Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-09
4 Bizonyíték a titkos börtönökre? – „Egy állítólag a svájci titkosszolgála t által elfogott faxüzenet a bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok hírszerző ügynöksége titkos fogdákat tartott fenn Európában” - állítja egy svájci hetilap. (Nszv 2.o.) Cikkek: Átadták a Solt Ottíliadíjakat Budapest, 2006. január 6., péntek (MTI) - A hazai és külföldi kisebbségek oktatásában, a hátrányos helyzetű tanulók támogatásában és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben kiemelkedő tevékenységük elismeréseként hárman vehették át a Solt Ot tíliadíjat az oktatási minisztertől pénteken Budapesten. Az idén Kollárics Ferenc, a gyulaji Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda igazgatója, Petrécs Istvánné, a kalocsai Viola Utcai Óvoda vezetője és Radics József romológus, a darányi Körzeti Ok tatási Intézmény igazgatója részesült az elismerésben. Kollárics Ferenc négy éve vezeti Gyulajon az iskolát, ahol a diákok 70 százaléka roma. "Oktatói, vezetői munkája azt példázza, hogy nehéz körülmények között, kis szegény településen is a kivételes alkotó erő, munkabírás, tiszta emberség képes élő, valódi iskolát, a kultúra, a tudás igazi forrását megteremteni" - áll az oktatási tárca méltatásában. Az iskola eredményességét az is igazolja, hogy a továbbtanulók háromnegyede középiskolában, egynegy ede szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. Petrécs Istvánné 1969 óta óvónő a kalocsai Viola Utcai Óvodában, 20 éve a vezetője. Az idejáró gyermekek 90 százaléka hátrányos helyzetű, roma származású, akik otthon "nyomorúságos körülmények között élnek ". Az általa benyújtott pályázatoknak köszönhetően 10 millió forintos fejlesztés valósult meg az intézményben, az óvoda alapterülete háromszorosára nőtt, tornaszobát, közösségi szobát, ebédlőt, új mosdót, fürdőszobát alakítottak ki. Az országban is egy edülálló szokásként: az óvodai ünnepségen a karácsonyfa alatt nemcsak az óvodások, hanem a testvéreik is kapnak ajándékot. Radics József bázisintézmény vezetőjeként Darányban modell értékű szakmai munkát végez. Az iskolában beás nyelvet tanítanak, s a hátrányos helyzetű, főként roma gyerekek integrált nevelése érdekében több programot dolgozott ki kollégáival együtt. Aktívan részt vett a "Cigánykerék" Népismereti Olvasókönyv szerkesztésében, kiadásában, "A mi könyvünk" - Beás nyelvi gyakorló füzet szerk esztésében, kiadásában, beás nyelvi falitáblák készítésében, beás memóriajáték szerkesztésében. Solt Ottília szociológus 1997ben hunyt el. Tanulmányait az ELTE BTK magyarfilozófia szakán végezte. 1967től 1972ig a Gazdaságkutató Intézet szociológusa . 1972től 1974ig az MTA Szociológiai, illetve a Történelemtudományi Intézet szerződéses szociológiai kutatója. 1989től az ELTE Szociológiai Intézete tudományos munkatársa volt. Kutatási területe 1970től a magyarországi szegénység, a cigányság, a gyerek ek viszonyai, iskolai beilleszkedésük, teljesítményük. Emlékére 1997ben alapította az akkori művelődési és közoktatási miniszter a "Pro humanitate et libertate in memoriam Solt Ottília" kitüntető címet, az oktatási miniszter rendeletével 2003ban mód osította Solt Ottíliadíjjá. vissza Csíkszeredában bemutatták az új főkonzult a konzuli kerület hivatalosságainak Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelentős: Csíkszereda, 2006. január 6., péntek (MTI) - Az utókor sem fogja elvitatni, hogy történelmi esemény a csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitása, ez azt is jelzi, hogy a kárpátmedencei magyarság békés úton való újraegyesítése immár reális cél - ezt a gondolatot fejtette ki pénteken Csíkszeredában Szabó Vilmos, a miniszterelnöki hivatal államtitkára az ottani magyar főkonzulátus működésének megkezdése alkalmából rendezett koktélon. A városháza dísztermében ez alkalomból a helyi és megyei hivatalosságok mellett összegyűltek a konzuli kerülethez tartozó hét megy e közigazgatási képviselői is. A vendéglátó a bukaresti magyar nagykövetség volt, a magyar államtitkár ezen a helyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőit is köszönthette. A rendezvény fő célja az új főkonzul, Szabó Béla bemutatása volt. Szabó Vilmos meghatottan idézte fel: politikusi pályája szorosan kötődik a szomszédos országok magyarságához, így az erdélyihez is. A főkonzulátus létrehozása Székelyföldön hosszú folyamat gyümölcse, korábbi kormányok kezdték el, s a mostani fejezte be - mondta. Csíkszereda szimbolikus helyszín a magyarság