Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-22
2 Hamisítvány a Fidesz nevében - Jobbikprovokációt sejt a Fidesz a Révész Máriusz nevében kiadott álközlemény mögött - Fideszfejléces álközleménnyel gyarapodott a hazai politikai kalózkiadványok sora csütörtökön. Bár jobboldali honlapokon lelkesen idézték Révész Máriusz szóvivő állítólagos, Románia EUcsatlakozásának fideszes támogatásáért önkritikát gyakorló közleményét, két órával később a szóvivő hamisítványnak és provokációnak nevezte az iratot. (Hírszerző.hu) „Mi megtettük a Vajdaságért, amit lehetett” – interjú H egyi Gyula EPképviselővel, az EP nyugatbalkáni delegációjának tagjával (MH 7.o.) http://www.magyarhirlap.hu Zsidó kisebbségi feladvány - Feldmájer Péter biztosra veszi, hogy a Mazsi hisz akaratával szemben nem lehet a zsidóságot nemzeti kisebbségként bejegyeztetni. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman kevésbé biztos ebben. A pártok - mondta - újra kénytelenek szembesülni azzal, hogy mennyire hiányosak a kisebbségekkel kapcsolatos jogs zabályok. (Nsz 3.o.) R OMÁNIA Gyurcsányvizit: Budapest, Bukarest, reálpolitika – „A magyar kormány sikeres reálpolitikát kíván folytatni a románmagyar viszonyban, nem engedi, hogy a múlt keserűsége beárnyékolja a jelenkor l ehetőségeit, ebben a politikában partnernek tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ)” - fejtette ki pénteken Nagyváradon Gyurcsány Ferenc . (Nsz 1.o.) Előre kell tekinteni, nem vissza - Elmaradtak a beígért demons trációk Gyurcsány Ferenc nagyváradi látogatása alatt (Nsz 8.o.) Nagyváradra „merészkedett” Gyurcsány Ferenc - A miniszterelnök tegnap kijelentette, Magyarországnak nem kell Erdély (MNO) Tőkés Lászl ót távol tartották Gyurcsánytól - A miniszterelnök attól félt, Tőkés emberei kifütyülik (MNO) Gyurcsány kínos percei Nagváradon – Elmaradt a tüntetés Nagyváradon, de így is kínos perceket élhetett át Gyurcsány Ferenc az erdélyi városban. A miniszterelnö k – miután az előzetes tervekkel ellentétben elkerülte a Székelyföldet – szigorú és majdhogynem titkos koreográfia szerint bonyolította le partiumi vizitjét. (MN 1,13.o.) http://www.mno.hu A gesztuspolitika mellett vannak már eredmények is - A román – magyar megállapodások hatásai (MH 23.o.) Ki kell nyitni a határokat – Gyurcsány felszólalt a nagyváradi fórumon – „Nem érdekes, mit mondanak a hangoskodók, ki kell nyitni a határokat, támogatni kell Romániát” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Nagyváradon a városházán rendezett önkormányzati fórumon. (VH 1,2.o.) http://www.vasarnapihirek.hu Reálpolitik án alapul Románia és Magyarország viszonya – Nagyváradon nem volt tüntetés a kormányfő a cselekvéshez politikai bátorságról beszélt - Tüntetők helyett szimpátia fogadta tegnap Nagyváradon a magyar kormányfőt, aki két napos romániai látogatásának záróesemé nyeként látogatott a partiumi városba. (Nszv 1,3.o.) www.nepszava.hu