Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-31
17 alkalmazható. A közjog alanyai közé tartoznak az állampolgárok is, hagyományos felfogás szerint a nemzetálla mmal (ebben az összefüggésben szinonim a terüle ti állammal) jogi viszonyban álló egyének. Az államnak és az á llampolgárnak is vannak jogaik és kötelezettségeik. Azt, hogy a felek mennyiben és miként élnek jogaikkal vagy tesznek eleget kötelezettségeiknek, törvényben rögzített automatizmusok rögzítik. A z állam kiléte egyértelmű, míg az állampolgároké (ezrek, vagy százmilliók, egyre megy) nem. A státusuk számít, nem az identitásuk, nevük, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, szociális hovatartozásuk. Az állampo lgárság elnyerését vagy megadását is automatizmuso k uralják. A magyar kormány 2005 novemberében kidolgozott alkotmánymódosító javaslata a határon túli magyarok közjogi státuszáról a fent vázolt modellel nehezen egyeztethető össze. A sajtóban napvilágot látott hivatalos nyilatkozato kból úgy tűnik, hogy a javaslat szerint a státus nem jelent jogviszonyt, legfeljebb egyoldalú, és törvényes garanci á- kat nélkülöző ígéreteket a Magyar Köztársaság részéről. Az Alkotmány 6. cikk 3. bekezdéséhez képest tehát nincs lényegi változás. A jogalanyok továbbra is a Magyar Köztársaság, illetve a közelebbről meg nem határozott hat á- ron túl élő magyarok. Szó van ugyan a határon túli magyar szervezetekről is, de nem világos, hogy közülük melyek jöhetnek számításba. Mind, vagy szelekcióra van szükség? Mivel az egyik fél a Magyar Köztársaság, bármilyen szelekció csakis egyo ldalú lehet. (A kedvezménytörvény egyébként -- lásd Budapest Analyses No. 8, www.budapestanalyses.hu -- a magyar igazolvány bevezetésével megpróbált ezekre a kérdésekre választ adni.) Gondot okozhat, hogy a kor mány javaslata szemben áll a hagyományos nemzetállami modellel, ennek összes l ehetséges nemzetközi következményével. A jelenlegi nemzetközi rendszer a nemzetállamok rendje, mely egyebek mellett a létező kisebbségvédelmi mechanizmusokat is meghatározza. Ugyanakkor a javaslat valószínűleg imázsjavító megfontolások miatt született, his zen azzal a kormány is tisztában van, hogy az előterjesztést a jelenlegi parlament, amennyiben elé kerül, nem szavazza meg. A fő baj azonban az, hogy a javaslat a közjog eszközeivel próbál megteremteni egy olyan határokon átnyúló k ö- zösséget (magyar kulturá lis nemzet név alatt), amely fölött sem a Magyar Köztársaság, sem a közelebbről meg nem határozott határon túli magyarok és szervezeteik nem, vagy nagyon csekély jogi ellenőrzéssel bírnak. Nem is bírhatnak, amíg a nemzetközi rendszert a nemzetállami paradi gma uralja. Nem érdeke például a Magyar Köztárs aságnak, hogy a szomszédos országokban szélsőséges magyar mozgalmak jöjjenek létre. Szerencsénkre a példa hipotetikus, de feltéve, hogy mégis létrejönnek ilyenek, hogyan tudja a magyar állam ezeket a közjog es zközeivel visszaszorítani? Egy másik példa: az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy a megítélt határon túli támogatások folyósítása késik, hátrányokat okozva az érintetteknek az oktatás és a kultúra területén. Milyen jogi eszközei vannak a határon túli sz ervezeteknek, hogy a magyar államot rábírják törvényben vállalt (2001. évi LXII tv.) kötelezettségei teljesítés é- re? A legjobb esetben csak politikai és/vagy morális befolyásról beszélhetünk (ez utóbbi eddig lényegében kim erült a Köztársaság “felelősségérzésére” való hivatkozásokban). Rosszabb esetben nyomásról, kettős mércékről, még rosszabb esetben pedig zsarolásról lehet szó, melyet virtuálisan a kulturális nemzet minden tagjára alkalmazni lehet. Ha következetesen végiggo ndoljuk az autonómiára vonatkozó elképzelést, és ez az intézmény a gyakorlatban is e szerint az elképzelés szerint működne, a határon túli magyar közösségek politikai és kulturális autonómiája nem csak azokban az államokban számítana legitim törekvésnek, a melyekben élnek, hanem Budapesttel szemben is. Az első világháború utáni békeszerződéseket követően a magyar állam és a határain kívül maradt magyarok visz onyát mélyülő aszimmetria jellemezte. Ez a gyakorlatban azt vonta maga után, hogy a határon túli magy arok töb bszörös függősége folyamatosan erősödött. A második világháború utáni évtizedekben, a nyolcvanas évek második feléig a magyar állam egyre inkább nyilvánvalóvá tette érdektelenségét a szomszédos országokban él magyarokkal kapcsolatban. Erre adott vá laszként a rendszerváltozás idején külső és belső politikai és erkölcsi nyomásra az A lkotmányba bekerült a határon túli magyarokkal szemben “érzett felelősség”, amely alapján kialakult egy - az utó bbi években gyakran bírált - támogatási gyakorlat. Ezt a gy akorlatot valóban újra kell gondolni, hiszen ez az a ter ü- let, amelyen valóban változtatásokra van szükség. Következtetés: 2006 januárjában volt tizennyolc éve, hogy először hangzott el hivatalosan: a határon túli magyar kisebbségek a magyar nemzet részei. Talán ez az egyetlen olyan elv, amelyet illetően jelenleg “nemzeti” konsze nzus van. A magyar kormánynak az Alkotmány módosítására vonatkozó javaslata nem hoz újat e tekintetben, a határon túli magyarok támogatásának reformját viszont érdemben nem tűzi napi rendre, s a továbbra is létező aszimmetriákat sem enyhíti. vissza
