Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-21
8 Az már most ismeretes, hogy a Nagy Erzsébet által őrzött példány és a romániai Securitate által fényképezett szövegek nem egyeznek minden részletükben. Az egyik esetben rendőrségi manipulá cióra lehet gyanakodni, mivel a hatalom érdeke a minél terhelőbb "bizonyítékok" felsorakoztatása volt. A források hitelességét veszélyeztető másik ellentmondás: maga Nagy Imre is megsemmisíthetett részleteket feljegyzéseiből, nehogy ellene vagy vádlott tár sai ellen használják fel. A Sznagovi Napló szerkesztőit tehát súlyos felelősség terheli az utókor előtt, milyen szöveget fogadnak el hitelesként, milyet adnak közre, és mennyire megbízható jegyzetekkel látják el a hiteles ősforrásnak nyilvánított kiadást. Úgy tűnik, ennek a felelősségnek megfelelő gondossággal igyekeznek eljárni. Ezzel a riporter be is fejezhetné indulatot nélkülöző helyzetjelentését. Csakhogy számba vehető egy igen lényeges új fejlemény. Megjelent ugyanis két értő, autentikus romániai k ommentár. Mégpedig magyar folyóiratban. Az egyik szerzője Ioanid Ilona, filológus, történész publicista és költő. Töprengések Nagy Imréről című cikkének románból fordított rövidített változatait a Múltunk című folyóirat közölte, melyet a Politikatörténeti Intézet szerkeszt. Ioanid éveken át kutatta a román politikai rendőrség annak idején szigorúan titkosított irathalmazát, amely a Sznagovi napló eredetijét is tartalmazta. Mégpedig egy olyan eredeti, az ügynöki fényképezés után egyenesen az akkori román pár tfőtitkár, GheorghiuDej kezébe került kézirat ez, amit a román kommunisták egykori mindenható vezetője saját megjegyzéseivel látott el. E változat tovább motiválhatja a Sznagovi napló történetét és a per (nemzetközi) koncepciójának formálódását. Az immár Magyarországon is kutathatóvá vált, de úgy tűnik, elhanyagolt iratokból ugyanis Ioanid Ilona jóvoltából elsősorban a román pártvezetés erőfeszítéseiről kapunk képet, amelyekkel megkísérelték bűnbánatra késztetni a magyar miniszterelnököt, másrészt pedig ar ról, hogyan formálódott egy igazi nemzetközi (szovjetrománjugoszlávmagyar) összeesküvés egy jól dokumentált Nagy Imre és társai féle "összeesküvési" per koncepciója érdekében. Ioanid, akit természetesen mindenekelőtt a romániai felelősség érdekelt, éppe n az egykori román moszkovita politikusoknak a kétszínű és aljas játékáról tár fel részleteket, amivel az egykori szovjet emigráció idején Nagy Imrével és más moszkvai elvtársaikkal kialakult kapcsolataikat kihasználva próbálta bűnbánó és együttműködő maga tartásra bírni Magyarország törvényes, kiszolgáltatott miniszterelnökét. S ha ez nem megy, értékes információt szerezni és azt felhasználni egy perben. Mindezzel pedig szívességeket tenni Moszkvának. Eredménytelenül próbálkoztak. Nagy sziklaszilárdnak bi zonyult, rendkívül széleskörű politikai és élettapasztalata birtokában. E cikk ismeretében elmondhatjuk: Nagy Imre követhetett el taktikai hibákat miniszterelnökként, de rabként nem. Kivételes erkölcsi bátorságot mutatva - tudván tudva, hogy milyen sors vá r rá - nem csak erkölcsileg volt kemény, hanem átlátott látogatóin és nem dőlt be nekik. Ioanid Ilona eredetileg 2004ben fogalmazott cikke nem leíró jellegű. Önálló írói- publicisztikai mű, amelyben kifejti, hogyan hatott rá a meg nem alkuvó politikai ál lásfoglalás magas erkölcsisége, az önvizsgálat őszintesége, az a magatartás, az egykori miniszterelnök nem tagadja meg, de nem is mentegeti saját politikai múltját, nem próbálja magyarázgatni kommunistaként elkövetett hibáit. Szembetűnik a felelős akkurátu sság, amivel Nagy Imre felkészül egy jövendőbeli koncepciós perre, egyszersmind a forradalom védelmezésére, a történelem, népe és a nemzetközi munkásmozgalom előtti felelősség vállalására. Ugyanakkor a nyelvészirodalmár stiliszta, tudós Ioanid érdekes stí luskritikai és pszichológiai vonatkozásokat is felfedez Nagy gondolkodásmódjában. Végigköveti, hogyan szabadul meg a moszkvai években kialakult pártzsargontól és miképpen kapnak helyt feljegyzéseiben az önvallomást író történelmi személyiség publicista von ásai, hogyan tisztul le ez a stílus és hogyan tér vissza a funkcionáriusból az államférfi és a tiszta Ember. Még egy vonatkozást érdemes külön is kiemelni Ioanid Ilona írásából. Ez a Kádár féle lelkiismereti konfliktushoz kapcsolódó adalék és annak komme ntárja. Ioanid, a költő ugyanis mélyen elgondolkozik az elvtársainak vérpadra juttatásában kétségkívül részes Kádár János történelmi szerepéről és felfigyel ő is a feltehetően lelkiismeretétől gyötört pártvezetőnek a rendszerváltás idején többek által észr evett emberi válságára. A történészköltőnek éppen ezért érdekes a több mint három évtizeden át Magyarország első számú politikusaként nyilvántartott Kádár János, mert romániai megítélése kivételesen kedvező volt. Hiszen a Dej és Ceausescu féle Romániában élő objektív értelmiségi nyilatkozik így arról a Kádárról, aki fokról fokra az egyik leginkább elfogadott, sőt csodált magyar politikus lett… Mindez (mármint a kezébe került, kutatott forradalmi dokumentumköteg) azt tanúsítja a feldolgozó számára, hogy a t örténelmet és az azt alakító embereket nem lehet manicheista módon (azaz merev történelmi ellenpárokban) felfogni. Marad a két felfogás - mint két part, amelyet folyó választ el egymástól. Az élet és a vértanúhalál folyója.
