Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-29
10 A külügyminiszter tegnap a Klubrádióban azt mondta: "egyetértek Péterfalvi Attila véleményével". Az adatvédelmi biztos a Magyar Nemzet pénteki számában úgy fogalmaz, hogy súlyos aggályokat vetne fel, ha a közelmúltig államtitoknak minősülő diplomáciai távira tokat napi politikai csatározások érdekében nyilvánosságra hoznának. Somogyi Ferenc csütörtökön oldotta fel Jeszenszky Géza volt washingtoni magyar nagykövet 20012002. évre vonatkozó összefoglaló jelentését, Eörsi Mátyásnak (SZDSZ), a parlament külügyi b izottsága alelnökének kérésére. Somogyi kiemelte: "egyelőre semmiféle problémát nem okozott a kétoldalú kapcsolatokban" az anyagok titkosságának feloldása, s az indítékokról tájékoztatta George H. Walker amerikai nagykövetet. Arra a kérdésre, milyen szemp ontokat mérlegelt a külügyminiszter, amikor a jelentést nyilvánosságra hozta, Somogyi úgy válaszolt: a tárca "kényszerpályára került", hiszen a miniszterelnök amerikai látogatása után olyan "parttalan vita" kezdődött, amely megkérdőjelezte Gyurcsány Ferenc szavahihetőségét. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy szakmai ízlése ellen való az ilyen eljárás, ezért a közeljövőben nem is szándékozik visszaminősíteni anyagokat. Hozzátette: a Külügyminisztérium ezzel kiszállt a belpolitikai csatározásokból. A mini szterelnök október eleji amerikai útjáról készített, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára által jóváhagyott úti beszámoló cáfolja "azt a hazugságsorozatot, amelynek az elmúlt három hétben a tanúi lehettünk" - mondta a Fidesz külügyi kabinetvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. - Tudomásunkra jutott, hogy a Külügyminisztérium elkészítette a BushGyurcsány találkozóról, illetve a miniszterelnök amerikai útjáról az úti beszámolót, amely sem 2001. szeptember 11ét, sem Orbán Viktor magatartá sát nem említi - jelentette ki Németh Zsolt. A fideszes politikus szerint a diplomáciai ámokfutás kategóriájába tartozik, hogy a külügyi tárca rejtjeltáviratokat hozott nyilvánosságra az amerikai út kapcsán. Az Egyesült Államok nem foglal állást magyar b elpolitikai kérdésekben - hangsúlyozta a budapesti amerikai nagykövetség szóvivője az MTIhez eljuttatott közleményében pénteken. Minden olyan állítás, amely szerint az USA a Magyar Szocialista Pártot előnyben részesítené vagy a Fideszt ellenezné, vagy for dítva, egyszerűen alaptalan - közölte Cesar Beltran. Örömmel tekintünk munkánk elé azzal a kormánnyal, amelyet a magyar nép közös értékeink alapján megválaszt - olvasható a közleményben. "Magyarország a sor végére került" "Egyrészt a szeptember 11i te rrortámadásra adott magyar válaszok vegyes jellege, megtetőzve az aznapi Csurkanyilatkozattal, másrészt a megelőző napi, egyfajta cserbenhagyásként vett Gripendöntés az adott körülmények között összekapcsolódott, és Magyarország a korábbi modellszövetség es kiemelt pozíciójából hirtelen a sor végére került" - olvasható a Külügyminisztérium hivatalos honlapján közzétett Jeszenszkyjelentésben. A tárca Jeszenszky Géza 2002ben készült, 20012002. évi jelentésének azt a részét hozta nyilvánosságra, amelyben a z akkori washingtoni nagykövet a kétoldalú amerikaimagyar kapcsolatokat értékelte. A dokumentum szerint az egyes országok által a szeptember 11i terrortámadásra adott reakciók váltak a kétoldalú kapcsolatok elsőszámú mércéjévé. "Sajnálattal állapítható meg, hogy ebben az átrendeződésben, ebben az új feltételrendszerben Magyarország nem találta meg a helyét kellő gyorsasággal és hatékonysággal" - írta Jeszenszky. Az anyag a szeptember 11i eseményekre adott magyar válasz pozitív elemeként említi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elsőként nyilvánította azt a NATO 5. cikkelyébe tartozó tá madásnak. "Washington türelmetlenül fogadta a szeptember 11i Csurkanyilatkozattól történő kormányfői elhatárolódás elmaradását, és a szeptember 18i kormányhatározatot is megkésettnek tartotta, noha elismerte annak tartalmasságát" - áll a szövegben. Je szenszky Géza sorai szerint Magyarország a 2001 végére jelentősen lehűlt magyaramerikai viszonyt "a velünk szemben felhalmozott kritika folyamatos lebontásával, apró lépésekkel" igyekezett javítani. vissza