Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-08
24 Ha a román politikai élet vezető személyiségei ragaszkodnak ah hoz a képtelenséghez, hogy a románokat Romániában kisebbségieknek tekintsék, hadd legyen, de akkor játsszunk következetesen. Ha a kisebbségi magyarságot törvény kötelezi arra, hogy a román többség nyelvét és kultúráját (ingyen) elsajátíthassa, akkor a magy ar többség körében élő román kisebbséget is megilleti ez a kötelezettség. Hogy a románok e joggal élhessenek, a román tannyelvű tanintézetekben be kell vezetni a magyar nyelv és kultúra (azaz a magyar történelem és földrajz) oktatását is. S ha akadnak kise bbségiek, akik ezzel az (ingyenes) kötelezettséggel jog gyanánt sem hajlandók élni, azok számára ezen tantárgyak oktatását formailag is kötelezővé kell tenni. Sőt ha bebizonyosodna, hogy némelyek megpróbálják a jog érvényesülését szabotálni, jó magyar embe rekből álló ellenőrző brigádokat kell a nyakukra zúdítani. (Mert nem csak jó románok, hellyelközzel azért jó magyarok is akadnának errefelé!) A helyzet drámai, mindazonáltal korántsem komoly. Elég lenne csupán pedzegetni ezt a lehetőséget, a román nacion alista realitásérzéke mintegy varázsütésre helyreállna, és a székelyföldi román "kisebbség" rögtön önérzetes többséggé vedlene vissza. Elvégre a saját hazájukban, nem lehetnek kisebbségiek. Mármint a szó hétköznapi (azaz nem manipulatív) értelmében. Pedig a fenti ötlet korántsem képtelenség. Addig ugyanis, amíg a magyarok által is nagy számban lakott területeken a kisebbségi kétnyelvűség mellé nem zárkózik fel a többségi kétnyelvűség is, a kisebbségi kérdés megoldásának minden kísérlete csak látszatmegoldá sokat szülhet. Ingyen magyarul A diszkriminációmentesség elve alapján ugyanis a kisebbségi nyelvhasználat – ma már törvényben szentesített – joga bármikor megtorpedózható. Ha az önkormányzatok a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló közhivatalokban áll ásokat hirdetnek meg, a magyar nyelv ismeretének igénye bármikor diszkriminációnak minősíthető, hiszen egy az adott területen élő ("kisebbségi") románnak nincs intézményes és ingyenes lehetősége arra, hogy a magyar nyelvet elsajátítsa. Kényszeríteni, a kö vetkezetesen végiggondolt liberalizmus szellemében, senkit semmire nem kell, pusztán az ingyenes lehetőséget kell megteremteni arra, hogy az adott állások betöltéséhez szükséges nyelvi ismereteket származástól és nyelvikulturális hovatartozástól független ül bárki megszerezhesse. Aki ezzel a lehetőséggel nem akar élni, annak vállalnia kell, hogy bizonyos karrierlehetőségektől is elesik. Ilyen egyszerű. Úgy tűnik, hogy a kisebbségi törvény csak kemény viták árán vihető át a román törvényhozáson. Nem kell k étségbeesnünk emiatt. A vitákat, bármily nehezeknek, sőt kínosaknak ígérkeznek, le kell folytatnunk. Ha helyén van az eszünk, a mai világban ezek sem lehetnek haszontalanok. vissza Kudarc az EUkonklávé - London új büdzséja vaslatokat nyújt be Népszabadság • Szőcs László • 2005. december 8. Tudósítónktól • 2005. december 8. Pár óra alatt bebizonyosodott: az EUtagállamok élesen elutasítják a brit elnökségi javaslatot az uniós keretköltségvetés megkurtítására. London tel jesen elszigetelődött. Gyurcsány Ferenc újra megkereste Tony Blairt. London új javaslatokat nyújt be a jövő hét elején a 200713as EUkeretköltségvetésre - ezt volt kénytelen bejelenteni szerda este Jack Straw brit külügyminiszter, miután a Brüsszelbe ö sszehívott rendkívüli miniszteri konklávén már hiába tesztelte tovább a tagállami reakciókat. A legtöbben ugyanis élesen ellenezték a 847 milliárd eurós "mini büdzsét", amely a 25 milliárdos lefaragás után a kifizetések szintjén a lélektani határ, a nemzet i összjövedelem egy százaléka alá süllyed. - Nagyon keményen dolgozunk tovább - fogalmazott Straw, mindamellett hozzátéve: "a siker esélye gyenge". Tony Blair kormányfő a héten maga is konzultál az EU állam, és kormányfőivel. Mint szerdán ismertté vált, G yurcsány Ferenc kormányfő a nap folyamán újabb levelet írt Blairnek, hangot adva elégedetlenségének. Az új tagállamok különösen a kohéziós (felzárkóztatási) politika 14 milliárd eurós megnyirbálását nehezményezik - legalábbis a júniusban beragadt luxembu rgi elnökségi javaslathoz viszonyítva. Baráth Etele EUminiszter magyar újságíróknak elmondta: remény van rá, hogy a jövő héten mégis megállapodás születik. Mint mondta, most mindenki taktikázik. Ritka egységbe kovácsolta a brit javaslat a 24 magyar eurok épviselőt is, akik közös nyilatkozatban utasították vissza a benne foglaltakat. Lengyel részről minden tagállamot megkerestek, sürgetve az unión belüli szolidaritás érvényesülését. José Manuel Barroso európai bizottsági elnök megismételte: a javaslat a jel enlegi formájában elfogadhatatlan, miközben "Európa nem engedhet meg magának egy válságot." A kohéziós politika megnyirbálását "régi típusú segélypolitikának" nevezte. (Straw - sokak szerint teljesen elvétve az irányt -