Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-05
12 budapesti kezdeményezésről Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral, aki a javaslatot okszerű és megfontolásra érdemes kompromisszumnak nevezte. vissza • Cs.R. Ahol még kísért a múlt Konkrét eredmén yt nem hozott a hétvégi orosznémetfrancia csúcs, de hát az ilyen magas szintű találkozók tól ezt nem is szokás elvárni. A legfelsőbb vezetők ilyenkor ünepélyes aláírásokkal lezárják azt, amit a szakhivatalnokok előzőleg kitárgyaltak, vagy - éppen ellenkezőleg - új folyamatokat indítanak el. A hétvégi csúcs láthatóan ez utóbbi fajtába tartozott . A hármas tárgyalásoknak külön jelentőséget adott a helyszín. Vlagyimir Putyin, Gerhard Schröder és Jacques Chirac ugyanis az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi Terület egyik kisvárosában, Szvetlogorszkban találkozott. E vidék azelőtt a német militariz mus fellegvárának, Poroszországnak volt előretolt keleti bástyája, most viszont a második világháborúban nyertes Oroszország nyugati előőrse. A három ország, melyet a résztvevők képviseltek, az elmúlt évszázadokban sok véres háborút vívott egymással. Putyi n, Schröder és Chirac találkozója és az ahhoz kiválasztott helyszín e múlt meghaladását jelképezte. Amely múlt azonban sok tekintetben még most is jelen van. Kézenfekvő lett volna például, hogy Putyin meghívja a két szomszédos állam, Lengyelország és Litv ánia legfőbb vezetőjét is, ám ez nem történt meg. Ahogy a Kremlben indoklásként elhangzott, az orosz elnök csak olyanokkal kívánt találkozni, akikkel "egy nyelvet beszél". Ez pedig nem mondható el a lengyel és a litván politikusokról, akik változatlanul bo csánatkérést követelnek hazájuk sok évtizedes szovjet megszállásáért. Arról, hogy a múlt még ma is kísért, tanúskodik a találkozó protokollja is. Egyfelől a kalinyingrádi egyetem újra felvehette a város leghíresebb szülöttjének, a német Immanuel Kantnak a nevét - akinek tiszteletére emléktáblát is avattak - másrészt viszont nem volt szabad arra emlékezni, hogy a várost csaknem hét évszázadon át Königsbergnek hívták. Nem lenne érdektelen megtudni, mit mondott a három politikus megbeszélésük egyik témájáról, Irán atomprogramjáról. E ponton ugyanis elképzeléseik nem esnek teljesen egybe. Németország és Franciaország e program teljes leállítását szeretné, Oroszország viszont, mint Teherán egyik fő szállítója a folytatásban - bár a békés célú folytatásban - érde kelt. Lehet, hogy e téma kapcsán, még hivatkoznak a szvetlogorszki találkozóra. vissza • Kepecs Ferenc Párbaj előtt Mintha ugyanazt mondanák. Mintha hasonlóan gondolkodnának. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. A jelenlegi és a volt miniszterelnök. S mindkettejük fő törekvése, hogy leendő miniszterelnök is legyen. Most már ez határozza meg szavaikat, ez irányítja tevékenységüket. És mégis: micsoda különbségek vannak köztük. Gyurcsány Ferenc immár hetek óta a parlamentben m ondja el, amit a legfontosabbnak tart. Ott ismerteti új javaslatait, vagy - mint tegnap - beszél az ország helyzetéről. Orbán Viktor ezeket a napirend előtti felszólalásokat általában nem hallja. Ő ugyanis ritkán tiszteli meg jelenlétével a demokrácia leté teményesét, az Országgyűlést. Ebben a ciklusban egyszerű képviselőként egyszer sem méltatta képviselőtársait arra, hogy véleményét kifejtse előttük. A Fidesz elnöke általában - most is - országjáró körúton szeret beszélni. Olyan helyeken, ahol hívei ülnek a közönség soraiban, s a résztvevők gyakorta csak meghívóval juthatnak be az eseményre. A jelenlegi miniszterelnök ezúttal "számpárbajra" hívta ki a volt miniszterelnököt. Azt javasolta, csak a tényekről és az adatokról beszéljenek (amiket már tegnapi fel szólalásában is sorolt). Szerinte ugyanis a teljesítmény és az ország - közös - sikere fontosabb a kampányjelszavaknál, amelyeket már most is oly gyakran hallani a Fidesz különböző politikusaitól. A volt miniszterelnök látszólag egyetért ezzel. Ő azt mondj a, ne politikai bokszmérkőzést, ne fölösleges szócsatát vívjanak, ne legyen szócséplés, inkább komoly munkát végezzenek. Szerinte sincs szükség a fölösleges vitákra, csak az ország számára fontos dolgokat kell megbeszélni.