Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-20
11 széthullásakor szerzett negatív tapasztalotokra hivatkozva azt hangoztatta, hogy az etnikai alapon való területi szerveződ és "senkinek sem hozhat jót", így a magyaroknak sem, annál kevésbé, mert nagy részük az etnikai határokon kívül rekedne. A demokrata párti politikus szerint a nemzeti alapú autonómia értelmetlenné tenné a tartomány autonómiáját. Pajtic vitába szállt Ágost on Andrással, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetőjével, aki párhuzamba állította a vajdasági magyarok és a koszovói szerbek helyzetét. Pajtic szerint ez hiányos helyzetismeretre vagy rosszhiszeműségre vall. Ágoston a Vajdasági Magyarok Demokratikus K özösségének vezetőjével, Páll Sándorral és Rácz Szabó Lászlóval, a Magyar Polgári Szövetség elnökével együtt a minap azzal a követeléssel fordult a belgrádi vezetéshez, hogy a koszovói státustárgyalásokkal egy időben tűzzék napirendre a magyar kisebbség he lyzetét is. A felvetést a legbefolyásosabb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség nem támogatja, elnöke, Kasza József szerint a magyar kisebbség autonómiatörekvéseinek semmi közük a koszovói kérdéshez, ezt a készülő új szerbiai alkotmányban kell rendezn i. J. Garai Béla, Újvidék vissza Magyarellenesség alkoholos mámorban? Hírszerző 2006. január 19. 16:55 Ismét kikelt a magyarok ellen Ján Slota a szlovák nemzeti pártvezér. A szlovák nem zeti pártvezért, Zsolna polgármesterét ismét elragadtatták magyarellenes indulatai: kollaboránsoknak nevezte a szlovák kormánypártokat, mert "undorító és ellenszenves" koalíciós szövetségben állnak a Magyar Koalíció Pártjával (MKP). A szenvedélyes magyare llenességének és hatalmi vágyainak – pártja, a parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) heti sajtótájékoztatóin – rendszeresen és féktelenül, a sajtó szerint esetenként alkoholos mámorban hangot adó Slota ezúttal a kormányfő, Mikulás Dzurinda pártját, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDK) és a másik kormányerőt, a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) szidta. vissza Erdélyiek az elsõ nemzeti vízumosok Új Magyar Szó 2006. január 20. Szerző: Debreczeni Hajnal “F eleségem magyar állampolgár, kint vannak a gyerekek és az unokák is, ezért én is kint szeretnék lenni. Nem akarok lemondani az állampolgárságomról, csak egyszerűbben szeretném megoldani a kinttartózkodást, erre kellett a vízum” - mondta Dávid Gyula Zsombor , friss vízumtulajdonos, miután tegnap átvette a nemzeti vízumot. Rajta kívül még hárman vehették át az okmányt egy, a nyilvánosság részére is nyitott rendezvényen a Magyar Köztársaság Kolozsvári Fôkonzulátusán. Ôk voltak az elsôk, akik a kedvezményes vízu mot igényelték és megkapták. Az ünnepélyes keretek közt lezajlott eseményen Cseh Áron fôkonzul személyesen adta át a hosszas tartózkodást biztosító okiratot, és örömét fejezte ki az iránt, hogy létezik nemzeti vízum, és vannak igénylôk is. Elmondta: sokkal elônyösebb a nemzeti vízum mint a tartós vízum, hiszen az utóbbiért 50 eurót kell fizetni, ez azonban illetékmentes és hosszabb idôre szól. A kolozsvári Dénes Gyula, a szilágysomlyói Kudor Erzsébet, a brassói Vandra Zita családi kapcsolatok erôsítése érde kében kérték a nemzeti vízumot, míg Balázs Kercsó Katalin tanulmányai elmélyítése miatt igényelte azt. Ôk az elsôk közé tartoznak a Kárpát medencében, akik átvehették ezt az okmányt. Lapunknak nyilatkozva a fõkonzul elmondta, rendkívül gyors elbírálásban részesült az elsõ 4 kérelmezõ, 8 nap alatt kézhez kapták a vízumot, de a továbbiakban se kell majd 15 napnál tovább várni. “Egyelõre további tizennégy személynek készül a vízuma, de több százas nagyságrendre számítunk a közeljövõben” - nyilatkozta Cseh Ár on. Kudor Erzsike néni 83 éves és Szilágysomlyóról érkezett, hogy átvegye nemzeti vízumát. Azt mesélte, egyetlen fia 17 éve él Budapesten, õ már egyedül van itthon, ezért szeretne Magyarországon élni, együtt lenni a családjával. Erzsike néni vízuma 2008. szeptember 23ig érvényes. Balázs Kercsó Katalin nem családi vonatkozások miatt, hanem tanulmányait el mélyíteni megy Magyarországra - egy doktori iskola elõkészítõ évére iratkozott be. Vandra Zita 2007 októberéig tartózkodhat az anyaországban nemzeti víz umával. Neki is családtagjai élnek ott, kapcsolattartásuk megkönnyítése érdekében kérte az okmányt. A kolozsvári fõkonzul elmondta, a nemzeti vízum birtokosainak, amennyiben 3 hónapnál többet tartózkodnak Magyarországon, el kell menniük a Bevándorlási