idő ellenük dolgozik. A finnországi svéd sajtóban egyre gyakrabban vetődik fel a területi autonómia lehetősége. Nyilván azért, mert va nnak, akik a szintén Finnországhoz tartozó, de területi autonómiával rendelkező, svéd többségű Alandszigetek példáján ok ulva úgy érzik, hogy a svédlakta régiók nyelvikulturális sajátosságai kizárólag így őrizhetők meg. Dániában a népszámlálások alkalmával nem gyűjtenek a nemzetinyelvi identitásra vonatkozó adatokat, így csak bizonyos jelekből lehet következtetni arra, hog y a németek száma csökkenőben van. Egy ilyen jel például, hogy napilapjuk, a Nordschleswiger húsz évvel ezelőtt még négyezer példányban jelent meg és fogyott el – ma már csak háromezerben. Pedig a dániai németek is rendelkeznek a kulturális autonómia intéz ményével, s az oktatás, a kult ú- ra és az egyházi ügyek területén teljes önállóságot élveznek. Jóllehet alig 15 – 20 ezren vannak, 24 óvodát, 16 isk olát, egy gimnáziumot, saját könyvtárakat és tucatnyi egyesületet tartanak fenn. Mi több, szövetségük 1969 óta ö ná lló lakástámogatási alapot működtet, mely a német fiataloknak lakásvásárláshoz, illetve házépítéshez harmincéves futamidőre ad kölcsönt. Az asszimilációt azonban így is csak lassítani tudják, feltartóztatni nem. Mivel az apró dániai német közösség meglehető s területi szétszabdaltságban él – DélJylland tartománynak alig hatnyolc száz alékát teszik ki – , természetes, hogy folyamatosan nő a vegyes házasságok, s velük együtt a dán nemzetbe beolvadó németek száma. Nézzünk egy másik példát! DélTirol, Olaszország német többségű tartománya 1972 óta rendelkezik területi aut onómiával. A déltiroli autonómiastatútum sajátos eleme az etnikai arányosság elve, amelynek értelmében a laká sépítési támogatásokat, a bérlakásokat, illetve a közszférában a munkahelyeket az egye s településen élő népcs o portok arányában osztják el. 1920ban, amikor Ausztriától elszakították, DélTirolban 200 ezer német élt. Ma 300 ezer. A latin kisebbség száma ugyanebben az időszakban kilencezerről 18 ezerre emelkedett. De hasonlóan kecsegtetők a g azdasági eredmények is. Az autonómia egyik nagy vívmánya, hogy ma az adókból és egyéb forrásokból származó bevételek 90 százaléka a tartományban maradhat, s csak a fennmaradó tíz százaléka kerül Rómába. DélTirolnak emellett önálló gazdaságfejlesztési prog ramja van, mely három pillérre – az ipari és kereskedelmi tevékenység támogatására, az önálló költségvetési és az önálló foglalkoztatáspolitikára – épül. Ennek köszönhetően a tartományban évtizedek óta nem ismerik a munkanélküliség fogalmát, az egy főre ju tó bevételek pedig csaknem húsz százalékkal haladják meg az olasz átlagot. Mindent egybevetve DélTirol ma az Európai Unió nyolc legfejlettebb régiójának egyike. Ami feltehetőleg nagyon komoly szerepet játszott abban, hogy azok a déltiroliak, akik az ötve neshatvanas években a rossz gazdasági helyzet miatt Ausztriába, Svájcba és Németországba emigráltak (DélTirol akkori lakosságának tíz százaléka), mára túlnyomórészt visszatértek szülőföldjükre. DélTirol és Erdély sorsát gyakran vetik öszsze, valamiről a zonban nem szabad elfeledkezni. Ausztria az 1955ös függetlenné válása óta a mai napig kiáll a déltiroli német kisebbségért, méghozzá mindenkor a pártok feletti ö szszefogással. Annak ellenére, tegyük hozzá, hogy DélTirol soha nem játszott és ma sem játszi k olyan szerepet a német történelemben és kultúrában, mint Erdély vagy Székelyföld a magyarban. Ideje tisztán látnunk. Nyelvi, kulturális sajátosságai és értékei nemcsak egy népcsoportnak, hanem egy régiónak is lehetnek. Másrészt lényeges, hogy az elszakít ott magyarság helyzetét ne csak a katalánokéhoz vagy a skótokéhoz viszonyítsuk, hiszen az ő esetükben önálló, „anyanemzet nélküli” népcsoportokról van szó. Ehelyett rá kell muta tnunk, hogy azon népesebb kisebbségek sorsát, akiket szintén az első világhábor út követő békeszerződések által szakítottak el anyanemzetüktől – ilyenek a belgiumi németek és a déltiroliak – , területi autonómiával rendezték. Ami nemcsak a kulturális, de a gazdasági és közigazgatási önállóságot is magában foglalja. Ezt a tényt minden lehetséges hazai és nemzetközi fórumon hangsúlyoznunk kell. vissza
