Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-27
12 tagország – köztük némely tavaly csatlakozott új is – a londoni érvek hatása alá kerül, és kész megfontolni a költségvetési hangsúlyok átrendezését. Nincs ezzel semmi baj, feltéve, hogy közben azért azzal is számot vetnek, hogy néhány évvel korábban diplomatáik mé g nem véletlenül küzdöttek bizonyos mutatók eléréséért a csatlakozási tárgyalásokon – amelyek gyümölcseiről az új prioritások fényében esetleg kénytelenek lesznek majd lemondani. Hogy a magyar példánál maradjunk: a versenyképesség erősítése persze a honi g azdaságra is ráférne. De nem árt már előre bekalkulálni, hogy ha mindennek kiegészítő finanszírozása a sokak szemében páriává váló agrárbüdzsé megkurtításán alapul, annak egyik legnagyobb vesztese éppen Magyarország lehet. Földrajzi adottságainál fogva ugy anis az egy főre jutó támogatási mutatók hazánkban talán a legmagasabbak az EUhuszonötök körében – de csak addig, amíg az eddigi közösségi agrárpolitika marad érvényben. Arról persze lehet vitatkozni, vajon az ország távlati stratégiai érdekeit az agrár szektor felhozása, vagy éppen, hogy fokozatos leépítése és új tevékenységi formák erősítése szolgáljae jobban. Az viszont ténykérdés, hogy amennyiben általános egyetértés alakulna ki a közösségi agrárbüdzsé csökkentéséről, ez a Magyarországnak jutó támoga tások jelentős lefaragását jelenti majd, értelemszerűen ennyivel rontva a „tagsági pénzügyi mérlegen” is. A regionális támogatási alapok esetleges „újranacionalizálása” a gazdagabb tagországokban látszólag egyelőre nem érint minket, lévén, hogy ma még az „érinthetetlen” szegényebbek közé tartozunk. De itt sem árt tudatában lenni annak, hogy persze a relatív szegénység is elmúlik egyszer. Akár azért, mert az egymást követő tagsági évek meghozzák a maguk gyümölcsét, akár azért, mert lesz tagfelvétel a jövőb en is, és az alkalmasint nálunk is elmaradottabb országok „statisztikarontó” megjelenését akkor már saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni. Beleértve esetleg azt is, hogy így addigra nálunk is nemzeti hatáskörbe kerülhetne a regionális politika egy részének – lehetséges és szükséges – finanszírozása is. Nem, mindezekről ma még nincs döntés, hiszen tudjuk, hogy az egész büdzséalku átmenetileg háttérbe szorult. De azért elfeledkezni sem kéne róla: a soros brit EUelnökség továbbra is ígéri, hogy decemberre me gpróbálja összehozni a kompromisszumot. S ha mindezek kapcsán felemlegetjük a lehetséges alternatívákat, azért tesszük, mert lám, mennyi aggodalommal követtük az első éves tagsági egyenleg alakulását. A mai feltételekből ennyire futotta, és jó okkal vélelm ezhető, hogy így mindez csak növekedhet. De a feltételek is változhatnak – hiszen pontosan ez a jelenlegi EUviták tárgya. Majdani elfogadásukkor vagy elvetésükkor a mindenkori pénzügyi mérleg is szempont kell legyen (nem vitatva más érvek esetleges jogoss ágát). No, csak hogy a jövőben se érhessen senkit meglepetés. vissza Hát mégse Krónika 2005. szeptember 26. Szerző: Bakk Miklós Amit Bársony András elmondott Románia uniós tagságának ratifikálása mellett (mármint hogy Mag yarország az elmúlt tíz évben azt állította, őszintén támogatja szomszédai integrációs törekvéseit, és most, az utolsó pillanatban nem mondhatja, hogy „hát mégse”) – eme „utolsó pillanat” szemüvegén át nézve – helytálló érv. Magyarország most, váratlanul v alóban nem szabhat feltételeket: Románia EUtagsága az európai koncerten belül már túlságosan is „előrehaladott ügy” ahhoz, hogy azt egyedül érdemben is befolyásolhassa. Mégis van néhány, a mai parlamenti pillanaton túlmutató igazság, amely megfontolandóv á teszi a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség felhívását, hogy a magyar Országgyűlés csak Székelyföld autonómiájának szavatolása után hagyja jóvá Románia csatlakozását. Ezt a pillanaton túlmutató igazságot akkor fedezhetjük fel, ha a tehe tetlenség Bársonyféle érvét a magyar külpolitika kíméletlen diagnózisaként olvassuk: megértjük belőle, hogy a magyar külpolitika a tízéves csatlakozási folyamatban rejlő fáziskülönbséget stratégiai koncepciók hiánya miatt nem tudta kellő mértékben kihaszn álni a határon túli magyarság, de főleg az erdélyi magyarság javára. A magyar külpolitika mundérjának védelmezője hivatkozhat, persze, számtalan mentőkörülményre. Hivatkozhat arra, hogy annyira támogatta az autonómiát, amennyire azt képviselték a határon túli szervezetek. Hivatkozhat arra, hogy nem birtokon belülről, könnyedén és felülről diktálhatott politikai feltételeket, hanem saját csatlakozásának feladataival és kételyeivel küszködve, egy olyan EUval szemben, amely nem igazán érti ezeket a kérdéseke t. Egy tény azonban világos: Magyarország és Románia kapcsolatai a két ország EUtagságával teljesen új kontextusba kerülnek. Az uniós szerződések és magának az EUnak a működése immár teljesen felülírja az 1996-
