Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
22 emlegetett Aschner Lipóték idején volt. Ha valaki esetleg sunyi rasszizmussal vádolna, mert rühellem ezeket az Al Caponeklónokat, és nem bírom a képüket sem, akkor szeretném, ha lebetűznék a fentebb leírt nevet. Ők abban bízn ak, hogy Orbán csak beszélt a közönségének. Lehet. Ez is benne van, mert tény, előfordult már vele máskor is ilyen. A nagy játékos néha kiélvezi a következmények nélküli ország verbális lehetőségeit, népiesen azt, hogy itt tulajdonképpen bárki bármit mondh at. Én a magam részéről ezt nagyon sajnálnám. Én azt szeretném, ha megteremtenénk közös erővel a jogállamot. A lézengő ritterek országából talán megteremthető a felelős, tulajdonnal bíró polgárok országa. Kit nevezek lézengő ritternek Katona József után sz abadon? Azokat, akiket önmagukon kívül senki és semmi nem érdekel. Akik nem teremteni, hanem lerabolni akarnak. Van egy kapitalista típusú rendszer, ami teremt. Igaz, annak haszna nem háromszáz százalék évente. Igaz, ott a dolgozókkal nem lehet úgy játszan i, mint sakkfigurákkal az asztalon. Ez ellen a tőkés rend ellen keveseknek lenne kifogása, sőt azt hiszem, ezt várták, vártuk tizenöt esztendeje. De itt nem ez valósult meg, hanem néhai Engels úr kapitalizmusa, amit A munkásosztály helyzete Angliában című művében oly képletesen le is írt. Az, hogy akkor szövő, most pedig számítógép áll a teremben, az csak dizájnilag különbség. Néhány hónapja a Heti Válasz című lap listát közölt Az igazi lista címmel. Akkoriban készültek úgynevezett ügynöklisták és terjedte k az interneten. Az igazi lista nem volt egyéb, mint egyenként és különkülön ismert karrierek összesítése. A megszűnt ifjúsági szövetség megszűnt vezérkarának későbbi karrierje, mai tulajdoni viszonyai. Együtt elolvasva döbbenetes volt. Mintha a mélyben l enne valamilyen szövetség, páholy, kis és nagyobb mesterekkel, akik eldöntötték, hogy a hatalmat ugyan oda kellett adni, de nem adják mégsem. A baj ezzel többnyire az, hogy az a generáció (az enyém) már tudhatta, mi is az a létező szocializmus. Aki nem vol t képes belátni, az vagy cinikus volt és eltakarta a szemét, vagy elég buta volt ahhoz, hogy az utolsó pillanatig higgyen a hihetetlenben. Nos mi a jobb, kedves olvasóm, a cinikus tulajdonos vagy a buta tulajdonos? Egyik sem? Akkor ebben egyetértünk. Ugye nem kell részletesen elemeznem, mennyire nem mindegy, hogy egy tárgy kinél van. Iksz összeget van, aki elkölt néhány hónap alatt, van, akinél vagyonná válik. Azok, akik még a nyolcvanas években is képesek voltak elfogadni a magasabb rendű rendszer hazugsá gát, azok hogyan működtetnének egy másikat? Itt most nem beszélek erkölcsi aggályokról, meg a „tetszettünk volna forradalmat csinálni” elmulasztott esélyéről, itt csak a praktikumról beszélek. Ezek az emberek képtelenek felelősen gondolkodni, csak cinikusa n, és önmaguk szempontjából jól is teszik. Hiszen egyvalami tény. Ezek az urak zavarbaejtően elfogadottak. Még mindig milliós tételben lelhető fel az olyan, aki elhiszi, hogy kezükben van jó helyen a gyeplő, akik még mindig úgy gondolják a teli bendőjű tol vaj a kisebbik rossz, meg őket amúgy is megszoktuk már. Igaz, nehéz a dolgok mögé látni. Ahogy a szélhámos általában jóképű és sima modorú, úgy elmondható, hogy a főzabrátorok, legalábbis azok, akik itt élnek a politikában előttünk, tulajdonképpen barátság os emberek. Mosolyognak, miért ne tennék, köszönettel tartoznak a megrövidített többségnek, bajuk egy szál sem, kedvesek és közvetlenek, amikor éppen sokan látják őket, és kamera is jár arrafelé. Tény, a jogszerűtlenül szerzett vagyon segedelmével jogszerű en kerültek hatalomra, többen szavaztak rájuk, mint a másik érdekcsoport embereire. Mert az igazság az, hogy ott sem az igazságos társadalom bajnokai állanak, és épp ez az, amiért magam vágyom a tulajdonviszonyok változására, de kételkedem bennük. A noszta lgia nagy úr. A jelen kormány gigantikus teljesítménye nyilvánvalóan megszépíti a messzeséget, nem is beszélve a közelségről. Orbán Viktor kormányzása egy tekintetben alapjaiban tért el a jelentől. Az embernek az volt a benyomása róla, hogy ez az ember tud ja, mit akar, előre is lát, nem csak másnapig, és van benne kellő lelki önerő, hogy végig is csinálja. Összefoglalva, az embernek az volt a tán nem jogtalan benyomása, hogy vezetik. Talán túlságosan is, talán nem mindig jól választva kísérőbolygókat, de ve zetve volt az ország. Ez vitathatatlan erény, mellyel joggal kandidál újabb ciklusra a leszavazott. De sok minden akkor sem volt, sok minden akkor sem jól volt. Akkor is adtak el cégeket, így ha valóban komolyan gondolja Orbán, amit gondolt, könnyen szembe találkozhat saját ciklusának néhány ügyével is. Az tény, hogy az igazán nagy ügyeket már az első kormány idején végigvitték, érthető módon, hiszen egy egész, bontatlan tortából könnyebb nagy szeleteket vágni, mint amikor már csak a maradék van. S ha mindeh hez hozzávesszük első kormányunk hüllői nívóját, akkor mégis kész a posztbolsi rablás, ahogy ezt magukat jobboldalinak nevező, pedig csak elfogult sajtóorgánumokban oly kedvesen írják néha. Szerencsére itt nincs három vagy annál is több megoldás. Csupán ke ttő van, ami a majdnem tiszta viszonyok világa. Orbán Viktor megnyerve a következő választásokat, melytől eltérő eredményt elképzelni sem tudok, vagy megtartja ígéretét, vagy nem. Tisztázzuk a játék szabályait. Ha arra hivatkozik, hogy nem rendelkezik megf elelő jogi eszközökkel, akkor nem tartotta be. Ha úgy tesz, mintha betartaná, akkor sem. Ha egyszerűen elfelejti emlegetni a dolgot, akkor sem tartotta be, mert ez egy nagy és fontos téma. Fontos a gazdaságnak, fontos az úgynevezett embereknek. Akkor sem t artja be ígéretét, ha látványos akcióval visszavásároltat az állammal
