Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-27
10 hogy a VMSZes politikusok egyik legszánalmasabb képviselője, ezidőtájt valami negatív csoda folytán Szabadka polgármestere, Kucsera Géza és kollaboráns párttársai, pl. Józsa László, tehát nem a szerbek, hanem e qu islingek "jóvoltából" a Kárpátmedence egyik legimpozánsabb magyar városházájáról mai napig hiányzik a magyar zászló. Miközben Kucsera elvtárs a szabadkai "toleranciáról" nyammog minden második nyilatkozatában a magyarverések elleni határozott fellépés hel yett. Ugyanekkor más délvidéki magyar városokban természetes nemzeti lobogónk használata a szerbmontenegrói mellett - a szerk.) Bori, azonban elhallgatta, hogy a „nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének” jugoszláviai gyakorlata, úgy k ezdődött, hogy Bácskában, és Bánátban Tito partizánjai, a helybeli szerb lakosság egy részének segítségével 194445ben meggyilkoltak negyvenezer magyart, közöttük majdnem minden háború előtti magyar vezetőt (ez volt a délvidéki magyar holokauszt). Olyanok at is, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy a német megszállás idején magyar műkedvelő csoportot szerveztek a faluban, és a előadták a Ludas Matyit. Bori szerint a délvidéki magyar kultúrának nem a saját gyökereihez, hanem az „itteni” nemzetek és nemzeti ségek együttélésének gyakorlatához kell igazodnia. Ezt jelenti a Bori Imre által, a végsőkig hangoztatott külön „jugoszláviai magyar irodalom” mondvacsinált fogalma is (Szabadka szülötte, Kosztolányi Dezső, aki 1920 után a Magyar Revíziós Liga alelnöke is volt, Bori szerint talán nem is része a "jugoszláviai magyar irodalomnak" - a szerk.) Azzal, hogy a szerbek „kézhez vették" őket, a délvidéki magyarok albérletbe szorultak a saját házukban. 1980. május 4én azonban meghalt a háziúr. Tito halálával a szerz ődés lejárt és az új tulajdonosokkal új szerződést kellett kötni. Bori Imre, Illyés Gyula nagyon is helytálló megállapításainak az elutasításával, az új, most már szerb nacionalista hatalom birtokosaival kötött ismét egy alárendeltségen alapuló szövetsége t. És itt tartunk mind a mai napig. Bori Imre érvei, melyek szerint Illyés Gyula beleavatkozik Jugoszlávia belügyeibe és annak rossz hírét terjeszti, már nem a titói Jugoszlávia szóhasználatára utal. Tito már 1948 óta élvezte Nyugat bizalmát, Jugoszlávia jó híre biztosítva volt. Tito diktatúrája nem a külső ellenségkép üldözésében nyilvánult meg, hanem éppen a belső „nacionalista” veszély ellen folyt a harc. A nyolcvanas években, az igen tevékeny szerbiai belügyi szervek azonban már nem a belső ellenséget keresik, hanem azzal igyekeztek megzsarolni a külföldről hazalátogatókat, hogy gyűjtsenek adatokat azokról az egyénekről és csoportokról, akik külföldön Jugoszlávia rossz hírét terjesztik. Bori Imre, tehát közvetve már a szerb nacionalista érdekeket védi, amikor Illyés Gyulát támadja. Jugoszlávia felbomlása után a vajdasági megélhetési magyarok a HÍD hasábjain ismét a szerbek jó hírének visszaállításán, és a szerb kultúra terjesztésén tevékenykednek. Napjainkban a HÍD rendszeresen ismerteti, és fordításokb an közli az egyik napról a másikra „megújhodott” szerb írók műveit (versek, elbeszélések, regényrészletek, tanulmányok) A szerb kultúra népszerűsítésének, tehát a délvidéki magyarok elszerbesítésének költségeit azonban most maga a magyar állam, illetve a magyarországi adófizetők pénzelik. A HÍD megjelenését többek között az Illyés Közalapítvány támogatja, amelynek eredeti célja a határon túli magyar közösségek önazonosságának megőrzése, nem pedig a szerb kultúra magyar nyelven való terjesztése. Nem a sze rb kultúra megítéléséről van szó, hanem arról, hogy a szerb irodalomnak a magyar kisebbségi folyóiratban való népszerűsítése nem a magyar önazonosságát erősítését, és megőrzését szolgálja. Felmerül a kölcsönösség kérdése is: vajon a magyarországi, vagy az erdélyi, esetleg a felvidéki, délvidéki magyar nyelvű alkotásokat ismertetike a belgrádi irodalmi lapok? (költői kérdés, zömmel soha, kivéve talán Imre Kertész munkásságát, aki személyesen utasította vissza, hogy magyar író volna - a szerk.) A HÍD 2004ben megjelent tíz száma közül csak a májusjúniusiban nem található szerb szerző műve, vagy megfelelő ismertetés. (Ez a Bori Imre emlékszám) Bori Imre: “Még Illyés Gyulától sem!” című Illyésellenes írásának ismeretében felfoghatatlan, hogy az Illyés Gyul a emlékét méltóan megőrizni hivatott Illyés Közalapítvány miért támogatja a HÍD Bori Imre emlékszámát. Ez a szám azt is bizonyítja, hogy a HÍD ma is Bori Imre szellemében, tehát a magyar kisebbségi lét hamis felfogása alapján fejti ki tevékenységét. A HÍ D 2005.ben megjelent számainak mindegyikében jelen vannak a szerb írók műveiről szóló kimerítő ismertetések, és műveikből való fordítások. Azt is mondhatnánk, hogy a HÍD számára Szerbia jelenti a nagyvilágot, mert a szerb fordításokon kívül más nyelvről v aló fordítás a folyóiratban nem található. A HÍD a 2005. márciusi számában megtalálható Petri György magyarországi költő, magyarul írt versének szerb fordítása. Mi az értelme ennek? Ismét felmerül a magyar állam pénzén való elszerbesítés kérdése, és az is, hogy ez a fordítás talán nem volt elég jó ahhoz, hogy egy szerb irodalmi lapban megjelenjen? Az Illyés közalapítvány fizet azért, hogy Petri György versét a szerbek is olvashassák. (Egy magyar folyóiratban?!) A bácskaibánáti magyarok helyzete ma ismét ug yanolyan sivár mint a harmincas években volt. Jó lenne tehát, ha a HÍD is visszatérne eredeti célkitűzéseihez, és a népi mozgalom szellemében ismét szembesülne a magyarság valódi problémáival. DélBánátban, (a szórványok szórványában) a magyarok ma is mag yar rádiót szeretnének
