Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-23
4 Szili a kisebbségi törvényért szólt – Marosvásárhelyi Bolyaiház avatás on a parlament elnöke – „Ha a magyarmagyar kapcsolatokban az érintettek hallják és értik egymás szavát, érzik a szívek ritmusát, akkor helyre lehet hozni mindazt amit a történelem elrontott” – mondta szombaton Marosvásárhelyen Szili Katalin, az Országgyűl és elnöke a Bolyai János Tudomány és technika Házának avatásán elhangzott beszédében – (VH 2.o.) www.vasarnapihirek.hu Szili Nagyváradon - Az Országgyűlés elnöke a Magyar Kultúra Napj a alkalmából tartott rendezvényen vett részt. „A magyarok számára a kultúra és a nyelv a túlélés parancsát jelenti” - hangoztatta Szili Katalin Nagyváradon. Szili Katalin a magyar örökség ápolásának és gyarapításának felelősségére hívta fel a figyelmet és a hagyományok őrzésére buzdított a nagyváradi színházban tartott rendezvény díszvendégeként mondott köszöntőjében. Kifejtette: mindnyájunk felelőssége, hogy az elődök, az erdélyi, a székelyföldi írók, költők, művészek, tudósok által hátrahagyott örökséget ápoljuk és gyarapítsuk. (Hírszerző) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Elhunyt Ibrahim Rugova koszovói elnök − Súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt szombaton Ibrahim Rugova koszovói elnök − Halálhírét pri stinai diplomáciai források is megerősítették, s hírt adott róla a belgrádi és a pristinai tömegtájékoztatás − A szerbiai albán kisebbség függetlenségi harcának megtestesítőjévé vált 62 éves Rugova szervezetében tavaly állapították meg az orvosok a tüdőrák ot. A politikus szeptember 5én személyesen ismerte el, hogy tüdőrákban szenved, de kijelentette, hogy nem mond le, mivel kulcsfontosságú tárgyalások közelednek a tartomány jövőjéről − „ Rugova koszovói elnök elhalálozása miatt elhalasztják - valószínűleg f ebruár elejéigközepéig - a tartomány jövőbeni jogállásáról szóló státustárgyalások kezdetét” - jelentette be szombaton Helsinkiben Martti Ahtisaari ENSZmegbízott (MTI) Rugova nélkül Koszovó még bizonytalanabb − Elhalasztották a tartomány jövőjéről tervezett tárgyalásokat - Utódlási harcok és találgatások − Utódlási harc és még nagyobb bizonytalanság várható Koszovóban a legtekintélyesebb albán vezető, Ibrahim Rugova halála után. A tartomány jövőbeni helyzetéről szóló bécsi tárgy alásokat is elhalasztották (Nsz 8.o.) Rugovát gyászolja Koszovó − Csütörtökön temetik Pristinában a szombaton elhunyt Ibrahim Rugova koszovói elnököt. A tartományban ötnapos gyászt hirdettek, erről a parlament elnöksége és a k ormány vasárnapi együttes ülésén határoztak. Délben gyászülést tartottak a koszovói parlamentben, tisztelegve az államférfi életműve előtt (MN 111.o.) Ibrahim Rugova már nem éri meg - Koszovó ötnapos gyásszal búcsúzik a sz ombaton elhunyt népszerű vezetőtől. Ötnapos gyászt rendeltek el Koszovóban Ibrahim Rugova elnök halála miatt. Az albán többségű tartományban hatalmi harcok robbanhatnak ki. Koszovó ötnapos gyásszal búcsúzik a szombaton elhunyt népszerű vezetőtől, aki egés z életét a függetlenség kivívására tette fel. A hatvanegy éves Rugova szeptemberben jelentette be, hogy tüdőrákban szenved. (MH 6.o.)