Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-28
10 A magyar kormányfő, Gyurcsány Ferenc külön tárgyalt Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral, majd bejelentette: decemberben közös kormányülést t artanak Bécsben. Ennek EUaktualitása, hogy a következő fél évben Ausztria adja a soros elnökséget. Elképzelhető, hogy a büdzsé ügye áthúzódik tavaszra; Gyurcsány szerint egyelőre nem lehet megítélni, lesze az év végén megállapodás. vissza Megosztottság és spórolás az EUcsúcson Vita a globalizáció "áldozatait" segítő félmilliárd eurós alapról - A költségvetés ügyében nincs előrelépés Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. október 28. Versenyképesség, társadalmi szol idaritás vagy mindkettő? - erről tartottak tegnap London mellett ötletbörzét a huszonötök állam- és kormányfői. Európa nem működik. Más - és éppolyan jó - fordításban: Európa nem dolgozik. Ezt hirdette a kötetlen EUcsúcs helyszíne, a London melletti Ham pton Court közelében felvonuló maroknyi békés tüntető transzparense. Ezzel az akár Blairpártinak is nevezhető szlogennel (London közismerten büszke rugalmas munkaerőpiacára, az állástalanok viszonylag alacsony arányára) az EU 19 millió állástalanjára, köz vetve pedig 92 millió inaktívjára utaltak. Hogyan tovább, Európa? Milyen receptet írhat fel magának az "öreg kontinens" (lásd a helyszínt, VIII. Henrik egykori palotáját), a világgazdaság "beteg embere"? Az EU megosztott: a "szabadpiacosokat" (britek, ír ek, hollandok, észtek) az "óvatosak" (németek, franciák, belgák) csitítgatják. - Addig lehet szó a versenyképesség növeléséről, amíg ez nem vezet szociális dömpinghez, a környezet rombolásáról - figyelmeztet Gerhard Schröder, az uniós búcsúfellépésére érke ző, amúgy Berlinben éppen távozó német kancellár. Ez a megosztottság érvényesült a tegnap napirendre került kevés konkrétum megvitatásakor is. Ilyen az európai bizottsági javaslat, amely szerint évi félmilliárd euróval kellene segíteni a globalizációtól sújtott területek felzárkózását. A húzódozók álláspontját Andrus Arsip észt kormányfő fejtette ki a legvilágosabban: aki végrehajtja a szükséges versenyképességi reformokat, évi tízszázalékos gazdasági növekedést produkálhat, akárcsak ők. Német részről ped ig arra intettek, ne vezessen ez az alap újabb befizetésekhez. - Berlin nem vállal többet, mint ami a (júniusban egyébként elbukott) luxemburgi költségvetési tervben szerepelt - mondta Schröder, egyértelművé téve: már a következő német kormány nevében is b eszél. A félmilliárd eurós alap terve annak mintapéldája, hogyan függ össze teljes mértékben Európa gazdaságiszociális modellje (pontosabban a legalább négy - angolszász, németfranciabelga, skandináv, mediterrán - "almodell"), valamint a nettó haszoné lvezők (köztük Magyarország) számára olyannyira fontos 20072013as költségvetés. Gyurcsány Ferenc kormányfő rámutatott: az EUban gond, hogy csökkennek a közös befizetések, miközben növekszik a taglétszám és a politikai prioritások listája. Magyarország e zért (is) azt javasolja, a tagállami és a közösségi (brüszszeli) politikairányító szint között erősödjék meg a lazább, koordináló szerepkör - és ennek érdekében konkrét javaslatokat is kidolgoz. Gyurcsány szerint ugyanakkor ma még (a szándék és az elkötele zettség ellenére) nem lehet megmondani, megszülethete decemberben a büdzsémegállapodás. EUpolitikai szempontból is aktuális lehet az a közös, bécsi magyarosztrák kormányülés (decemberben, még karácsony előtt), amelyet Gyurcsány és Wolfgang Schüssel os ztrák kancellár tegnapi tárgyalásai után jelentettek be. A következő fél évben Bécs látja el az unió soros elnöki tisztét. Sokan tőlük várják majd az igazi cselekvést; a briteket egyre szélesebb körben bírálják, hogy adósak az eredményekkel. Tegnap még a T ony Blairrel jó viszonyban lévő Guy Verhofstadt belga miniszterelnök is megjegyezte: "Négy hónap csend után ideje volt valamit lépni." A csúcs egyik fő kérdése volt, megismétlődike Blair júniusi látványos szembenállása Jacques Chirackal. Ám a francia ál lamfő - aki szeptemberi kórházi kezelése után először hagyta el országát - békülékeny hangulatban jött. - A Hampton Courti csúcs lényegében egyetlen írásos dokumentuma: a huszonötök "a lehető legélesebben" elítélik Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök szerda i nyilatkozatát, amely szerint "Izraelt le kell törölni a térképről".