Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-23
13 ben. E mel lett vállalta a pedagógusok korábbról elmaradt pénzbeli járandóságainak kifizetését, az ágazat kötlség- vetési előirányzatának 5 százalékra em e lését, de kizárólag projektek alapján. Legutóbb, a múlt hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetés során a kormány ki látásba helyezte a közalkalmazottak fizetésének általános rend e zésére vonatkozó törvény megalkotását, amelynek során 2007től elsődleges elbírálásban részesítenék az oktatá s ban dolgozókat. vissza 20051122 / A KISEBBSÉGI T ÖRVÉNY ELFOGADÁSÁRA SÜRGETTÉK Romániát a brüsszeli EUintézmények képviselői Brüsszel, 2005. november 22., kedd (MTI) – A kisebbségi törvény elfogadására sürgették Romániát kedden az Európai Unió brüsszeli intézményrendszerének különböző fórumain, és Bukarest újabb felsz ó lításokat kapott arra is, hogy hajtsa végre a már elfogadott törvényeit. Az Európai Parlament külügyi bizottsága – Mihai Razvan Ungureanu román külügyminiszter jelenlétében – vitát folytatott a Romániával foglalkozó EPjelentésről, é s ezzel párhuzamosan ülést tartott az EPromán vegyes bizottság is. A két ülésen Olli Rehn bővítésügyi EUbiztos mellett Gál Kinga (FideszMPSZ), Dobolyi Al e xandra (MSZP) és SzentIványi István (SZDSZ) magyar képviselők is kiemelték a kisebbségi törvény j óváhagyásának és teljesítésének fontosságát, de még az EP finnugor fóruma is a jogszabály elfogadására szólította Bukarestet. Anca Boagiu román európai integrációs miniszter ugyanakkor a vegyes bizottsági ülésen megerősítette, hogy Románia el fogja fogadni a törvényt, és Ungureanu külügyminiszter is jelezte: a négy párt politikai szándéka és akarata megvan, s remélhetően a januári végszavazás pozitív eredménye tesz pontot az ügy végére. Olli Rehn kijelentette, hogy a 2007 elején az EUba lépni kívánó Román iának teljesítenie kell korábban vállalt kötelezettségeit, és ennek megfelelően el kell fogadnia a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia intézményét is tartalmazza. Megerősítette, hogy tavasszal az Európai Bizottság még készít egy jelentést a r omán helyzetről. Gál Kinga, a vegyes bizottság alelnöke elmondta, hogy a szerdán elfogadandó ajánlástervezet felhívja a figyelmet az Európai Bizottság jelentésére, kiemelve olyan problémákat, amelyekre Románi á nak mihamarabb megfelelő figyelmet kell szente lnie. Ilyen az államosított (köztük egyházi) ingatlanok visszaszolgáltatása, a bírós á- gok munkájának javítása, a szellemi és testi fogyatékosok helyzetének jobbá tétele, illetve a kisebbségi törvény elfogadása. Az EPjelentéshez a magyar képviselő asszony h ét lény e ges ponton nyújtott be módosító indítványt, köztük a roma kisebbséggel szembeni diszkriminációval kapcsolatban, a magyar nyelvű oktatás témájában, a m agyar nyelvű állami egyetem létrehozásáról, t o vábbá – a kisebbségi közösségek igényeire való tekin tettel – konkrét lépések megtételét sürgette a decen t ralizáció és önkormányzatiság területén. Gál Kinga azt is hangsúlyozta: "Felhívjuk az Európai Bizottság figyelmét: nem szabad a teljesí t ményt csupán a vállalások szintjén értékelni, hanem nagyon fontos, hogy ezeknek a helyi szinten való életbe léptetését is nyomon kövessük és számon kérjük." Hozzátette: törvényi szinten történtek már jele n tős előrelépések, de ezeket a valós életben is érvényesíteni kell. SzentIványi István, a vegyes bizottság ülésén az egyházi javak visszaszolgáltatása mellett a verespataki bányászati beruházás jövőjéről is érdeklődött. Ezekre reagálva a bővítési biztos k ifejtette, hogy hatályos törvény szabályozza Romániában a kérdéses ingatlanok restitúcióját, ezt azonban a román hatóságoknak végre is kell ha jtaniuk. A verespataki beruházással kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott a korábbiakhoz képest. Dob olyi Alexandra az üléseket követően leszögezte: a kétoldalú politikai együttműködés alapján Magya rország mindent megtesz azért, hogy a román csatlakozás időpontja ne tolódjon ki 2007ről 2008ra. "Nem szere tnénk, ha Romániában a közvéleményben az a benyomá s alakulna ki, hogy a csatlakozás eltolódásához a kisebbségi ügyek rendezetlenségének, egyáltalán a magyar kisebbségnek bármilyen köze lenne, mert ez nem tenne jót a h amarosan az unió közös családjában együtt élő két nemzet további együttműködésének" – vél te. A külügyi bizottság ülésén az észt Toomas Hendrik Ilves az úgynevezett Finnugor EPfórum nevében élesen bírálta Bukarestet a kisebbségi törvény elfogadása körüli késlekedés miatt, és azonnali lépéseket sürgetett. A fórum Tabajdi Csaba (MSZP) kezdemény ezésére a múlt héten vitatta meg a tö r vény helyzetét, és a képviselők megállapodtak, hogy a jövőben közösen lépnek fel a romániai magyar kisebbség védelmében. vissza 20051122 / AZ EU MAGYARÁZATOT KÉR, AZ ET VIZSGÁLÓDIK A CIArepülőgépek ti t kos landolásai ügyé ben – ÖSSZEFOGLALÓ Koppenhága, Párizs, Bécs, 2005. november 22., kedd (MTI/AFP/AP) – Harmincegy gyanús repülőutat vizsgál az utóbbi néhány évre visszamenőleg az Európa Tanács különmegbízottja az amerikai Központi Hírszerző Üg y-