Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-16
13 sem ért egyet - ami olyan leegyszerűsített adózást jelent, amel y egy fecnire is leírható. De egy A4es lapra már igent mondana - tette hozzá nagy derültség közepette. Patrióta gazdaságpolitikát hirdetett meg, mert - mint mondta - az új idők új dalai ezt a ritmust hozzák Magyarországra. Volt azért "bizáncozás" is: Orbá n gyorsfényképe szerint a magyar gazdaság most olyan, mint egy betegágyra szíjazott személy, akitől folyton vért vesznek, de se inni, se enni nem kap, étvágygerjesztőkön, izgatószereken, altatókon él, s apatikusan viselné azt is, hogy hátralévő életét egy távirányítású tolószékben tölti. Közben - tette hozzá - hirdetések hitetik el vele, hogy milyen kirobbanó az EKGja, azaz a GDPje. Összegzésképpen az hangzott el, hogy a gödör első számú törvénye szerint, ha már benne vagy, ne áss tovább. Magyarországon e zért új gazdaság, új állam, új politika kell, és fele ennyi képviselő. Ha 700 ezerrel többen dolgoznának, az összes bajt belátható időn belül orvosolni lehetne - így Orbán. Matolcsy György, a gazdasági konzultáció koordinátora, illetve Cséfalvay Zoltán, a gazdasági konzultáció titkára az állam pénzügyi, működési és erkölcsi válságáról beszélt, amely - ha nem orvosolják - gazdasági válságot okozhat. Matolcsy végül átnyújtotta Orbánnak "Az értékadó irány" című tanulmánykötetet, a gazdasági konzultáció össze foglaló jelentését. A konzultáció eredménye 1. Kiszámítható gazdaságpolitikát! 2. Az élőmunkát terhelő járulékok megfelezése - 29,3 százalékról 16 százalékra. 3. Egykulcsos jövedelem (amit tehát Orbán Viktor elutasított - a szerk.) - és családi adózás melle tt a társasági adó 16 százalék legyen! 4. Kisadók, "sarcok" eltörlése. 5. A hazai kis- és középvállalkozók tőkejuttatási programjának visszaállítása. 6. Közbeszerzési fordulatot! 7. Körbetartozások leállítása. 8. Kilencven nap helyett egy hónap legyen a fizetés i határidő a kereskedelemben. 9. Az adminisztráció idejének és költségeinek megfelezése. 10. Eurót 2010ben! vissza Duna TV: kollektív szerződés? 2006. január 16. (2. oldal ) Bodacz Balázs Három éve már, hogy megszülettek a tervek a Duna Televízió Rt. és a csatorna munkatársai közötti kollektív szerződésről. Eddig érdemi előrelépés nem történt, de a televízió alelnöke lapunknak elmondta: 2006 első fél évében aláírhatják a d okumentumot. Lázár András, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke kifejtette: három éve várnak arra, hogy a Duna TV vezetése rászánja magát a dolgozók jogait biztosító kollektív szerződés aláírására, de eddig ez nem történt me g. Mint a szakszervezeti vezető elmondta, időhúzást vél felfedezni a csatorna vezetése részéről. Ugyanakkor elismerte, hogy a tévében működő üzemi tanács és a munkáltató közötti úgynevezett üzemi megállapodás mindeddig szavatolta a munkabékét és a dolgozók jogainak érvényesülését. Fontosnak tartotta azonban kiemelni, hogy mivel az üzemi tanács nem jogi személy, a megállapodások így sokkal kisebb jogi kötőerővel bírnak, mint ha a szakszervezetek és a tévé vezetői kollektív szerződésben rögzítenék a munkáltat óimunkavállalói viszonyokat. – El is készítettünk egy kollektív szerződéstervezetet, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben – tette hozzá.