Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-17
8 kerti vetőmag biztosítására - a 2004ről áthozott források biztosítottak fedezetet, a közalapítvány m űködését pedig a visszatérítendő vállalkozói támogatások befolyó törlesztéseiből lehetett biztosítani. Folyamatban van a Kulturális Alapra érkezett pályázatok feldolgozása, s az ott elnyert öszszegekre szintén a vállalkozói pályázat befolyó törlesztései je lenthetnek fedezetet. Hiába vártak azonban eddig a cigányok és szervezeteik a közösségiházprogramok támogatására, vállalkozói pályázatra, a mezőgazdasági önellátást segítő megélhetési programra. Nem tudott kiírni a közalapítvány médiapályázatot, és csúszi k az új tanév ösztöndíjainak meghirdetése is. Miközben a kormánypártok folyamatosan hangoztatják elkötelezettségüket a cigányság integrációja mellett... A jelenlegi huzavona csak arra jó, hogy pénzügyileg ellehetetlenítse a közalapítványt, megkérdőjelezze a kuratóriumi tagok tisztességét, szavahihetőségét. (Arra gondolni sem szeretnék, hogy netán éppen ez a cél.) Ha netán a központi költségvetés nadrágszíjhúzásának esett áldozatul az idei alapítványi támogatás, akkor azt őszintén meg kellene mondani. Nem el sősorban a közalapítványi kuratóriumnak, sokkal inkább a hazai roma társadalomnak. vissza A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriumának tagja Fennmaradásért küzd a Magyar Szó A fennmaradásért küzd az újvidéki Magyar Szó, írja a NOL az MTI híre nyomán. Az újvidéki Magyar Szónak létszámleépítéssel is járó átszervezésen kell keresztülmennie annak érdekében, hogy elkerülje a tartós veszteséget és fennmaradhasson; az erről szóló javaslatot hét végi ülésén fogadta el a délvidéki magyarság legfontosabb sajtóorgánumát megjelentető Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatótanácsa. Az MTI részletezi, hogy az indítvány, amelyről a végső szót a tulajdonos Magyar Nemzeti Tanácsnak, a szerbiai magyarság országos kisebbségi önkormány zatának kell kimondania, mintegy 40 százalékos létszámleépítést irányzott elő, amelyet a kiadó - Kókai Péter főszerkesztő javaslatára - mintegy 23 százalékosra mérsékelt, és 75 megmaradó alkalmazottal számol. Változatlanul hagyta viszont az átszervezési te rv készítőjének azt az indítványát, hogy a szerkesztői munkát Szabadkára vonják össze, a többi magyarok lakta központban - Újvidéken, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán és Nagybecskereken - csak egykét főmunkatárs maradjon, s készüljön el a külsős munkatárs i hálózat létrehozásának terve. Mint Józsa László, az igazgatótanács elnökhelyettese az ülésen hangsúlyozta, bármennyire fájdalmas is az átszervezés, elkerülhetetlen, mert ha nem hajtják végre, a vajdasági magyarság fontos intézménye záros határidőn belül tönkremehet. Mihók Rudolf, a kiadói kft vezérigazgatója szerint nemcsak a szerkesztőségben mutatkozik létszámfölösleg, hanem a kiegészítő részlegeknél és a nyomdában is. Bár a Magyar Szó 2005 első félévében nullszaldós volt, rossz jel, hogy az eladott péld ányok száma 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az ülésen a szerkesztőség képviselője szakmai szempontból kifogásolható anyagnak tartotta az előterjesztést, amelynek szerinte egyetlen célja, hogy a lap Szabadkára kerüljön. Javas latait, hogy a szerkesztés maradjon Újvidéken, a Bánátban továbbra is legyen két főállású munkatárs, és a szerkesztőbizottság kapjon véleményezési jogot az átszervezésre vonatkozó végső döntéshozatal előtt, az igazgatótanács elutasította. A kérdés körüli indulatokat jelzi, hogy Galambos László igazgatóbizottsági tag el se ment az ülésre, írásban elutasította a javaslatot, és úgy foglalt állást, hogy a Magyar Szó átszervezésével kapcsolatban kérjék ki a fontos magyar intézmények, szervezetek és egyének véle ményét is. vissza Megnyílt az informatikai tábor A kishegyesi Kátaitanyán tegnap este Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Csepeli György, a magyar informatikai és hírközlési minisztérium államtitkára megnyitott a a középiskolások számára szervezett, Neumann János nevét viselő informatikai tábort, adta hírül a Magyar Szó. A második tábor középpontjában az információs társadalom nyújtotta lehetőség kihasználása áll, vagyis azoknak a lehetőségeknek a kihasználása, a melyek lehetővé teszik azt, hogy áthidaljuk a határokat. A tábor munkájában mintegy hetven fiatal vesz részt, és számos közéleti és politikai személy tart nekik előadást a kapcsolatok kialakításáról. vissza Eva Maria Barki: a magyarság elmulasztja a történelmi lehetőséget [ 20050816 - 10:13:59 ]