Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-16
16 A hivatalos nevén „ nemzeti tartózkodási vízumnak” nevezett engedély ingyenes, és korlátlan számú belépést tesz lehetővé mindazoknak a magyarországi kötődésű külföldi állampolgároknak, akik a magyar nyelv ápolás át tűzik ki célként, akik meg akarják őrizni kulturális, nemzeti identitásukat, akik alap- vagy középfokú magyar iskolában akarnak tanulni, vagy akik az anyaországi családi kapcsolataikat kívánják erősíteni. Gyárfás Anikó összeállítása nyomán (Kossuth Rádi ó) vissza VMSZ: Jó esély van arra, hogy Szabadkán megvalósuljon a magyar iskolahálózat A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai községi szervezete Tanácsának idei évi első ülésén értékelték a 2005ös év eredményeit, illetve m egvitatásra került a magyar iskolahálózat kiépítésének a kérdése... Tóth Szilvia, a községi szervezet elnökségi tagja elmondta, hogy jó esély van rá, ennek megvalósítására, mivel az Oktatásügyi Minisztérium is most készíti az új szerbiai iskolahálózat terv ét. Tóth Szilvia két szervezési változatot vázolt fel. Az egyik szerint néhány iskolában kizárólag magyar nyelvű oktatás folyna, ezek úgymond gyűjtőiskolák lennének, a másik szerint pedig a jelenlegi tanintézményekben szétválasztanák a tantestületeket. Az első változat szerinte a város területén lenne alkalmazható, a másik pedig a környező településeken. A Tanács tagjai részletesen megvitatták mindkét változat előnyeit, hátrányait, a megvalósítás lehetőségeit, a végső változatról a párt felsőbb szervei hat ároznak majd -- áll többek között a párt közleményében. vissza A VMSZ szakadásáról beszélnek Nincs alapja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megosztottságáról szóló találgatá soknak – állítja Bunyik Zoltán alelnök. Két szerb lap szerint is súlyos nézeteltérések támadtak a legnagyobb szerbiai magyar pártban, írja a Magyar Hírlap. A Nedeljni telegraf című belgrádi hetilap legújabb számában arról ír, hogy a VMSZ két szárnyra szak adt, a Kasza József pártelnök vezette csoport Budapest felé orientálódik, míg a másikat a liberális beállítottságú és a szerb hatóságokkal való együttműködésre hajló Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár képviseli. A lap idézi László Gyulát, a párt tisztségviselőjét, aki azt állítja, hogy nem a jobb- és a baloldal közötti ellentétről, hanem sokkal inkább a politikai túlélésért és a tisztségek megőrzésért vívott harcról van szó. Korhecz a szerbek körében "jó magyarnak" számít, akire minden belgrádi h atalomnak szüksége lesz, ám nem valószínű, hogy veszélybe sodorhatná Kasza József hatalmát, mivel "a VMSZkáderek jól tudják, hogy a támogatás Budapestről érkezik". László szerint az ellentétek mögött valójában a Boris Tadić vezette Demokrata Párt (DS) áll , amely megpróbálja bekebelezni a kisebbségi pártokat. Kasza Józsefet érzékenyen érinti, hogy Szabadkán a koalíciós partner demokratáknak egyre nagyobb a befolyásuk, miközben a VMSZ visszaszorult. Ám ha Kasza kiélezné a viszonyt velük, a tartományi VMSZké pviselők kétharmada átigazolna a DShez, hogy megőrizze a helyét. Bunyik Zoltán, a VMSZ alelnöke lapunk kérdésére cáfolta a szerb sajtó spekulációit. "Korábban is voltak hasonló feltevések" – mondta Bunyik, hozzátéve, hogy a VMSZ gyűjtőpárt, amelyen belül különböző nézetek léteznek mind stratégiai, mind gyakorlati kérdésekben, és így elkerülhetetlenül viták is vannak köztük, de szakadásról szó sincs. vissza Kasza is cáfolja, hogy megoszlás lenne pártjában Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke cáfolta a belgrádi sajtóinformációkat, hogy megoszlás lenne pártjában. A VMSZ tovább harcol programcéljaiért, tetszik ez valakiknek vagy nem, tette hozzá a Građanski listnek. A mértéktart ónak nem nevezhető Nedeljni telegraf azt írta, hogy a VMSZben két áramlat van, az egyik, a Kaszaféle, Budapest felé fordul, a másik, a liberális irányzat Belgráddal működne együtt, ez utóbbit Korhecz Tamás tartományi funkcionárius neve jelez. vissza Pert vesztett az Illyés Közalapítvány Másodfokon, így jogerősen is elvesztette a pert az Illyés Közalapítvány (IKA) a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal szemben az úgynevezett Vánkyház üg yében - jelenti az Erdély Ma a MNOra hivatkozva.