Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-17
12 problémák megoldására.” Az ügyvezető alelnök szerint csak így nyerheti vissza a párt a magyarság bizalmát, „ami nem könnyű feladat, de még nem lehe tetlen a teljesítése”. vissza Visegrádi energetika Prágában és Budapesten tárgyalt a lengyel kormányfő 2006. január 17. (9. oldal) Szentesi Zöldi László Valamennyi kérdésben egyetértettek a f elek – ezzel a cseppet sem rendhagyó mondattal összegezte az első ízben Budapestre látogató lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait Gyurcsány Ferenc kormányfő. Amint az eseményt követő rövid tájékoztatón kiderült, a felek az uniós ügyek mellett k étoldalú kérdésekről is szót ejtettek. A magyar miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy hazánk uniós vállalásként március 31ig leteszi az asztalra a közös európai energetikai koncepcióra vonatkozó elképzeléseit. Ennek érdekében a visegrádi együttműködésbe n részt vevő országok energetikáért felelős vezetői Varsóban egyeztetést kezdenek egy jövőre vonatkozó közös energiapolitikai javaslat kidolgozásáról az EU számára. Kazimierz Marcinkiewicz kifejezte reményét, hogy az EU márciusi energetikai csúcstalálkozój án sikerül közös álláspontot kialakítani. Megfigyelők szerint a visegrádiak számára az orosz – ukrán gázvita is felértékelte a kérdés jelentőségét. A közelmúltban beiktatott konzervatív lengyel miniszterelnök magyarországi programja folytatásaként ma Orbán V iktorral, a Fidesz elnökével találkozik. Mielőtt Budapestre érkezett volna, a lengyel kormányfő Prágában folytatott tárgyalásokat. Jirí Paroubek cseh miniszterelnökkel zajlott megbeszélésén szintén érintették az energiaiparban kialakult helyzetet, és közö sen kívánnak fellépni az európai uniós munkaerőpiac felszabadításának érdekében is. „Megpróbálunk közösen nyomást gyakorolni a nyugateurópai országokra, hogy mihamarabb szabadítsák fel munkaerőpiacukat az új uniós tagállamok polgárai előtt” – mondta Parou bek, aki szerint az új energetikai együttműködésre – ahogy azt az orosz földgázproblémák is jelezték – nagy szükség van. vissza Viták az erdélyi MPP aláírásgyűjtése körül 2006. január 17. (9. oldal) Munkatársunktól Lassan ugyan, de gyűlnek az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzéséhez szükséges aláírások, ám továbbra is tisztázatlan: kik, hogyan írhatják alá a listákat, és mit vállalnak ezzel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (R MDSZ) képviselői kitartanak álláspontjuk mellett, hogy tagjaik nem támogathatják az új párt bejegyzését. Gazda Zoltán, az MPP politikusa ellenben továbbra is úgy véli, az RMDSZ nem párt, így a tagok nyugodtan aláírhatják a listákat – számolt be a Háromszék című napilap. „Az RMDSZ kisebbségi szervezet, de a párttörvény értelmében úgy kezelik, mint politikai pártot, tagjai nem írhatják alá egy új párt bejegyzésének támogatóíveit” – hangsúlyozta Puskás Bálint RMDSZes szenátor, és ezt a véleményt osztja kollég ája. Márton Árpád kifejtette: ugyanazon logika miatt, amiért valaki nem lehet két párt tagja, nem válhat a választásokon konkurens két szervezet tagjává sem. „Olyan ez, mintha egy futballmérkőzésen valaki mindkét csapatban játszani akarna” – érvelt a képvi selő. vissza Nemzeti vízum: kevés kérelem a Vajdaságból 2006. január 17. (9. oldal) Sebestyén Imre Több százan érdeklődtek a szabadkai konzulátuson az úgynevezett nemzeti vízum iránt, de cs ak minden tizedik ember adja át kérelmét. A vajdasági magyarok a procedúrát bonyolultnak tartják, szerintük sok utánajárást igényel: olyan okmányokat kell beszerezniük, amelyek a bevándorláshoz, letelepedéshez szükségesek. Ám a nemzeti tartózkodási vízum – mint a neve is mondja – a tartózkodáson kívül másra, munkavállalásra például nem jogosít fel. Csalódottan mondtak le az igényléséről.