Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-05
3 András , a VMDP elnöke. A konferenciát a Hajrá, Magyarok Polgári Szövetség rendezte szombat este Szegeden. (Vajdaságma.info) Egy év után – „A határon túli magyarok nem haragszanak, de nem is fe lejtenek. Nem engedik szóhoz jutni az Eörsi Mátyásokat, a Szili Katik fonnyadt virágot kapnak, a Gyurcsányokat pedig el nem lehet vinni a Székelyföldre. Mást mindenkit szívesen látnak; a néhány kivétel pedig úgyis tudja, hogy nincs ott semmi keresnivalója. ” – Lukács Csaba írása (MN 7.o.) Köszönet azoknak, akik igent mondtak egy éve – „Ami jár a walesieknek, a skótoknak, a katalánoknak, a baszkoknak, a gallegóknak, a frízeknek, a korzikaiaknak, a déltiroliaknak, a dánoknak Néme tországban, a néme teknek Dániában, a svédeknek Finnországban, az Allandszigetieknek és az olaszoknak Szlovéniában, az járjon a magyaroknak Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és a Vajdaságban. Közös akarattal el kell érnünk, hogy ne létezhessen kettős mérce az EUban” - o lvasható A Fidesz Elnökségének közleményében, mely az egy évvel ezelőtti népszavazás következményeit veszi számba. (Erdély.ma) Verőcei és nagyváradi megemlékezés december 5ről (Erdély.ma) Fidesz: négypo ntos javaslat a határon túli magyarokért - Négy pontos javaslatot tett közzé, és a MÁÉRT összehívására kérte. Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Fidesz elnöksége. Közleményükben köszönetet mondanak azoknak, akik 2004. december 5én kiálltak a szolidaritá s és az összetartozás mellett. 2004. decembe r 5e valójában nem a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt – áll a Fidesz elnökségének közleményében, melyben köszönetet mondanak azoknak, akik egy akaratuktól függetlenül létre jött kezdeményezés következtében kiálltak a szolidaritás és az összetartozás mellett. (MNOnline) Párbeszéd a határok nélküli magyar nemzetről – „Alföldi Albert lapunknak elmondta, a baloldalnak ahelyett hogy siránkozik, hogy a jobboldal „kisajátítja” a nemezt szót, s a határon túliakat, nagyobb hangsúllyal kell szólnia közös nemzeti gyökereinkről, identitásunkról. (VH 3.o) www.vasarnapihirek.hu R OMÁNIA Basescu nemet mondott a szé kelyföldi autonómiára - Koszovó autonómiáját viszont támogatja (Vajdaságma.info) BBTE – Mint mindig - Salat fordulatról beszél a rektor szerdai bejelentése kapcsán (Transindex.ro) Trauma – „Történelm i, sorsdönt ő, a nemzet életében fordulópont - ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették egy évvel ezelőtt 2004. december 5ét, a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás napját.” (Új Magyar Szó) Basescu szerint Erdély nem hasonlít Koszovóra - Élénk vitát váltott ki Romániában Traian Basescu államfő kijelentése, miszerint a koszovói kérdést úgy lehetne megnyugtatóan rendezni, ha a tartománynak széles autonómiát biztosítanának. Az államelnök erről Párizsban beszélt, amikor novemberben fogadta őt Jacques Chirac