Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-14
13 puskájukat, egy 1944. októberi rendelkezés értelmében a román közigazg atás mint hadifoglyokat kezelte, összegyűjtötték s ezerszámra viték őket az internálótáborokba, amelyek közül számos valójában haláltábor volt. De mindennél beszédesebb, hogy 1944. november elején a szovjetek megtiltották a visszatérő román közigazgatási s zerveknek a munkát, és ’45 tavaszáig szovjet katonai közigazgatást vezettek be az északerdélyi volt magyar területeken. Magyar Nemzet: Hogyan vonható meg a mérlege ennek a négyéves „kis magyar világnak”? Illésfalvi Péter: Néhány évvel ezelőtt egy operatőr rel Erdélyben olyan helyeket kerestünk föl, ahol első és második világháborús jelentősebb csataterek vagy katonatemetők voltak. Egy idős bácsival, az azóta megboldogult Pilinszky Andrással elmentünk Világos mellé, Gyorok községbe, az öregurat egy elgazosod ott magyar honvédtemető közepén interjúvoltuk meg. Emlékszem a szavaira, de nem is igen tudta folytatni a beszélgetést, mert elcsuklott a hangja: „Gyorokon öt napig voltak bent a magyarok, én akkor tizenhét éves voltam, feküdtem az út árkában, s néha kidug tam a fejemet, hogy lássam, ahogy egy magyar nehéz páncéltörő ágyú aprítja a támadó szovjet gyalogságot. Ez az öt nap már megérte, hogy éltem ezen a világon.” Szívbe markoló volt ezt hallani. Pedig ez a hadművelet már nem olyan volt, mint az erdélyi bevonu lás, nem stabilitás követte, hanem ropogtak a fegyverek, az összeomlás elkerülhetetlen volt – és mégis. Szabó Péter: Beszédes lehet az is, hogy milyen fejfákat lehetett, lehet látni még most is Erdélyben. Több sírkövön olvasható az idős ember születési és halálozási éve alatt: „Élt négy évet.” Az erdélyiek így élték meg ezt a rövid időszakot, ha ez nincs, Kolozsváron, Bánffyhunyadon ma nem hallani magyar szót, s az itteni értékes magyar kultúra, a hagyományok nem éltek volna tovább. Ez a négy év szükséges v olt az erdélyi magyarság megmaradásához. Illésfalvi Péter muzeológus 1970ben született Budapesten. 1998tól a Hadtörténeti Múzeum munkatársa, jelenleg főmuzeológusi beosztásban a fotóarchívum vezetője. Kutatási területe a Magyar Királyi Honvédség szervez ete, részvétele a második világháborúban. Számvéber Norbert levéltáros, hadtörténész 1975ben született Budapesten. 2005től a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárának vezetője. Kutatási területe a második világháború páncéloshadviselése, a német szár azföldi haderő és a WaffenSS története, különös tekintettel az 1944 – 45. évi magyarországi harcok eseményeire. 2004: Perjés Gézadíj. Szabó Péter hadtörténész 1959ben született Sárbogárdon. 1984től a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatár sa. Tudományos fokozata: az MTA doktora (2004). Díjak: az Év Ifjú Hadtörténésze (1996), Bezerédjdíj (2001). Kutatási területe: a Magyar Királyi Honvédség a második világháborúban. vissza Udvariatlanság Népszabadság • Kis Tibor • 2006. január 14. Darázsfészekhez tévedt Sólyom László a Hradzsinban; pontosabban, tudtán és akaratán kívül odakalauzolták cseh vendéglátói a meglepett magyar államfőt. A legkevesebb, ami a történtekről magyar szempontból elmondható: ez nem volt szép dolog tőlük. Persze, látványnak sem volt akármi, ahogy Václav Klaus szabályosan elsápadt, amikor magyar vendége a közös sajtótájékoztatón méltatta azt a levelet, amelyben Jirí Paroubek cseh kormányfő a Benesdekrétumok ügyében gesztust tett az egykor ártatlanul meghurcolt magy ar áldozatok irányában. Az említett jogforrások ma már valójában nem megszületésük miatt számítanak botránynak - mindenki tisztában van létrejöttük kivételes körülményeivel; egy pontosan meghatározható történelmi pillanathoz való kötődésükkel. Aktuális b otránnyá azonban mégiscsak a nem múló cseh és szlovák politikai szűkkeblűség dagasztja a hat évtizeddel ezelőtti történéseket. Vagyis az, hogy Prága és Pozsony egészen a mai napig képtelen megtalálni a sajnálkozás adekvát szavait és az ártatlanok megköveté sének illő és elegáns módjait. Mi több, az ottani politika és közvélemény jelentős része kimondvakimondatlanul még most is úgy véli: az említettek egykoron tulajdonképpen csak azt kapták, amit megérdemeltek. E szemlélet egyik legfőbb képviselője Csehors zágban ma Václav Klaus (Szlovákiában pedig közéjük tartozik Mikulás Dzurinda miniszterelnök). Ezért is tenyerelhetett darázsfészekbe Sólyom László a cseh államfő oldalán.
