Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-30
27 Bodor Pál Budapesten született, 1930. július 28án. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárott végezte, közben több napilap szerkesztőségében is dolgozott. 195167 között az Utunk című folyóirat belső munkatársa volt, majd az Irodalmi Könyvkiadó magyar részlegének fősze rkesztőjeként és a Kriterion Kiadó főszerkesztőjeként tevékenykedett. 22 éve Budapesten telepedett le. A Magyar Nemzet rovatszerkesztője lett, Diurnus álnéven előbb a Nemzetbe, majd a Népszabadságba írt jegyzeteket. Április óta a klubhalo.hun vezeti "Diur nus naplóját." vissza Unió Erdéllyel Index 2005. szeptember 30., péntek Szerző: Tóta W. Árpád Felőlünk tehát jöhet Románia ide bele az EUba, mind a huszonhárom millió. Feltétel nélkül, akármi lesz is a magyar autonómiáv al. Így döntött az Országgyűlés, ellenzékestül, szóval ezúttal a baloldal akkora svunggal rontott a nemzetére, hogy magával sodorta a Fideszt is. „Ócska nemzetáruló”, mormogja ezután Orbán Viktort látva Bencsik András, és kiköp. Vagy majd kitalál valamit, hogy miért nem az. Aki nem ócska és nem nemzetáruló ugyanis, az nem szavazza meg a román tagságot csak úgy, hanem előtte megcsuklóztatja a szőröstalpút, és kiköveteli az autonómiát. Ez volt eddig a krédó. Ez a krédó azonban szemenszedett hülyeség volt. Tehát Orbán Viktor ócska nemzetáruló, viszont ezt a bolondok hajójának évtizedek óta beszámíthatatlan kapitánya állítja. Rekontra: az ilyen állítás kizárólag tőle és legénységétől hiteles, az ócska nemzetáruló ugyanis olyan kísértet, ami csakis azon a haj ón ügyel. Normális ember nem ócskanemzetárulózik. (Normális ember nem árul ócska nemzetet.) Az autonómia fölötti hiszti és az uniós vétóval való zsarolás összekötése mindkét végén hibás statégia, de a leginkább a közepén, ahol össze van kötve. Az auton ómiának nyilván volna haszna, főleg a romániai magyar politikusréteg számára, mert létrehoz számukra még pár pozíciót. Hogy aztán ők azokban a pozíciókban hasznosak lennéneke a többi szegény romániai magyarnak, az más téma. A romániai magyar politikus pon t annyira képviseli az összközönsége valódi érdekeit, amennyire a magyarországi. Az általuk vezetett autonóm terület ezért nem lenne kapásból az ígéret földje. Vagyis hát pont az ígéretek földje, az nagyon. Mi több, ez az autonómia nem pont úgy nézne ki, hogy abban élne az összes magyar, és csakis magyarok. Abból az autonómiából bizony kimaradna egy jó csomó magyar, és belekerülne egy sereg román. (Huszonhárom millió, akár.) Ők, az Autonómia Határain is Túli Magyarok, ott Transzautonómiában, hát ők alapos an kiszopnák ezt a fejleményt. Mert vélhetően a románok egy picit azért bepöccennek, ha Magyarország nekilát őket szívatni, és ha ők bepöccennek, akkor már muszáj lesz bizonyítani, hogy mink tényleg egy középhatalom vagyunk – és ne is folytassuk a Radarmen tes Középhatalom szomorú történetét, mert most nem Sólyom László a főfogás. Vagy folytassuk egy kicsit: előkerül egy feszes tekintetű román, és ordítani kezd, hogy az unión kívül is van élet, ráadásul kevesebb a magyar. Románia elhiszi ezt, és az unió hel yett ahhoz a furcsa állagú posztszovjet szemétdombhoz csapódik, amit Belorusszia, Moldova, Ukrajna meg azokon túl a különféle horrorisztánok alkotnak. Ettől nekik elég szar lesz az életük, de szerencsére kéznél lesz a bűnbak: a magyar. Aztán ugyebár, for maságok ide vagy oda, az se biztos, hogy az Európai Unió bővítése azon múlik, mennyire jó fej Románia a saját polgáraival. Vagy hogy mi magyarok mit hiszünk erről. A török tárgyalások örvendetes előrehaladottsága ugyi azt mutatja, hogy ez nem valami humani sta teaklub. Törökország aztán tényleg botrányos egy hely, ott nemcsak kisebbségi polgárnak születni szívás – az nagyon – , de akár nőnek is. Ezt időnként felemlegeti neki a Nyugat, aztán folyik a biznisz tovább. De hát nem is lehet olyan igényes az a klub, ahova minket is felvettek. Szóval azt gyanítom, hogy ha Magyarország meg is próbálná akadályozni Románia csatlakozását, akkor se járna sikerrel; megtalálná az unió a módját, hogy rábírjon minket a helyes döntésre. A birodalmak a területi terjeszkedés fá zisában nem különösebben válogatósak. De még utána se, például senki sem akarja Texast kivágni az Államokból csak azért, mert az ottaniak átlagban elég bunkók, és verik a feleségüket.
