Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-11
10 azonnal megszűnik a gyomorfekély, az izületi gyulladás, d e a fogászati beavatkozások is tizedére csökkennek. Van itt egy bökkenő: vissza van hozva. Ha az erkölcsi és vallási nevelés esetleg nem az iskolai hittant jelenti, hanem más egyebet, akkor tévedtem. Mert vissza is hozva, és a kórházak is tele. A depresszi ó meg szaporodik. Valaki téved. Jó. Tudjuk. Politika, miniszteri székek, tanácsadói székek, miegymás. A professzor is ember, még ha univerzális is. Tartja magát a célkitűzésekhez, ha a távlati célok kitűzve: Egészséges Nemzeti Egység Konzultációilag + Pozs gay + Professzorok Köre = Boldog Nemzet. Így könnyű. Viszont a mű nehéz. Végigolvasásához szigorú önfegyelem szükséges, de legalább egy szerencsés nap, amikor nagyon kíváncsi a jövőbe tekintő olvasó, mit hoz a jövő, ha jut a jövőre nézve irányjelző zsinórm érték. Sok mindennek illeszkednie kell, hogy ne érezze az olvasó, mintha ismerné ezeket a mondatokat: "1989 és 1995 között a magyar társadalomban rendkívüli mértékben csökkent annak az érzése, hogy nehéz élethelyzetben mások segítségére lehetne számítani." Nem elég, hogy kétszer kérdezem: tessék, mit tetszik mondani, hogyan szól ez magyarul? Talán, hogy nem segít a Párt? Az Állam nem gondoskodik? Hát nem pontosan arról volt szó induláskor, hogy a piaci verseny izmokat növeszt, rugalmassá, egészségessé tesz? Ráadásul balgán azt feltételeztem, a professzorok ülnek a befüggönyzött szobában, segédeik lábujjhegyen közlekedve őrzik a zavartalan alkotói körülményeket, elhajtanak minden zavaró tényezőt, két héttel korábban kötelező bejelentkezni, ha az ember tanácsért indulna egy professzorhoz. Nem úgy történik, mi nt a mezei okos embernél. Rendben van ez így, ha a nemzetet akarják felemelni, nem középiskolás fokon. Legizgatottabbá az alcímek tettek. Ilyen bölcsen irányadó alcímeket soha. Akár valami bölcseleti regény. Gondolatok a nemzet felemelkedéséről. Fejezetcí mei: A kukoricán térdeplő nemzettől az Emberibb életet élni, a Nyelv és szellemen át a rend csíráiig törik a bolseviki betont. Megmeglódítják az olvasót, amikor a szokatlan stilisztikai metódusokkal is élő professzorok elbizonytalanítják, olyan érzése tám ad, hogy a gyakorta bonyolult alanyállítmány konstrukciók kifejezetten egyszerű mondanivalót rejtenek. És akkor most - egy hét elteltével - széttekintek nemzetstratégiailag a rend csírái közt. Újra megkutatom, mi hiányzik annyira, hogy kétszer végigszánt om a százhatvan oldalt. A határozottság hiányolom, kérem tisztelettel. Szíjjártó energikusságát, Répássy harcedzett ajakát, Semjén mérgezett lándzsaheggyel fogalmazó empátiáját, Áder tettrekészségét. Ha fél életemet (netán több, mint felét) az átkos csatat ereit messze kerülve íróasztal mellett töltöm, alámerülve és kibekkelve, biztosan megkérem valamely ifjú elvi társamat, hogy segítsen ki harcesztétika és harci stilisztika tekintetében. Hogy a dolgozat zengjen, mint a harang, és zászlóként lengjen. Az irán ymutatás legyen azonnal statútum ízű, ne csak a léleknek kínáljon programot, de munkát a deresnek, a leendő poroszlóknak. Tudomásul kell vennünk, élnek köztünk poroszlóalkatúak, és számolnunk kell az ő szavazataikkal is. Legyen kellően archaikus és méltósá gteljes, legyen mutatósan és küzdelemre készen nemzeti és nemzetközi, minthogy a jóra való összefogást szimbolítja, azaz: a jó, tisztességes, becsületes, elhivatott emberek legyenek együtt, törvények szolgálják őket, törvénytelenségek esetén a jó emberek k apjanak kardra egymás védelmében. Nézzünk néhány helyesnek és mutatósnak tűnő példát az erő demonstrálására Munkács várkapitányának XVIII. századi statutumából: Az első legyen a magántulajdon éjszakai védelme alcímű: Senki harangozás után a városnézőkön kívül utcákon lámpás nélkül ne járjon, mert valakit a városőrzők megkaphatnak, megfogják, kedvezés nélkül és a Szentegyház előtti kalickába zárják és tizenkét óráig ott tartatik. A második legyen ellátva a nemzeti összefogás és a nemzeti konzultáció alcím mel: A magyar a németeknek összeveszésre okot ne adjon, a német is hasonlóképpen, a német is adja meg a magyarnak a tisztességet, a magyar is a németnek, ha pedig történetesen összevesznének, a városőrzők vigyázzanak reájuk, és mind a két veszekedő félt me gfogván a várba vigyék és az ő principálisukkal együtt Kapitány uram törvényt láttassanak és törvény szerint kedvezés nélkül büntettessenek. A harmadik szolgálja az elhíresül magyar szájba magyar árut, magyar adót szlogent erősen, keményen, határozottan: Minden nemesek, itt valók és vidékiek, az aki valami eladó marháját eladni a városra hozza, senkise házánál ne vegyen, se az úton, kívül a vásáron el ne merje adni, hanem tulajdon piacon hozza eladni, mert valaki a kívül találtatik, az eladónak minden elad ó marhájában zsákmányt vehessenek a Vásár bírák és efelett még őt magát, az így eladót is a kalitkába tegyék, a vevőt pedig 12 forinttal büntessék, kivévén azt belőle, hogy a vásár bírák addig senkinek ne engedjenek semmit eladni, amíg az őfensége számára valót meg nem vásárolták. Az, mikor a vásárt meg akarja a vásárbíró újra engedni, egy jelt tegyen ki, valami kis lobogót, az a jele, hogy szabad minden embernek vásárolni.
