Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-04
17 A leleplező újságcikk megjelenése óta folyamatosan cáfol ják a börtönök létezését – köztük Oroszország, Bulgária, Csehország, Szlovákia, és Thaiföld. Magyarország nevében Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár nyilatkozott, aki szerint Magyarországot soha nem kereste meg az Egyesült Áll amok, hogy otthont adjon a titkos telepeknek. Az amerikai kormányzat hallgatásba burkolózik. sv – bt vissza Meglepetések nélkül Szóról szóra - Nagy Iván Zsolt írása Magyar Hírlap, 2005 november 4. "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és négy másik szervezet felszólította az RMDSZt, hogy vonja vissza a kisebbségi törvény tervezetét." (Tőkés László, az EMNT elnöke, november 3.) Tőkés László egyszerűen nem tud meglepetéseket szerezni. Persze talán nem is akar, ő ilyen, k éretik ilyennek szeretni és tisztelni. Aminek aztán nyilván az az eredménye, hogy az igazáról sosem fog tudni meggyőzni senkit azok közül, akik sosem szerették és tisztelték, s nem térnek meg azok sem, akik valaha mégis adtak a szavára, de kiábrándultak be lőle. A püspöknek ez még talán bele is férne, az ő drámája inkább az lehet, hogy az utóbbi években nemhogy gyarapodnának a követői, de mintha inkább ritkultak volna a sorok. Nem állítja persze senki, hogy Tőkés László kizárólag tévedne, és ez lenne a lemo rzsolódás oka. Az viszont érthetően sokakat zavar, hogy a püspökék nemcsak hibákra figyelmeztetnek, hanem alternatívákat is felvetnek – kétségtelenül bátrakat, ám kevéssé életszerűeket. Most például azt találta ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és négy m ásik szervezet, hogy amikor az RMDSZnek nagy nehezen sikerült a képviselőház napirendjére kunyerálnia a kisebbségi törvény tervezetét, akkor ők majd annak azonnali visszavonását kérik. Ha volt valami, ami igazán sokat ért a romániai magyaroknak a Taricea nukormány programjában, az a kulturális autonómia ígéretét hordozó kisebbségi törvény elfogadtatásának terve. Ez ugyanis még belefér abba, amit egy nacionalizmusra hajlamos többség képes lehet elfogadni, miközben általános identitásvédő hatása nagyobb, mi nt egy csak szűkebb térségre vonatkozó területi önrendelkezésé. Vajon mire lehet számítani egy ilyen javaslattól? Hogy az RMDSZ visszavonja a javaslatát? Ugyan. A cél csak az lehet: felhívni magukra a figyelmet és támogatókat szerezni. Egy gond van csupán : stratégiájuk alapján Tőkés Lászlóék mintha még mindig 1990ben élnének. A romániai magyarok azonban már 2005ben vannak. A különbség most 16 esztendő, és ez évről évre csak nő. Meglepetésekre pedig mind kevésbé lehet számítani. vissza Tóth András vizsgáltatja a kiszivárogtatásokat Népszava, 2005. november 4. Három fideszes képviselő feljelenti a titkosszolgálati államtitkárt - Államtitkot sértett az Index? Még nincs publikálható végeredménye annak a belső vizsgálatnak, a melyet Tóth András titkosszolgálati államtitkár rendelt el a nemzetbiztonsági szolgálatoktól való kiszivárogtatások kapcsán. Annyi bizonyos, hogy hamarosan nyilvánossá válhat a "Mucuskaügyről" készített államtitkári jelentés egy verziója és az illetékes b izottság adott ülésének jegyzőkönyve. Eközben három fideszes képviselő bejelentette: feljelenti Tóth Andrást. Hamarosan nyilvánosságra kerülhet a Tóth András titkosszolgálati államtitkár által írt összefoglaló jelentés egy államtitkoktól mentes verziója, a melyet az úgynevezett Mucuskaügyben készítettek a miniszterelnöknek. Szintén publikussá válhatnak a nemzetbiztonsági bizottság október 11i ülése jegyzőkönyvének bizonyos részletei, ezeknek titkosságát ugyanis Tóth András feloldotta és erről értesítette K övér László bizottsági elnököt is. Utóbbi irat azért lehet fontos, mert az említett ülésen Kövér állítólag elismerte, hogy munkája során alternatív információforrásokat is igénybe vesz. Ehhez kapcsolódik az az információ, amelyet az index hírportál tett közzé. A weblap állítása szerint ugyanezen bizottsági ülésen Kövér László az előző román miniszterelnök, Adrian Nastase homoszexuális kapcsolatairól szóló pletykák titkosszolgálati felhasználásával példálózott, amelyet - szintén az index szerint - a Szatmá riügy elképzelt ellenakciójaként említett. A portál szerint Kövér eljátszott a gondolattal, hogy "a magyar szolgálatok a pletykákra alapozva találhattak volna megfelelő embert a kényes feladatra a miniszterelnök környezetében". A fideszes bizottsági eln ök a cikk megjelenése után, tegnap rendkívüli tájékoztatót tartott, amelyen azonban érdemben nem cáfolta az állításokat. Mint fogalmazott: "ha mondtam, akkor az Index államtitkot sértett, ha nem,