Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-03
25 évek óta dinamikusan fejlődik, s ez az olcsó munkaerővel és az új technológiák megjelenésével ko moly lendületet vihetne az európai gazdaságba. Ugyanakkor szegénysége miatt nagyon sok felzárkóztatási támogatásra szorul, amelyet azoknak a régi tagállamoknak kellene állniuk, amelyekből a munkahelyek jelentős része éppen Törökországba vándorolna. Kiszá míthatatlan folyamat Az integráció fontos szerepet játszik a demokratizálódási folyamatban is, emlékeztetnek a törökpártiak. Az ellenérv szerint azonban ha a tárgyalások késlekedése képes lehet ezt a folyamatot megtörni, akkor annak hiányzanak a gyökerei , és egy ilyen ország befogadása nagy hiba lenne. A többnyire iszlám vallású törökök hidat jelenthetnének a muzulmán világ és Európa között. A keresztyén Európában viszont már most is egyre több feszültséget okoz, hogy az itt élő muszlimok zárt közösségekb en élnek, és váltig ragaszkodnak az európai életformától és kultúrától gyökeresen eltérő szokásaikhoz, vallási gyakorlatukhoz – mondják az ellenzők. Ezért ha ma úgy is dönt az EU, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával, kiszámíthatatlan út ál l még előttük. EU – Török kapcsolatok 1952. február: NATOtagság 1959. szeptember: társult tagságra jelentkezik 1963. szeptember: társult tagságról szóló szerződés 1973. január: aláírják a megállapodást a vámunió létrehozásának részleteiről 1974. júli us: Törökország megtámadja Ciprust 1980. szeptember: katonai puccsot követően a kapcsolatok befagynak 1986. szeptember: felújítják a csatlakozási folyamatot 1987. április: Törökország teljes jogú tagságra jelentkezik 1995. március: elfogadják a vámunió ról szóló megállapodást 1997. december: az EUcsúcs nem adja meg a jelölti státust 1999. december: tagjelöltté nyilvánítják 2002. december: ígéretet kap, hogy a koppenhágai kritériumok teljesítése esetén elkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat 2004. de cember: az Európai Tanács dönt a tárgyalások 2005 október 3i megkezdéséről vissza Kormányzati válság Ukrajnában Magyar Hírlap 2005. október 3. Szerző: Sz. Bíró Zoltán Juscsenko röviddel a kormányfő személyéről döntő parlamenti szavazás előtt politikai egyezséget köt egykori ellenfelével, Viktor Janukoviccsal Nehéz lett volna nem érzékelni, hogy a "narancsos forradalom" irányítóinak koalíciója" felettébb ingatag lábakon áll. Nem könnyű ugyanis egyben tartani olyan pol itikusok szövetségét, akik nemcsak politikai előéletük, személyes kötődéseik, politikai és üzleti ambícióik miatt kerülnek könnyen konfliktusba egymással, de azért is, mert közülük többen gondolják úgy: sokat tettek a fordulatért, következésképpen sok mind en jár nekik… Csakhogy egy olyan országban, ahol a politika a liberális demokráciákban megszokottnál jóval közelebb áll az üzleti világhoz, ahol a parlament inkább emlékeztet valamiféle lobbiklubra, mintsem a közjó keresésének fórumára, nos, egy ilyen orsz ágban nincs azon semmi csodálnivaló, hogy a "győztesek" egymással szemben is bizalmatlan csoportjai közül az egyik egyszer csak elkiáltja magát: ti is korruptak vagytok! Zincsenko lavinája Valami hasonló történt néhány héttel ezelőtt, amikor az elnöki hi vatal vezetője, Juscsenko választási kampánystábjának egykori irányítója, Alekszandr Zincsenko előbb benyújtotta lemondását, majd pár nappal később, szeptember 5én sajtótájékoztatón ismertette döntésének okait. És ezek az okok felettébb prózaiak. Zincsenk o szerint ugyanis az elnök környezetében a fontos tisztségek betöltői közül többen éppúgy korruptak, miként korruptak voltak a korábbi elnök, Leonyid Kucsma idején számosan. A személy szerint is megvádoltak között volt Petr Porosenko, az ukrán Nemzetbizton sági és Védelmi Tanács vezetője, valamint Alekszandr Tretyakov, az elnök első számú tanácsadója. Zincsenko bejelentése elindította azt a politikai lavinát, amely pár nappal később a kormány felmentéséhez, Juscsenko közeli szövetségesei közül többek menesz téséhez vezetett. A kormányfő, Julija Timosenko éppúgy távozni kényszerült, miként a korrupcióval megvádolt Porosenko, akinek "forradalmi" érdemei – még ha nálunk