Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-02
19 Gazda felhívja a figyelmet, hogy az RMDSZ számára a múlt heti Basescu által elmondott koszovói autonómia program megint egy kedvező pillanat lehetett volna arra , hogy előrukkoljon az erdélyi magyarság autonómiaigényével, de az RMDSZ végig hallgatott. Inkább továbbra is kitart „egy antidemokratikus, minimalista, megalkuvó, nemzeti érdeket eláruló kisebbségi törvénytervezet” mellett. A Magyar Polgári Szövetség se psiszéki szervezete felhívja a figyelmet a szlovákiai MKP megyei választásokon nyújtott lesújtó sikertelenségére, mely véleményük szerint az egypártrendszernek, illetve a kormányhoz simuló elvtelen politizálásnak az eredménye. Úgy vélik, hasonló eredmények születhetnek Romániában i s az elkövetkező választásokon. vissza Az utcán ünnepelte az egyesülést a tömeg Új Magyar Szó 2005. december 2. "A kisebbségi törvénytervezet arra is hivatott, hogy teljesítse az erdélyi románs ág képviselői által 1918ban a Gyulafehérvári Kiáltványban megfogalmazott felelősségvállalást a kisebbségek jogegyenlőségében" - fogalmazott Markó Béla miniszterelnökhelyettes bukaresti sajtóértekezletén. Azt is elmondta, hogy a történelem tagadhatatlanul több ízben szembeállította a többséget a kisebbséggel, de a Gyulafehérvári Kiáltvány olyan mementó, amely kezelhette volna a helyzetet. December 1. alkalmából tegnap országszerte ünnepségeket szerveztek, amelyeken Románia legmagasabb vezetői, Traian Bas escu államelnök és Calin PopescuTariceanu kormányfő mellett diplomaták, miniszterek, egyházi képviselők vettek részt. A fővárosban szervezett ceremóniákra érkezől akár kezet is foghattak Basescuval, aki testőreit félreállítva, a félelem bárminemû nyoma né lkül vetette bele magát az éljenző tömegbe. Beszédében a katonaság múlt- és jövőbéli fontosságát emelte ki. "A nagy egyesülés nem jöhetett volna létre a román hadseregnek az első világháborúban fölvállalt rendkívüli áldozata nélkül" - hangsúlyozta az állam elnök. Erdély, Partium és Bánság Romániához csatolásának 87. évfordulóját több százezren ünnepelték Gyulafehérváron is. I. C. Bratianu és Iuliu Maniu szobrának megkoszorúzásán Calin PopescuTariceanu miniszterelnök és Teodor Atanasiu honvédelmi miniszter is részt vett. Az egyházak képviselőit a várbeli Egyesülés Termében fogadták, majd a különböző vidékek népviseleteinek bemutatása következett. A december 1i ünnepségen évek óta először idén a háromszéki RMDSZ vezetősége is részt vett. A nemzeti ünnep megsértéseként és NagyRománia megalakítói emlékének meggyalázásaként értékelte a PSD Arad megyei szervezete az RMDSZ helyi vezetőinek azt a gesztusát, hogy a tegnapi megemlékezésen a román nemzeti színû helyett fekete szalagos koszorút helyezett a hősök e mlékmûvére. Király András képviselő, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke sajnálatos baklövésnek nevezte a történteket. "Tizenhat éve jószándékúan, mindkét aradi emlékhelyen koszorúz az RMDSZ. A tévedést feltehetően a koszorút készítő cég követte el, amely elcserélte a koszorút" - nyilatkozta az ÚMSZnek a képviselő. vissza Vita kezdődik a nemzet fogalmáról Új Magyar Szó 2005. december 2. "A kormány többségi támogatással, a kisebbi k koalíciós partner fenntartásával szerdán elfogadta a határon túli magyarok közjogi státuszáról szóló előterjesztést" - közölte a kormányszóvivő Budapesten. A lapunknak nyilatkozó Szabó Vilmos szerint az álláspont, amit a kormány elfogadott egy vita kiind ulópontja. Az előterjesztés a jelenleginél határozottabban fogalmazná meg, hogy a határon túli magyarok a nemzethez tartoznak. "A cél, hogy az alkotmányban jelenleg is rögzített módozatnál határozottabban fejezze ki az alaptörvény szövege a határon túli ma gyarok nemzethez tartozását" - mondta a kabinet ülése utáni tájékoztatón Batiz András. Hozzátette: az alkotmányban a módosítást követően szerepelnie kell annak, hogy a határon túli magyarok részei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagy ományokkal rendelkező közösségnek. Megvitatják a problémát mind a magyarországi pártokkal, mind a határontúli magyarok szervezeteivel. Batiz András kormányszóvivő szerint a kezdeményezés bírja Sólyom László államelnök támogatását is. A miniszterelnök felha talmazása alapján