Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-05
14 a román közszolgálati tévé igazgatótanácsának tagja és Gáspárik Attila, a romániai médiafelügyelet jelenlegi alelnöke. Mint utóbb kiderült, a Budapestre eljuttatott módosítási kérelem Markó és Takács partizánakciója volt. "Szándéko król nem beszélek, csak döntésekről. A célpályázaton az alapítvány elnyerte a pénzt, minden más nem az alapítvány döntése" - hárította el a HVG érdeklődését Nagy Zsolt. Az IHM közleményéből azonban egyértelműen kiderül, a Janovics Alapítvány kérte a módosí tást. A sikeres pénzeltérítést aztán Markó december 22én Budapesten személyesen köszönte meg Kovács Kálmánnak. Igaz, elégedetlenségének is hangot adott, amiért a magyar kormány nem teljesítette azt az EMTV tervének kidolgozásakor tett ígéretét, miszerint a működtetést is biztosítja, hozzátéve, hogy ehhez évi 1 milliárd forintra lenne szükség. Markó budapesti vizitje után felpörögtek az események Erdélyben. A magyar kormány önmagában hiába adta áldását a módosítás tervére, a végső szót a Janovicskuratóriu mnak kellett kimondania. Ennek érdekében a tagok még a karácsonyi előkészületeket is félretették: december 23án Kolozsváron sebtében összeültek. Márton Árpád bukaresti parlamenti képviselő, kuratóriumi tag a HVGnek elmondta: az ülésen Nagy Zsolt föl sem vetette, hogy a pénzt pályáztatás útján erdélyi magyar stúdiók között osszák szét. "Csak arról tárgyaltunk, miként lehet hasznosan fölhasználni az összeget, s végül úgy döntöttünk, hogy a 300 millió forintot az EMTV kapja" - mondta. Márton hozzátette, a ku ratórium várja a gazdasági számításokat, az árajánlatokat, s majd akkor határoz, mit vásárol, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az esetleg megmaradó pénzből rádióstúdiókat támogassanak. Csép a kuratóriumi üléssel kapcsolatban sokkal sarkosabban fogalm azott, mondván, az ellenállást látva, "Nagy Zsolt elő sem mert hozakodni" azzal, hogy módosítsák a korábbi terveket. A kuratóriumi határozatot követő sajtótájékoztatón azonban Nagy - menteni próbálva a menthetőt - bejelentette, a Magyarországról kapott pén zből vásárlandó eszközökkel azért a meglévő stúdiók működését is segítik, s így teszik lehetővé erdélyi magyar televízió majdani létrehozását. Nem sikerült tisztázni a kuratóriumi tagság körüli bizonytalanságot sem. Az alapítók többsége szabályosnak tartja a megbízás meghosszabbítását, míg a kifogásait az ülésen is megfogalmazó Csép továbbra is úgy tartja, jogsértés történt, ezért "jogi lépések" megtételét fontolgatja. A pénzelterelés mozgatórugóit nehéz megtalálni, arról senki sem beszél nyíltan, de az ny ilván kedvezne a már meglévő tévés műhelyeknek. A HVG információi szerint többen úgy vélik, a legcélszerűbb lenne egy korszerű közvetítőkocsit vásárolni, amelyet a stúdiók szolgálatába állíthatnának. Ugyanakkor az összeg felosztásával végképp bizonytalanná válna, mikor lesz - ha tényleg lesz - az EMTV első adásnapja. vissza Néhány napos nyugtalanság után normalizálódik az európai földgázpiac Népszava, 2006. január 5. Oroszország 230 dolláros áron felújítja a fűtőan yag szállítását Ukrajnának. Kiegyezett Moszkva és Kijev. Oroszország felújítja földgázszállítását Ukrajnának, miután a két gáztársaság, a Gazprom és a Naftohaz megállapodott az árakban, és a RosUkrEnergo oroszosztrák kereskedőcéget tették meg szállítónak Ukrajna számára - jelentette be szerdán közös moszkvai sajtóértekezletén Alekszij Miller, a Gazprom és Olekszij Ivcsenko, a Naftohaz elnöke, hozzátéve, hogy ezzel stabilizálódik Európa ellátása is. Az öt évre szóló moszkvai megállapodás szerint a RosUkrEne rgo a Gazpromtól ezer köbméterenként 230 dollárért veszi az orosz földgázt január 1jétől visszamenőleg. De a kereskedőház a középázsiai országokból, Türkmenisztánból és Kazahsztánból is beszerez földgázt, méghozzá jóval olcsóbban és nagyobb mennyiségben. Így végül összességében ezer köbméterenként 95 dollárért értékesítheti az energiahordozót a Naftohaznak. Miller és Ivcsenko közölte, hogy az Európának szánt orosz gáz tranzitdíját az ukrajnai vezetékrendszeren 1,6 dollárra emelték ezer köbméterenként és s záz kilométerenként a jelenlegi 1,09 dollárról. A gázeladás és tranzitdíj immár két külön téma, és mindkét esetben pénzzel rendezik a tartozásokat - mondta Ivcsenko. A Gazprom, amely tavaly ezer köbméterenként 50 dollárért adta a földgázt a Naftohaznak, ez évre 230 dollárt követelt. Ezt a német piacon kalkulált, az alternatív energiahordozók (pakura, díz elolaj) árváltozásával korrigált árra alapozta, levonva belőle a szállítási költségeket. A Naftohaz azzal érvelt, hogy az ukrán piacon hasonló módszerrel legfeljebb 80 dolláros ár jön ki, tranzitdíjként pedig 1,75 dollárt igényelt. Moszkva viszont rámutato tt, hogy az oroszukrán gázágazatban nem lehet piaci viszonyokról beszélni.