Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-28
8 Basescu véleménye szerint "a magyar hatóságok gesztusa újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország támogatni kívánja Románia európai integrációs célkitűzésének megvalósulását. A közlem ény rámutatott: a román államfő úgy ítéli meg a dokumentum ratifikálását, mint annak bizonyítékát, hogy "Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió jelenlegi bővítési folyamata jó körülmények között történő befejezésének". A budapesti döntés egyszersmi nd jól tükrözi, hogy "milyen kiváló színvonalat értek el a kétoldalú együttműködési kapcsolatok, amelyek jelenleg egy stratégiai partnerség keretében fejlődnek" - szögezte le a román államfői hivatal sajtóirodájának az MTI budapesti tudósítójához eljuttato tt közleménye. vissza Elkészült a vajdasági EPhatározattervezet alapváltozata - ÖSSZEFOGLALÓ Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2005. szeptember 27., kedd (MTI) - Elkészült kedden az Európai Parlament plenáris ülésén még a héten elfogadni tervezett vajdasági határozat egyeztetett vázlata, eszerint az EP az Európai Bizottságtól és az Európai Unió tagországait képviselő külügyi tanácstól is azt várja, hogy nagyobb figyelmet fordít a vajdasági helyzetre - tájékoztatták magyar képviselők az MTIt. Az EP csütörtök délutánra, az emberi jogok megsértésével kapcsolatos sürgős viták számára fenntartott időkeretében tűzte újra plenáris napirendjére a részben magyarok lakta szerbiai tartomány helyzetét, magyar képviselők nyomására. A képviselők hétfőn döntöttek úgy, hogy a sürgősségi napirendet módosítva - Tunézia és Nepál mellett - az üzbegisztáni helyzet megvitatása helyett a Vajdaságéval foglalkoznak. SzentIványi István (SZDSZ) a strasbourgi frakcióközi egyeztetés után elmondta: a tervezet egyértelművé teszi, hogy az EP tetteket vár Belgrádtól, és ha ez nem következik be, "annak az EP részéről lesz következménye mind a Szerbiának juttatandó támogatások, mind pedig az Európai Unióval most tárgyalandó stabi litási és társulási megállapodás vonatkozásában". A nagyjából elkészült határozattervezet elismeri azt, hogy van változás Szerbiában: míg korábban tagadták vagy bagatellizálták a cselekedeteket, ma már a szerb vezetés elítéli ezeket. Ezt az EP pozitív nak tartja, de értésre adja, tetteket vár Belgrádtól, azt, hogy az incidenseknek legyen jogi következményük. Becsey Zsolt (FideszMPSZ) közölte, a vita kezdeményezését egyebek között az indokolta, hogy a Vajdaságban újabb incidensekről érkezett hír mag yar sértettekkel. "Az utóbbi egy hétben is volt tíz eset" - jelentette ki. Ő is fontosnak tartotta, hogy az unió a társulási és stabilitási szerződés tárgyalásakor jobban figyeljen az emberi jogok kérdésére. Tabajdi Csaba (MSZP) egyebek között arról b eszélt: az Európai Parlament magyar képviselői csak közösen érhetnek el sikert a Vajdaság ügyében. Emlékeztetett arra: pontosan egy évvel ezelőtt született az a nagy magyar közös siker, hogy az Európai Parlament elfogadta első vajdasági határozatát. Most k omoly esély van arra, hogy egy év múltán a képviselőtestület újabb, nagyon határozott figyelmeztetést fogalmaz meg a szerb vezetés felé. "Az akkori határozatnak és a mostaninak közös eleme, hogy a magyar képviselők csak közösen érhetnek el sikert" - vélte Tabajdi. A határozatban a tervek szerint megemlítik azt is, hogy október 13án Brüsszelben meghallgatást tart az EP úgynevezett délszláv delegációja a szerb és a vajdasági kormányzat, a brüsszeli EUbizottság és a tanácsot képviselő főmegbízott, valami nt a szerbiai horvát és magyar nemzeti tanácsok képviselőinek részvételével. Már korábban döntöttek arról is, hogy a delegáció nevében az azt elnöklő Doris Pack német képviselő levelet ír Javier Solanának, az EUtagországok közös kül- és biztonságpolitikai képviselőjének, és ebben egyebek között felhívja a figyelmet a biztonsági kockázatra, amely a tartományban megjelent. vissza Magyarország maximálisan támogatja az északerdélyi autópálya megépítését Gilyán György szerint Kolozsvár, 2005. szeptember 27., kedd (MTI) - Maximálisan támogatja az északerdélyi autópálya megépítésének tervét a magyar kormány - jelentette ki Gilyán György, a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium (GKM) államtitkára Kolozsváron kedden. E támo gatás bizonyítékaként az államtitkár rámutatott: a Magyarországon folyó útépítések keretében az autópálya, amelyre az északerdélyi autópálya is rácsatlakozhat majd, várhatóan már 2007ig eléri a két ország határát. Gilyán hozzátette: a magyar kormány a dé lerdélyi autópályát is támogatja azzal, hogy legkésőbb 2009ig Szegedig is kiépül az 5. számú autópálya, a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pedig várhatóan tartalmazza majd a Nagylakig terjedő útszakasz megépítését is. A magyar államtitkár újságírói kérdé sre válaszolva azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet a GKM küldöttsége és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöksége közötti találkozó után