Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-25
17 Marad tehát a harmadik lehetőség: a volt kormányfő a messzi - vagy közeli - távolból üze n haza. Az övéinek, meg azoknak is, akiket a választásokon - szavazócéduláikkal - az övéi közt szeretne üdvözölni. De a hely és a közönség - feltételezett - szelleme azért el is ragadtatja, emiatt hallunk tőle olyanokat, amit más körülmények közt aligha. V agyis: az a politikus, aki a jelenlegi miniszterelnökkel vívott televíziós párbajban meggondolt, finom, udvarias és helyenként érvelő volt - bár jónéhányszor korántsem tévedhetetlen , az külföldön levetkőzi ezeket a tulajdonságait, s olyan kitételeket is megenged magának, milyeneket jobbára csak alvezéreitől, Kövér vagy Áder uraktól szoktunk meg. Miközben persze bízik benne, hangja megtalál mindenkit. "Kedves Barátaim - mondja például - a baloldalra nekünk a jövőben szükségünk lesz". Kertelés nélkül szava zótáborába olvasztaná a baloldalt - mint a nemzeti egység fontos láncszemét , de természetesen csak akkor, ha nemzeti fordulatot vesz. Értsd: olyan lesz, mint a Fidesz. Nem nagy kívánság, szinte csak apróság, hiszen ha megvalósul, akkor az "egy a tábor, e gy a zászló" jelszava alatt nemcsak a jobboldalt lehet bekebelezni, hanem a balt is. és akkor végre megvalósul édes hazánk régi nagy célja: az egypártrendszer. Amihez - folytatva Orbán gondolatmenetét - már csak az kell, hogy a tisztességes emberek eltak arítsák az útból a hatalom bitorlóit. Azokat, akik három éve nem átallották legyőzni a választáson a Fideszt és a jobboldalt. De szerencsére jövőre ezt a hibát ki lehet küszöbölni, sőt kell is, hiszen - s itt érdemes újra szó szerint idézni a nagy gondolko dót - amikor a modern baloldal a XX. században lehetőséget kapott, akkor "rárontott saját nemzetére". Így tettek Kun Béláék, Rákosiék, az '56os forradalom leverői, legutóbb pedig - ha nem is ennyire harciasan - a kormány, december 5én. Csak hogy mindann yian jól értsük: a kettős állampolgárságról tartott népszavazásról van szó. Amely - Kövér László szerint - felelőtlen, eleve bukásra ítélt, semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezés volt. Révész Máriusz szóvivő szerint pedig a választmányi elnök - nem melle sleg a vajdasági Zentán - pártja hivatalos álláspontját ismertette. Orbán Viktor viszont a népszavazást - Tusnádfürdőn - a "rárontás" kormányzati megnyilvánulásának tartja. Ellentmondás? Kétségkívül. De senki se higgye, hogy ellentétről van szó. Nem, itt fideszes szerepek vannak eljátszva. A végső cél: a hatalom visszaszerzése. Az eszközökben pedig nem válogatnak, csak hatásosak legyenek. Így aztán Orbán Viktor azt is megengedni magának, hogy a baloldal "rárontásáról" beszéljen, miközben egyedül ő - és ve le pártja - igyekszik rárontani a nemzetre (egyszerűbben: az emberekre). Mert mi másnak lehetne nevezni az ország immár több mint három évre visszatekintő megosztását. A kormány szándékos és folyamatos lejáratását itthon és külföldön. A kormánypártok ember ei elleni ismétlődő - és gyakran csúsztatásokkal teli - támadásokat. A megvalósíthatatlan gazdasági ötleteket, annak bizonyítására, hogy a vezetés nem a valós helyzethez igazítja a gazdaságpolitikát. Tusnádfürdői beszédében a Fidesz elnöke - többek közöt t - azt is mondta, az embereknek nem a demokráciából van elegük Magyarországon, csak abból, ahogy az utóbbi 15 évben a demokrácia működött. Milyen igaz. Csakhogy: kevés olyan élvonalbeli politikus van, aki ebben a 15 évben mindvégig jelen volt és jelentős része van e kudarcban. Egyikük éppen Orbán Viktor. És bár három éve nincs kormányon, az ellenzék vezéreként súlyos felelősség terheli. Az ilyen beszédek miatt is. vissza Egyetérte Orbán Viktor és Kövér László a kettős ál lampolgárság bevezetésében? Népszava 2005. július 25. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője: Igen. Kövér szavai nem a kettős állampolgárság elutasításáról szóltak, hanem arról, hogy a népszavazás alkalmatlan forma ennek bevezetésére. Szerintünk a pártoknak a referendum előtt meg kellene állapodniuk a kettős állampolgárság tartalmáról. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője: Orbán Viktor kormányfőként még ellenezte a kettős állampolgárság bevezetését, most viszont támogatja. Kövér László zentai kijelentése i pedig arra utalnak, hogy e kérdésben a Fidesz vezetői között sincs egyetértés.